Skip to main content

 

A legváratlanabb helyről érkező békeüzenetnek tűnhet, de Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra készül, saját megoldásával sokkolja a szerdai EU-csúcs résztvevőit a migrációs válság kapcsán – írja a BBC budapesti tudósítója, Nick Thorpe.

A cikk szerint a felvetés a következő lesz: minden EU-s ország fizesse be egy alapba EU-s bevételei, illetve befizetései 1-1 százalékát. Ez Magyarország esetében például 1 milliárd eurót (310 milliárd forintot) tenne ki.

hirdetés

Arra játszik, az európai választók egyetértenek vele

Orbán a BBC szerint azt fogja javasolni, a pénzt használják a Szíria-környéki menekülttáborok körülményeinek javítására, különösen Törökországban, Libanonban és Jordániában. Emellett jutna belőle az EU külső határainak megerősítésére. 

„Orbán terve két előfeltevésen alapul. Az egyik, hogy az európai választók vele egyetértve tartanak attól, hogy a menekültek folyamatos beáramlása, hacsak nem lépünk közbe, felismerhetetlenségig megváltoztatja Európát. A másik, hogy ha a körülményeket ott javítják, ahol a migránsok jelenleg tartózkodnak, ott is maradnak, azt remélve, hogy egy nap majd visszamehetnek újjáépíteni Szíriát” – írja Thorpe.

A cikk hozzáteszi: Orbán „nyilvánvalóan azt is reméli, hogy a terve igazolja saját kerítésépítő megközelítését, mely szerint Európának először a határait kell megvédenie, mielőtt a kvóták kérdésének vitájába bocsátkozna”. Emellett azt is hozzáteheti, hogy Magyarország hajlandó lehet elfogadni egy önkéntes kvótát, ha a felvetést vagy legalább részeit elfogadják az európai vezetők.

A rendkívüli EU-csúcstalálkozót szerdára az uniós országok állam-, illetve kormányfői testülete, az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk hívta össze. Szeptember 23-án, szerdán este 6 órakor kezdődik Brüsszelben.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás

Kép: index.hu

TOP 5