Zsúfoltság miatt kezdték el gyilkolni egymást a neolitikum városában

Rendkívül stresszes környezetben éltek

A régészek a közelmúltban felfedezték, hogy a közösségi gazdálkodási életmódra való áttérés komoly kihívásokat jelentett a 3200 hektáros dél-törökországi Çatalhöyük településen élők számára, akik körülbelül 9000 évvel ezelőtt éltek a területen.Çatalhöyük akkoriban mintegy 8000 embernek adott otthont, és az egyik legkorábbi városként ismert.

A túlzsúfoltság és az ezzel járó kellemetlen tényezők rendkívül stresszes környezetet teremtettek az ott élők számára. A város neolitikus lakosai számára ezek a feszültségek már-már tarthatatlanná váltak, ami végül brutális erőszakban nyilvánult meg.

A legtöbb áldozatra hátulról támadtak rá

A kutatók nemrégiben huszonöt év adatait gyűjtötték össze, amely során 742 egykori catalhöyüki lakos maradványait vizsgálták. A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban kifejtették, hogy az ezekben megőrződött bizonyítékok arra utalnak, hogy a városi élet feszültsége váltotta ki az erőszak növekedő arányát.

Ezer év adatait vizsgálva kiderült, hogy a csontvázakban felfedezett sérülések száma folyamatosan nőtt, ahogy a közösség egyre terjeszkedett, ami arra utal, hogy Çatalhöyük lakossága jelentősen gyarapodott, ami miatt az erőszak gyakoribbá vált – mondta Clark Spencer Larsen, az Ohio Állami Egyetem antropológiai professzora. – A 95 vizsgált koponya mintegy negyedén kisebb, gömb alakú sérüléseket találtunk, amelyeket nagy valószínűséggel egy csúzlihoz hasonló eszközből kicsapódó lövedékek okoztak.

Az áldozatok többsége nő volt,és a vizsgálatokból úgy tűnik, hogy hátulról támadtak rájuk. A koponyák közül 12-e súlyosan megrepedt.

A településszerkezet hozzájárult a fertőző betegségek terjedéséhez

Fertőzések, járványok is tomboltak a városban a legnagyobb zsúfoltság idején, és az emberi csontvázak mintegy 33 százalékán bakteriális fertőzésre utaló jeleket találtak a kutatók. Ugyanakkor a fogak állapotából a régészek megállapították azt is, hogya neolitikumban élő emberek a gabonában gazdag étrendet részesítették előnyben.A több ezer ember befogadására alkalmas otthonokat olyan közel állították fel egymáshoz, hogy a lakóknak először egy létrán kellett felmászniuk az épületek tetejére, mert csak onnan tudtak bejutni a házba.

Az ilyen túlzott közelség többszörösére növelte meg a halálos kórokozók terjedésének esélyét – magyarázta a professzor. – Ráadásul a lakások belső falait és padlóját emberi és állati ürülék borította, a szemetet nem tudták biztonságosan elhelyezni, ami mind-mind újabb betegségek melegágyának bizonyult. Tehát van egy egész sor olyan higiéniai kérdés, amely hozzájárulhatott a fertőző betegségek terjedéséhez.

Előrevetítették a modern kori konfliktusokat

A lábcsontok szerkezete a vizsgált ezer év alatt jelentősen változott, ami a kutatók szerint azt jelezheti, hogy a város lakóinak egyre messzebb kellett mennie az erőforrások (mint tűzifa vagy víz) igénybevétele miatt.A növekvő járványok és fertőzések mellett ez is jelentős nyomást gyakorolhatott a közösségre,ami ezáltal elkezdett egy időzített bombára hasonlítani, amely a kétségbeeséssel párhuzamosan ketyegett egyre veszélyesebben.

Çatalhöyük lehetett az egyik első modernkori város "prototípusa" a világban, ahol a lakosság a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy mi történik akkor, amikor sok embert, kis helyen zsúfolunk össze jó, hosszú időre – hangsúlyozta Larsen.

– Annak ellenére, hogy a várost már mintegy nyolcezer éve elhagyták a lakói, a maradványok meggyőzően tanúskodnak a helyzetből adódó nyilvánvaló konfliktusokról és a közösségekben tapasztalható nehézségekről. Ám érdemes elgondolkodni azon, hogy a városi élettel járó kihívások a jelenben is legalább ugyanennyire jelen vannak az életünkben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat! 

Kacsolódó anyagok: 

TANULHATNÁNK AZ INDIÁN TÚLNÉPESEDÉSBŐL

Forrás -  Nyitókép: Çatalhöyük egy híres, Kr. e. 7. évezredből származó Újkőkorszaki település Törökországban, FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS