Skip to main content

 

A Xiaomi bemutatta legújabb készülékeit a Mobil Világkongresszuson. Csúcstelefont is kaptunk, de a középmezőnyben is elindulnak.

Több mint egy évet kellett várni arra, hogy a Xiaomi Mi 4 megkapja utódját. A cég következő csúcsmobilja egyértelműen a Xiaomi Mi 5 nevet kapta.

hirdetés

A készülék nemcsak nagyon mutatós, de erős is: a januárban megjelent Qualcomm Snapdragon 820-as chip hajtja, és verziótól függően 3 vagy 4 gigabájt memória van benne. 

A telefonra került ujjlenyomat-olvasó és USB-C menet is, valamint egy 16 és egy 4 megapixeles kamera. Az Mi 5 elődjéhez hasonlóan a Xiaomi-féle lecsupaszított Androidot használja majd, ezúttal már a 6.0-s rendszerre alapozva. 

A készülék fekete, fehér, arany és rózsaszín színekben érkezik, akárcsak az új iPhone. Az olcsóbb változatok 310 dollár (86 ezer forint) körül kezdődnek majd, míg a 4 gigabájt memóriával felszerelt Pro már 410 dollárba (114 ezer forintba) kerül. 

Nemzetközi megjelenésről egyelőre nem esett szó. 

Ezt tudja a Xiaomi Mi 5

  • Kijelző: 5,1 colos Full HD kijelző (1920x1080)
  • Processzor: Snapdragon 820
  • Memória: 3 gigabájt/ 4 gigabájt (Pro)
  • Belső tárhely: 32/64 gigabájt / 128 gigabájt (Pro)
  • Hátlapi kamera: 16 megapixel
  • Előlapi kamera: 4 megapixel
  • Akkumulátor: 3000 milliamperórás
  • Operációs rendszer: Android 6.0

Érkezik a kistestvér is

A Xiaomi a középkategóriát is megcélozza, és ott is az Mi 4 által kikövezett úton szeretne haladni. A Xiaomi Mi 4S voltaképpen a korábbi telefon ráncfelvarráson átesett változata. 

Persze hardveresen némileg elmarad a csúcsmodell mellett, azért nincs oka szégyenkezni: egy Snapdragon 808-as chip és 3 gigabájt memória neki is jutott. 

Ujjlenyomat-olvasó itt is van, a kijelző és a kamera hasonló paraméterekkel rendelkezik, mint az Mi 5-é. Ám érdekes módon az akkumulátora még nagyobb is, mint a csúcskészüléké. 

Az Mi 4S márciustól lesz megvásárolható, körülbelül 260 dolláros (72 ezer forintos) áron

Ezt tudja a Xiaomi Mi 4S

  • Kijelző: 5 colos Full HD kijelző (1920x1080)
  • Processzor: Snapdragon 820
  • Memória: 3 gigabájt
  • Belső tárhely: 32/64 gigabájt 
  • Hátlapi kamera: 13 megapixel
  • Előlapi kamera: 4 megapixel
  • Akkumulátor: 3260 milliamperórás
  • Operációs rendszer: Android 6.0 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - Nyitókép: Xiaomi

TOP 5