Sok városi ember úgy gondol a vidékre, hogy ott a természettel harmóniában élő „gazdák” egyes falvakban már rég megvalósították az önfenntartást, a fenntarthatóságot. Valóság ez vagy városi legenda?

A városi emberek gondolnak még mást is, ha egyszer végleg megcsömörlenek a rohanó élettől, nem lesz más dolguk, csak letelepedni valahol a végtelen magyar vidék egy rejtett édenében, és önellátó gazdálkodást folytatni. A valóság ezzel szemben az, hogy a vidék nem végtelen, főleg nem édeni, a fenntarthatóságnak legfeljebb az elméleti alapjai vannak lerakva, a gyakorlati megvalósítás útjainak keresése minden erre vállalkozó fenntartható életmódra törekvő kisközösségben, ökofaluban, élőfaluban küzdelmes feladat. Ugyanakkor a média egyre többször számol be „önellátó falvakról”, amelyek úgymond példa értékűek.

De vajon fenntarthatóak-e az önellátó falvak?

A hetvenes évektől az emberiség egy részében tudatosulni kezdett, hogy a természet pusztítása és erőforrásainak kihasználása globális léptékű problémákká összegződik, és hogy ez komolyan veszélyezteti a következő generációk jólétét/jóllétét/létét. Akiket zöldnek, ökologistának neveznek, egy új – természettel összhangban élő – társadalomról, kultúráról kezdtek álmodozni. Azóta keresik a kiutat abból, amit zsákutcának hisznek: a folyamatot globalizációként azonosítják, eredményét fenntarthatatlan világnak nevezik.

A nyolcvanas évek elején jelent meg a fenntartható fejlődés eszméje az államok szintjén. 2014-ben immár 30 éve lesz, hogy megalakult az ENSZ Környezet- és Fejlődés Világbizottsága. A „fejlett” és „kevésbé fejlett” országok azóta sem képesek semmi igazán alapvető változást elérni a fenntartható fejlődés jelszavával a társadalmi-gazdasági-politikai kényszerpályáink vonatkozásában.

Ennek a tehetetlenségnek a felismerése vezeti a „civileket” ezer úton egyfelé arra, hogy saját erejükből leváljanak a világ fenntarthatatlan fősodráról. Legalábbis az ökofalvak (ecovillages) koncepciója ez: „Az ökofalvak korunk legnagyobb problémáinak - a növekedési határok elérésének és a gyakran értelmes tartalom nélküli életnek - egyik megoldását jelentik.”

Az ökofalvaknak, mint közösségeknek célja a fenntarthatóság, a természet eltartó-képességéhez igazodó mértékű erőforrás-használat, és az ezt lehetővé tevő technológiai, társadalmi, gazdasági háttér megteremtése.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a település lehető legnagyobb mértékben önálló és önellátó, tehát a nagy állami és piaci ellátó rendszerektől független, és a helyi erőforrásokra támaszkodik. Minden ökofalu egy-egy helyi közösség útkeresése: ezer rögös útja van annak, hogy a falu épületeit és azok energia-ellátását, helyi gazdaságát, földhasználatát, a hulladék- és vízgazdálkodását, kultúráját hogyan szervezik meg.

Magyarországon a 90-es évek elején indult el egy sor alternatív – „harmadik utas” közösségi életforma kezdeményezés, mely - nem utolsósorban a médiának köszönhetően - ökofalu mozgalomként vonult be a köztudatba. Az első hullámból az elmúlt két évtizedben „talpon maradt” kezdeményezések Élőfalu Hálózat névvel országos közösséget is fenntartanak. Közülük Visnyeszéplak, Gyűrűfű, és a Krisna-völgyi Indiai Kulturális Központ és Biofarm eltérő karakterű, de működő közösségek. Más úton jár a Galgahévíz Ökofalu, ahol az elmúlt húsz évben elsősorban Galgafarm Első Magyar Organikus Mezőgazdasági Szövetkezet épült fel, maga a falu csak ebben az évtizedben kezd makettből valósággá válni.

Agostyánban a Természetes Életmód Alapítvány 130 hektáron gazdálkodik, s építi fenntartható módon oktatóközpontját. Máriahalom Biofalu igazából egy sajátságos, a szögletességet kerülő vályog-épületekből és földházakból („ökoházakból”) szerveződő lakóközösség a település határán. A drávafoki központú Ormánság Alapítvány tevékenysége a tájgazdálkodás és fejlesztés területén igen szerteágazó, ezek közül kiemelkedik a gyümölcsészet, az ősgyümölcsösök és legelők fenntartása. Meg kell említeni még a Gomba Község határában épülő a kísérleti önellátó falut, Magfalvát, ahol is egy súlyosan lepusztított helyet próbálnak megváltoztatott tájhasználattal - a hagyományos paraszti gazdálkodás újratanulásával - élővé tenni. Alapítói szerint „a MAG független, önszerveződő, önellátó közösségek hierarchikus rendszere, amelyet ma mintegy félszáz anyaországi és határon túli közösség alkot, de ez a szám folyamatosan nő.”

Folytatás következik...

Szerző: Várnagy Dávid

Forrás

Kép