Skip to main content

 

Eddig 11 főt sikerült kiközvetíteni magyarországi munkahelyre a Gyere haza fiatal program keretében, derül ki Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettesének Szél Bernadett és Ikotity István képviselők kérdésére adott válaszából.

Az írásbeli válasz keltezése augusztus 4.

hirdetés

170 fő sorsa függőben

A miniszterhelyettes szerint

ezenfelül kiközvetítettek még 170 főt munkaadókhoz, esetükben a munkáltató visszajelzését várják.

A programra a mai napig több mint kétezren regisztráltak, konkrét csatlakozási kérelmet 177 fő nyújtott be, olvasható a válaszban.

Türelmesnek kell lenni

"Fontos, hogy a kitelepülésről szóló döntést sem napok alatt hozták meg az érintettek, így 

a visszatéréssel kapcsolatban is érdemes türelmesnek lennünk.

Emellett a munkáltatók döntéshozatala is időigényes, ez a folyamat esetenként akár több hónapot is igénybe vehet" - írja Tállai András. "Mindezekre tekintettel a program eredményességének megítélése a későbbiekben lehetséges" - zárja válaszát.

Ennyibe került 

"A Gyere haza fiatal program keretében kizárólag online PR-tevékenység ellátására kötött szerződést a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA NKft).

A tevékenység ellátásáért 2015. december 31. napjáig mindösszesen 1 550 000 forint + áfa összeg kerülhet kifizetésre

2015. június 30-ig ezen összegből 930 000 forint + áfa összeget használt fel az OFA NKft. A program során a megvalósító nem kíván további online PR-szolgáltatást igénybe venni, illetve a hirdetési tevékenység ellátására vonatkozó szerződéses összeget sem kívánja megemelni, hiszen ez 2015. december végéig, a szolgáltatás folyamatos biztosítására vonatkozik" - olvasható a dokumentumban.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5