Skip to main content

Batesville School District béremelés fizetés tanárok befektetés napelem 

Érdekes sikersztoriról számolt be a CBS News, az egyesült államokbeli Arkansas állam egyik vidéki iskolakörzete egy okos beruházást követően gyakorlatilag nyomtatni kezdte a pénzt.

A középiskolát és öt további oktatási intézményt tömörítő Batesville School District az elmúlt évekig szorult helyzetben volt, hiszen a tízezer fős Batesville kisvárost és a környezetét kiszolgáló intézményei az évi 45 ezer dolláros átlagfizetéssel nehezen tudták megtartani a tanárokat, újakat toborozni a felmondottak és nyugdíjba vonultak helyére.

hirdetés

Ez az állapot 2017-ben változott meg, miután a napos délen lévő iskolakörzetnek sikerült 1500 napelemet telepíttetnie, a megtermelt villamos áramot részben felhasználja, részben pedig visszaküldi a villamos hálózatra.

Ugyan már az előzetes megtérülési számítások is jónak tűntek, ám a rendszer jelentősen túlteljesítette a várakozásokat: három év után az iskolakörzet eljutott odáig, hogy

évi 250 ezer dollár hiány helyett 1,8 millió dollár pluszt kezdett mutatni a büdzséje.

Ennek java részét a tanárok bérfejlesztésére költötte a körülbelül 3200 diákot oktató iskolakörzet, évi akár 15 ezer dollárral is nőtt a tanárok fizetése.

Ennek köszönhetően a Batesville School District a bérezés tekintetében állami szinten bekerült az iskolakörzetek felső negyedébe, ami igencsak szokatlan jelenség a vidéki körzetek esetében.

A napenergia befektetésként való termelése nem egyedi ötlet, a hírek szerint legalább 7300 olyan iskola van már az Egyesült Államokban, amely napelemekkel próbálja csökkenteni a rezsijét.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Three-shots fotója a Pexels oldaláról 

TOP 5