Bár ma még méregdrága, számos érv szól a környezetkímélő módon, lombikban „növesztett” mesterséges hús mellett. Kérdés, hogy az emberiség mekkora része lesz rá vevő.
Nem közönséges marhából készül az a hamburger, amit jövő hétfőn Mark Post, a Maastrichti Egyetem professzora süt ki Londonban: a beharangozó szerint a válogatott közönség a világ első lombikhúsát ízlelheti meg a bemutatón. A húspogácsa laboratóriumban előállított izomszövetből készül, és minden idők legdrágább – közel 350 ezer dolláros – hamburgerének alapanyagául szolgál. Ehhez holland kutatók élő szarvasmarha nyakából vett, de minden vázizomban fellelhető (a felnőtt izomszövet regenerációjára képes), úgynevezett szatellit sejteket használtak, amelyeket speciális táptalajon, elektromos ingerekkel izomszövetté fejlesztettek. A húspogácsa ehető, sőt Post óvatos megfogalmazása szerint „egészen élvezhető” is.
A produkció közvetlen előzménye egy 2004-ben az Egyesült Államokban bejegyzett szabadalom, amelyben John Vein a mesterséges szövettenyésztés útján létrehozott, emberi fogyasztásra szánt hústermékek előállítását írja le. De a történet nem Amerikában kezdődött. A mesterséges hús ötletét Willem van Eelen holland kutató nevéhez kötik, akinek még a második világháború idején, egy japán hadifogolytáborban született az életre szóló érdeklődése az élelmiszerek és a tápanyagok iránt. Szabadulása után aztán, amikor az Amszterdami Egyetemen egy professzor mutatott neki egy kis darab, laboratóriumban – gyógyászati célból – növesztett izomszövetet, megszállottan keresni kezdte az élő állat levágása nélküli húselőállítás lehetőségét. Az ezt követő évtizedekben Van Eelen számos szabadalmat jegyzett kollégáival, egyebek mellett tagja volt annak a csoportnak, amely 2005-ben kétmillió eurós holland állami támogatást nyert in vitro hús készítésére. Az USA-ban ugyanakkor a NASA folytatott komolyabb kísérleteket. Az 1990-es évek közepén kezdték kutatni a hosszú űrutazásokon fogyasztható hús helyszíni előállításának módozatait. Az ezredfordulóra állítólag sikerült is létrehozni ehető terméket – aranyhal őssejtjeiből.
A Petri-csészében vagy lombikban gyarapodó izomszövet táplálásához többnyire kékbaktériumokból (más néven: cianobaktériumokból) nyert fehérjedús tápoldatot használnak. A tévesen kékalgának is nevezett organizmus könnyen szaporítható. Ipari méretű termelés esetén a hatalmas, de mindössze 30 centiméter mély medencékből hektáronként 7–110 tonna kékbaktérium gyűjthető. Egy tonna laborhús „növesztéséhez” – az élő állatból nyert, elenyésző mennyiségű őssejten kívül – 1,2 tonna kékbaktériumra van szükség, valamint vitaminokra, a növekedést serkentő anyagokra, esetleg ízfokozókra.
A mesterséges hús lehetséges előnyei közé sorolják igények szerint alakítható összetételét is. Az őssejtekből ugyanis az izomszövet mellett zsír-, hám- és kötőszövetek is létrehozhatók, így a késztermék összetevői elvileg a fogyasztók kívánsága szerint alakíthatók. A piaci igényeknek megfelelően sovány vagy zsírosabb húsok készíthetők, optimalizálható az omega-3 és omega-6 zsírsavak aránya, nem is beszélve azon összetevőkről, amelyekről csak a jövőben derül ki, hogy jótékonyak az egészségre.
Az ígéretek szerint élelmiszer-biztonsági szempontból is nagy lépést jelent a mesterséges hús. Mivel a gyártás egyetlen fázisában sincsenek jelen élő állatok, a bennük, rajtuk és körülöttük élő, emberre is veszélyes paraziták és mikroorganizmusok (mint például az E. coli) kisebb eséllyel kerülhetnek az ételbe.
Bár jóformán senki sem látott még műhúst, és az valószínűleg sokáig nem is lesz hétköznapi termék, máris sokak fantáziáját beindította. Egy marék darált húsnál jóval többet ki lehet hozni egyetlen őssejtből, ráadásul annak kinyeréséhez nem kell levágni a donort. Mindez alaposan felforgathatja a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, és jótékony hatással lehet a környezet védelmére, az egészségügyre és az állatvédelemre.
Miközben a Föld népessége 1950 óta megháromszorozódott, a hústermelés hétszeresére nőtt: az emberiség nagy része, ha teheti, fogyaszt húst. Márpedig az erőforrások és a földterületek végességét figyelembe véve jól látható, hogy a hagyományos hústermelés nem fenntartható folyamat. A Journal of Food Science and Technology című szakfolyóirat egyik 2011-es tanulmánya szerint az emberiség a szárazföldek egyharmadán folytat állattenyésztést, a mezőgazdasági művelésre alkalmas területeknek több mint a felén termeszt takarmánynövényeket és legeltet állatokat, a felhasznált ivóvíz 70 százalékát pedig élelmiszer – nagyrészt hús – készítésére fordítja. Mindez jelentős mértékben hozzájárul az üvegházhatású gázok gyarapodásához is, a teljes metántermelés 40 százaléka származik például a vágóállatok bélrendszeréből. Egy kiló marhahús előállítása ezért ötvenhétszer több üvegházhatású gáz (például szén-dioxid, metán) keletkezésével jár, mint egy kiló burgonyáé.
Ezzel szemben, az európai húsipar számait alapul véve, a laborhús – a hagyományoshoz képest – jó 30 százalékkal kevesebb energia felhasználásával és 90 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával, valamint elenyésző földhasználattal is megtermelhető lesz. Más kérdés a baromfitenyésztés, amely az amerikai és európai adatok szerint valamivel kevesebb energiát fogyaszt, mint amennyire az ugyanannyi laborhús elkészítéséhez szükséges energiát becsülik.
Eddig azért sem történt áttörés az emberiség táplálkozásában, mert bár az 1950-es évek amerikai elemzései súlyos éhínségeket helyeztek kilátásba, a beharangozott globális katasztrófa elmaradt. Sőt, nagyjából az ezredforduló óta, a mezőgazdaság több élelmiszert képes termelni, mint amennyit a földi népesség el tudna fogyasztani (a mégis előforduló éhínségek általában a helyi időjárási anomáliáknak vagy a politikai akarat hiányának tudhatók be). Így aztán hiába hozott már eredményt az alternatív fehérjeforrások keresése, az emberek többsége nem tért át a szejtánra (búzahúsra), a szójakészítményekre (köztük a tofura) vagy az egy brit cég által készített, 1994 óta kapható gombafehérje-alapú húsimitációra, a Quornra.
A mesterségesen „tenyésztett” hús arra a Winston Churchill által groteszk jelenségnek nevezett paradoxonra is gyógyírt jelenthetne, miszerint egyes ehető részekért máig fel kell nevelni (majd el kell pusztítani) egy egész állatot. A Földön évente levágott 65 milliárd állat zöme semmilyen védelmet nem kap a durva bánásmód ellen. A laborhús e téren bizonyosan paradigmaváltást jelentene. Más kérdés, hogy egy sereg megoldandó problémát is felvetne, hiszen – mint arra Christien Meindertsma holland dizájner Pig 05049 című, 2008-as könyvében rámutat – a vágóállatoknak szinte minden porcikáját feldolgozzák: egyebek mellett bőráru, festék, gumicukor, de akár lőszeradalék is készülhet belőlük.
Ma még nem világos, hogy az érintettek, a vásárlók mennyire kívánnak részt venni a tömegélelmezés új korszakában. Eddig kevés vizsgálat készült erről, ezt próbálta pótolni a Helsinkiben működő Porridge and Potatoes és a budapesti Based on Pig civil csoport (amelyeknek tagjai közül kerültek ki cikkünk szerzői: Vilisics Ferenc, Niina Ala-Fossi, Varga Ildikó, Poczai Péter, Sipos Melinda, Csík-Kovács Zoltán, Nemes Attila). Magyar és finn internetezőket kérdeztek húsevési szokásaikról és a mesterséges húshoz való hozzáállásukról. A közösségi oldalakon terjesztett, több mint ötszáz embert elérő, nem reprezentatív felmérés eredményeit végül csak a 18–38 éves, városi, középiskolát vagy egyetemet végzettekre vonatkoztatták. Az derült ki, hogy a kevésbé húsevő finnek tájékozottabbak a laborhússal kapcsolatban, mint a magyarok, és ezzel egyenes arányban többen is kóstolnák meg közülük (háromnegyedük legalább kipróbálná) a mesterséges élelmiszert. A magyarok körében a felmérés szerint jóval nagyobbak az élelmiszer-biztonsági félelmek, és – részben emiatt – az elutasítás is a mesterséges hússal mint új és ismeretlen táplálékforrással kapcsolatban. Arra egyébként, hogy mi ösztönözné a műhús megízlelésére, csak minden tizedik megkérdezett említette motiváló tényezőként a gasztronómiai élvezetet (lásd ábránkat).
A kérdőívek egyik legnagyobb tanulsága, hogy a laborhússal kapcsolatban felmerülő első ellenérv a termék mesterséges voltával kapcsolatos, a legnagyobb félelmet a magyarokból a „mű”, a „laboratóriumi” és a „mesterséges” jelzők váltják ki. Vagyis egy ilyen új élelmiszer sikeres bevezetésének egyik kulcsa alighanem a helyesen megválasztott név lesz.
Forrás: http://hvg.hu/hvgfriss/2013.31/201331_a_laborhus_forradalma_mi_sul_ki_belole#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2013_08_02&type-id=HvgDaily&user-id=32BF180F&utm_content=normal
Mesterségeshús-tenyészet a Maastrichti Egyetemen. Igény szerint alakítható - Fotó: Reuters / Francois Lenoir
TOP 5
