Skip to main content

 

Egyiptom és Etiópia megállapodott vasárnap abban, hogy rendezik vitáikat az utóbbi által a Níluson megépítendő vízi erőművel kapcsolatban. Kairó ugyanis attól tart, hogy a létesítmény veszélyeztetni fogja Egyiptom vízellátását.

A 4,8 milliárd dolláros tervről négy év óta folytatott tárgyalásokon hónapok óta nem volt elmozdulás.

hirdetés

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Abij Ahmed Ali etióp kormányfő azonban közös vasárnapi kairói sajtótájékoztatójukon áttörést jelentett be az ügyben.

Az etióp kormányfő fogadkozott, hogy országa nem fogja csökkenteni Egyiptom részesedését a folyó vizéből. Az egyiptomi elnök pedig hangsúlyozta, hogy a két ország a megállapodás véglegesítésén dolgozik, és az egyszerre lesz hivatott biztosítani Egyiptomnak a méltányos részesedést a Nílus vízéből, és Etiópia fejlődését. 

63%-ban kész az erőmű

Egyiptom eddig attól tartott, hogy a gát miatt kevesebb víztömeg jut majd neki, miközben a Nílus vize adja a közel 100 millió lakosú ország szinte összes édesvízkészletét.

A hasonló lakosságszámú Etiópia azt állítja, hogy a gát megépítése elengedhetetlen gazdasága fejlesztéséhez. A vízerőmű 63 százalékban kész van, és Etiópia azt reméli, hogy ha elkészül, akkor ennek révén Afrika fő energiaközpontjává válik az ország. A fő nézeteltérés abból adódott, hogy a vízerőmű gátja milyen gyorsan fog megtelni, és addig Egyiptom mennyi vizet lesz kénytelen nélkülözni.

Nem lesz katonai konfliktus

A több évtizeddel ezelőtt született megállapodások értelmében a Nílus vizének legnagyobb része Egyiptomnak jutott, amit a Nílus-medence többi országa - Etiópia és Szudán - nem tartott igazságosnak.

De a korábbi egyiptomi elnökök mindig azzal fenyegetőztek, hogy ha bármelyik ország gátat próbálna építeni a folyón, akkor azt katonai erővel megakadályozná. Szíszi azonban kizárta ez utóbbit.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Afrika legnagyobb erőműve épül Guba városnál - FORRÁS: AFP/DPA/GIOIA FORSTER

TOP 5