Skip to main content

 

Soha nem volt ilyen nehéz feladat okostelefont ajánlani, mint 2015-ben, mert mindegyik gyártónak van legalább 2-3 olyan mobilja, amit érdemes megvenni.

A versenyzők száma is jelentősen megnőtt, amióta Kína felzárkózott Japán, Dél-Korea és az USA mellé az élmezőnyben. A technikai fejlődésnek hála olcsón találunk használható eszközöket, viszonylag erős processzorral, elegendő memóriával és tárhellyel.

hirdetés

Szépség

Ma is vannak lassabb, komolyabb feladatokra alkalmatlan modellek, de legalább a tragikusan szörnyű mobilok eltűntek a boltok polcairól, mindegyikkel tudunk telefonálni, böngészni és csevegni, és az ehhez hozzácsapott extra igényeink alapján már könnyű dönteni. 

Én nem értem, amikor egy százhetvenezres Samsungot megvesznek, akkor azzal mi a cél.

– írta kollégám, aki éppen vásárláshoz kért tanácsot a hetvenezer forintos kategóriában. Persze erre is van válasz: az a cél, hogy minden létező feladatot el tudjon végezni a mobil, és mindezt szép és vékony testben, jó minőségű anyagokba burkolva tudja megtenni. Az üvegből és alumíniumból készült műremekekért 200-250 ezer forintot is elkérnek.

Ebben a kategóriában továbbra is vezet a Samsung-Apple páros, mert csak ez a két cég tudott igazán meglepő újításokat véghezvinni. A Samsung Galaxy S6 Edge futurisztikus, mintha egyenesen 2050-ből küldték volna vissza a jelenbe, az iPhone 6S pedig a nyomásérzékeny kijelzővel változtatta meg a mobilok kezelőfelületével kapcsolatos elképzeléseinket.

Az LG is újított dizájnban a G4 valódi bőrrel bevont hátlapjával, de ez nem olyan óriási újítás, amit ne tudna bárki utána csinálni. Valamivel egyedibb – még ha nem is feltétlenül praktikusabb – a dél-koreai gyártó Flex 2-e, a hajlított kijelzőjével és az öngyógyító hátlapjával. A HTC One A9 is gyönyörű mobil, öröm kézbe venni a lekerekített testét.

 
  • Apple iPhone 6S 64 GB függetlenül: 247 ezer forint
  • Apple iPhone 6S Plus 64 GB függetlenül: 287 ezer forint
  • Samsung Galaxy S6 Edge 32 GB függetlenül: 150-170 ezer forint
  • HTC One A9 függetlenül: 175-220 ezer forint
  • LG G4 függetlenül: 115-130 ezer forint

Erő

Amikor egyszerre fut a háttérben a Facebook, a Whatsapp, a Viber, a Skype, a fitneszapp folyamatosan számolja a lépéseinket, jönnek emailek, insták, hírek, a BKK értesít, hogy késik a busz, akkor erős processzorra és sok RAM-ra van szükségünk. A feltörekvő ázsiai gyártóknak köszönhetően mindezért már nem kell több százezret kifizetni.

Sok app használatához legalább 3 GB RAM szükséges, a processzorok esetében azonban elég nagy a szórás, hiszen vannak alacsonyabb órajelű nyolcmagosak, és ezeknél kétszer nagyobb órajelű négymagos csipek is.   

Százezer forint közelében maradva a Oneplus X, a Honor 7, a Huawei P8 Lite és a Lenovo P70 elég erővel látnak el minket,

de az utóbbi két mobil esetében be kell érni 2 GB RAM-mal.  A másik végletbe tartoznak a 130-170 ezer forintos erőgépek, és ezeknek a komolyabb 3D játékok futtatása meg se kottyan. Ide tartozik a Oneplus 2 (4GB/64GB változat), az LG G4, a HTC One M9, a Sony Xperia Z5, a Samsung Galaxy S6 és az Allview X2 Soul Extreme.

 
  • Oneplus X függetlenül: 110 ezer forint
  • Huawei P8 Lite függetlenül: 60-70 ezer forint
  • Lenovo P70 függetlenül: 80-85 ezer forint
  • Alcatel Idol 3 függetlenül: 70-80 ezer forint
  • Honor 7 függetlenül: 120 ezer forint
  • HTC One M9 32 GB függetlenül: 130 ezer forint
  • Sony Xperia Z5 függetlenül: 165 ezer forint
  • Samsung Galaxy S6 32 GB függetlenül: 130-150 ezer forint
  • Allview X2 Soul Xtreme függetlenül: 150 ezer forint

Ész

A kezelhetőség és az alkalmazásboltok kínálata a legfontosabb tulajdonsága a mobiloknak, és ebben rengeteg apró, de összességükben nagyon jelentős különbség van. Az iOS, Android és Windows Phone közötti eltérések ma már nyilvánvalók: az Apple rendszere a dizájnt valamennyire a használhatóság elé helyezi, a Microsoft derékszögű vonalzóval mérte ki, hogy mennyire lehessen egyedivé tenni az interfészt, a Google pedig teljesen a gyártókra bízta a kezelőfelület kialakítását.

Az apró különbségek olyasmik, hogy az Apple eszközei nagyszerűen együttműködnek egymással, és ha bejön egy hívás, az a Macbookon is kicsöng. Pár gombnyomással lehúzhatjuk a grafikus felületet, hogy elérhetővé váljon a kijelző fölső része. Azt is megadhatjuk, hogy mi kommunikálhat mobilhálózaton, amivel kordában tarthatjuk az adatfogyasztásunkat.

A Windows Phone teljesen egységes, és a nemrég megjelent 10-es verzió már egészen olyan, mint amit a számítógépeken kapunk, ennek minden előnyével és hátrányával - nagyon összetett, cserébe elég jól személyre szabható. A csúcsmodell Lumia 950 nagyon korlátozott módon számítógépként is használható, ha rákötjük egy dokkolóval a monitorunkra. Ez az interfész sokkal jobban igazodik a nagy kijelzőhöz, mint az Android, viszont elég kevés app tud nagy méretben elindulni.

Az Androidnál nagyobb eltérések vannak, mert az operációs rendszer különböző verzióit találjuk meg a készülékeken, és legtöbb márkának saját interfésze van. Az indítómenüt azonban bárki lecserélheti másikra. A Nexusok és a Oneplus lecsupaszított Google-élményt kínálnak, az LG-nek van a legprofibb kamerája, a Huawei szeret minden ikont a főmenübe önteni, a Samsung és a Sony tele van a gyártók saját kis extráikkal, a HTC pedig a One A9-en elsőként adja a kezeinkbe az Android 6.0-s verzióját, ami tele van menő újításokkal.

Pénz

A fentiekben főként a felső- és középkategóriás készülékeket vettük figyelembe. De ha esetleg nem akarna hat számjegyű összeget költeni egy mobiltelefonra (amit megértünk), az alsó árkategóriában az alábbi telefonok kiemelkedőbbek:

 
  • Honor 4C függetlenül: 47-53 ezer forint
  • Lumia 640 függetlenül: 40-43 ezer forint
  • Lumia 550 függetlenül: 40-45 ezer forint
  • LG Spirit függetlenül: 47 ezer forint
  • Xiaomi Redmi Pro: 52 ezer forint

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: pixabay

TOP 5