Skip to main content

Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjánál az a program, melynek keretében utcán élő, hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedését, foglalkoztathatóságának elősegítését karolták fel. A tavaly kitűzött cél az volt, hogy gyógynövénygyűjtő és termesztő legyen minél több hajléktalanból Kecskeméten, egy projekttámogatás segítségével.

- A pályázati programban 15 hajléktalan személy lakhatásának biztosítását, valamint hosszabb távon támogató tevékenység megszerzését vállaltuk – tájékoztatta a Kecskeméti Hírhatárt Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja vezetője. – Azt akartuk elérni, hogy a programba bevont személyek hosszabb távon is képesek legyenek az önálló életre, lakás fenntartására és a munka megtartására. Azaz képessé váljanak arra, hogy a megszerzett tudást a társadalom javára fordítsák.

Tavaly októberben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjánál 15 hajléktalan számára indult meg a betanított gyógynövénygyűjtő- és termesztő képzés. Szerdán (október 9-én) pedig átvehették a bizonyítványaikat azok, akik részt vettek a hét hónapon át tartó elméleti és gyakorlati képzésben. A sikeres vizsgát követően a tanulók ünnepélyes körülmények között a Matkói úti hajléktalanellátó központ kápolnájában kapták meg az oklevelüket Mák Kornél alpolgármestertől.

Forrás: http://www.kecskemeti-hirhatar.hu/hirek/szakmat-tanultak-kecskemeten-a-hajlektalanok

TOP 5