Skip to main content

 

Igencsak megugrott a vanília árfolyama, miután idén egy ciklon sújtotta Madagaszkárt, a világ legnagyobb termelőjét. Ennek következtében a fagylaltkészítők igyekeznek biztonságba helyezni a készleteiket a fontos alapanyagból.

Sokakat érinthet kellemetlenül a vanília árának emelkedése, mivel a világ egyik legnépszerűbb ízesítőjéről van szó, melyet számos édességhez felhasználnak.

hirdetés

Ahogy az idei drágulás kilogrammonként több mint 600 dollárig emelte a vanília árát (ez korábban 100-150 dollár volt!), az egyik vezető londoni fagylaltlánc lehúzta a vaníliafagyit a kínálatáról, míg más nagyvállalatok kénytelenek voltak árat emelni – írja a Financial Times.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogya brit Oppo fagylaltgyártó eredeti beszállítója több mint tízszeresére emelte a fűszer árát, 

aminek következtében duplájára nőttek az Oppo gyártási költségei a vaníliafagylaltokon.

Édesség és katasztrófa

Az Enawo elnevezésű ciklon egyébként márciusban csapott le Afrika keleti partjára, és a természeti csapás miatt mintegy 500 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát Madagaszkáron. Mindazonáltal az elmúlt években az is folyamatosan növelte a vanília árát, hogy több nagy élelmiszergyártó leállt a szintetikus ízesítők használatával.

Ezek a nagyvállalatok most szintén érzik a drágulás hatásait. A Nestlé például amellett, hogy közölte, képesek kezelni a kilengéseket az árfolyamban, idén 2,5 százalékkal emelte meg Svájcban a Mövenpick jégkrémek árát.

A probléma azonban leginkább azoknál jelentkezik, akik igazi vaníliát használnak az ízesítéshez – nekik a vaníliafagylalt legköltségesebb része a vaníliaízesítés. Mindazonáltal

az élelmiszerek és a kozmetikumok terén csupán 1 százalékos arányban használnak a gyártók valódi vaníliát,mivel több különböző lehetőség is van a vanillin aromamolekula szintetikus előállítására.

A piaci szereplők azonban még a madagaszkári válság ellenére is növelik a jó minőségű valódi vanília iránti keresletet, ahogy a vállalatok egyre nagyobb arányban állnak át a természetes élelmiszerforrásokra.

Egy sziget a világ élén

Madagaszkár pedig továbbra is kényelmes piaci helyzetben érezheti magát, mivela világ össztermelésének nagyjából felét adja, messze lenyomva ezzel minden versenytársat.Az olyan vaníliatermelő országok, mint Indonézia, Mexikó, Pápua Új-Guinea vagy a szintén kelet-afrikai Comore-szigetek nem tudták érdemben növelni a piaci részesedésüket. Az elemzők mindemellett úgy számolnak, nagyjából 3-4 év kell ahhoz, hogy a vanília árfolyama visszatérjen a fenntartható, kilogrammonkénti 100-150 dolláros szintre.

Jóllehet a madagaszkári termelők nagyon régen tapasztalhattak számukra ilyen kedvező piacotszó sincs arról, hogy a farmerek többsége hatalmas vagyonokat halmozna fel. A Madécasse Chocolate & Vanilla alapítója szerint a termelők életükben először keresnek annyi pénzt, hogy nem kell a helyi pálmaültetvényekre támaszkodniuk, és képesek cementet használni házaik felépítéséhez. Mi több, már azt is megengedhetik maguknak, hogy valamennyire támogassák gyermekeik iskoláztatását.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5