Bár a magazinoktól kezdve látszólag mindenki a friss levegő előnyeit ecseteli, kertes házba költözni a nagyvárosból nem mindenkinek egyszerű. Ezért a realitások alapján döntsünk.

"Elnézem a solymári, telki és nagykovácsi barátnőimet – meséli egy 39 éves budapesti nő –, és úgy tűnik, hogy a benzingőz konzervál. Hiába a természet meg a zöldövezet, valamiért az enyémeknél jobban szaporodnak a ráncaik. Azt hihetnénk, hogy milyen könnyű ezeknek a nőknek: eltartja őket a férjük, és más dolguk sincs, mint hogy süttessék a hasukat a hatalmas házaikban. Persze ha máshonnan nem, a Lila akác köz alapján sejthetjük, hogy ez korántsincs így. Próbálj meg tisztán tartani egy háromszintes hodályt, és éld túl valahogy, hogy a gyerekeid csak benzintyúknak csúfolnak, mert másból sem áll a napod, mint hogy német szakkörről spanyol táncra meg színjátszó szakkörre hurcolod őket a város meg a környező települések különböző pontjaira." Az egyik legfontosabb nehézség, amivel az "újfalusiaknak" szembe kell nézniük, az életmódváltás. Ami kívánatosnak tűnhetett a női magazinok hasábjairól – favágás, kertészkedés, csend és nyugalom –, az a metszőollótól vízhólyagos tenyér, a hajnalra kihűlő fürdőszoba és a dögunalom, a helyi kocsma vagy a tévéműsor mint társaság felől nézve újragondolandó problémának látszik.

Sokan úgy döntenek, hogy a vidék mint földrajzi kategória áldásait elfogadják – udvar, nagyobb hely a gyerekek számára, a természet közelsége, az állattartás lehetősége stb. –, ugyanakkor a várost mint társas teret sem utasítják el: "Nem lenne nekem való ez a magányos élet, ha nem maradt volna meg a kapcsolatunk a pécsiekkel – mondja egy falura költözött, 29 éves nő. – A férjem a városba jár dolgozni, és gyakran megyünk vissza színházba, moziba is. A gyerekek valószínűleg bejárnak majd iskolába, mert a pécsi sulik színvonalasabbak. Kicsit körülményes, de ha megszerezem a jogsimat, talán megoldható. Az itteniekkel nem nagyon barátkoztunk össze. Más mentalitásúak, ezért nem is bánom, bár néha rosszul esik, ahogy méregetnek a boltban, és húzzák a szájukat, ha látják, hogy drágább dolgokat is megengedünk magunknak." A kétlakiság első ránézésre jó választásnak tűnik: innen is, onnan is megpróbáljuk kinyerni az előnyöket. A városi túlzsúfoltságot vidéki nyugalommal, a falusi magunkra maradottságot és kirekesztettséget pedig az időnkénti urbánus pörgéssel és szórakozással kompenzáljuk. Vagy mégsem ennyire egyszerű?

"Sírva fakadtam, amikor először léptük át a házunk küszöbét. Vidéken nőttem fel, és el sem tudom mondani, mennyire szenvedtem a pesti panelrengetegben – emlékszik vissza egy 39 éves nő. – Aztán elkezdődött a kálvária. Volt, hogy fél négykor keltem, hogy még a dugó előtt beérjek a munkahelyemre, és csak este hét-nyolc óra után indultam vissza. Mikor rájöttem, hogy a csúcsforgalomban több szmogot nyelek, mint amikor még a városban laktam, átálltam a tömegközlekedésre. Sokkal jobb ettől sem lett: reggel hétkor egyszerűen nem esett jól ötven percet álldogálni a sárga buszon úgy, hogy szívesebben püföltem volna a laptopomat. Hétközben olyan kimerült voltam, hogy a korábbi tevékenységeim lassan elmaradoztak: 15 kilót híztam például, mert a délutáni futás helyett hazafelé zötykölődtem. Négy éve nem voltam moziban, a barátaimat pedig leginkább akkor látom, amikor ők látogatnak meg bennünket, hogy élvezzék a "csodálatos vidéki hangulatot" a kertünkben. A kertünkben, amit én ugyancsak hétvégéken élvezhetek, hiszen gyakran öreg este van már, mire megérkezek a melóból. Kezdtem kiborulni, szóltam a férjemnek, hogy költözzünk beljebb. Megértett, de kinek adjuk el most a házat a legvadabb válság idején?"

Mielőtt meghozzuk a kertvárosba vagy egy környező faluba való kiköltözésről szóló döntésünket, célszerű egy félbehajtott papírlapon ütköztetni a pro és kontra érveket (a Budán maradt nagyi gyógyszeradagolásának problémájától a kamasz gyerekeinek sirámainak számba vételén át, akik sohasem tudnak majd egy jót bulizni a többiekkel, egészen az őrületes lakásrezsiig, ami a korábbi panellakás költségeinek a többszöröse lehet). Egyes tanácsadók kizárólag a "puding próbája az evés" filozófiájában bíznak: ha nem akarjuk, hogy a "zöld életről" alkotott ideáink csődbe vigyék a munkánkat, az egészségünket vagy a házasságunkat, ha tehetjük, költözzünk ki néhány hónapra (lehetőleg ne az egyszerűbb, nyári időszakot válasszuk, ha hosszabb távra tervezünk!). A tapasztalataink alapján pontosan felkészülhetünk a rózsaszín ködfátylunkat veszélyeztető realitásra, és ha eltökéltek vagyunk, közösen dolgozhatunk ki épkézláb megoldásokat – például a házimunka felosztásával, a bejárás megoldásával, vagy a közelben élő családokkal való összefogással kapcsolatban, akik például a gyerekek szállítmányozásában jelenhetnek óriási segítséget. Ha nem tudjuk vállalni a kísérleti hónapokat, akkor beszélgessünk minél őszintébben olyan párokkal, akik részben, vagy teljes egészében hátat fordítottak a nagyvárosi életnek. A legfontosabb, hogy ne hessegessük el az esetleges, csak a tudat pereméről súgó ellenérzéseinket, mert az önáltatás a későbbiekben megbosszulja magát. Ne a gondolatban felturbózott pozitív szempontok, hanem a realitás alapján döntsünk, hogy a költözés valóban az eredeti szempontjainkat szolgálhassa: egy stresszmentes, egészségesebb életet.

Forrás