Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_thumbnails_aStaphylococcus.jpgA hagyományos antibiotikumok nagyon erős gyógyszerek, és nemcsak a kártékony baktériumokat ölik meg, hanem az ártalmatlan mikrobákat is, melyekre testünk normális működéséhez szükségünk van. A Rockefeller Egyetemen kutató azonban már dolgoznak egy okosabb megoldáson, egy programozható antibiotikumon, amely csak a kórokozókat pusztítja el, és még az antibiotikumokkal szemben ellenálló törzseket is képes megtámadni.

„Kísérleteinkben arra sikerült rávenni a Cas9 nevű bakterieális enzimet, hogy csak bizonyos DNS-szekvenciát vegyen célba” - mondta Luciano Marraffini, a Nature Biotechnology szaklapban publikált tanulmány vezető szerzője. Ezzel a módszerrel az ember számára szükséges mikrobák érintetlenek maradtak, így a szervezet ellenálóbb marad, és könnyebben elkerülhetők a másodlagos fertőzések. 

A Cas9 enzimmel a baktériumok saját magukat védik meg a vírusoktól, tehát a kutatók a mikrobák immunrendszerét fordították más baktériumok ellen. Amikor a Cas9 gént egy bakteriális genom segítségével programozzák be, akkor az is megoldható, hogy egy mikrobának csak egy adott törzsét pusztítsák el. A kutatók a kísérleteikben meg tudták oldani, hogy az elterjedt Staphylococcus aureus baktériumnak csak az antibiotikumnak ellenálló változatait pusztítsák el, a hagyományos antibiotikummal kezelhető változatot ne. 

Egy második kísérletben a kutatók a plazmidokat vették célba, sikeresen. A plazmidok általában gyűrű alakú DNS-molekulák, melyeknek a fajok közti génáramlásban, és többek közt az antibiotikum-rezisztencia átadásában van szerepük. Amikor a Cas9 segítségével célba vették a plazmidokat, a megtámadott sejtek nemcsak eltörölték az antibiotikummal szemben védettséget, de még az ellenálló géneket szállító plazmidok beépülését is megakadályozták.

Az új, nagyon ígéretes módszer piaci megjelenése előtt még sok munka van hátra. A kutatóknak jobb szállítórendszert kell kifejleszteniük a Cas9-hez, mert a most használt módosított vírusok csak bizonyos sejttípusokat támadnak meg.

Forrás

A képen illusztrációként a Staphylococcus aureus baktérium látható, forrás: Wikipédia