Skip to main content

A méznek körülbelül 4/5 része cukor, 1/5 része víz, intenzív édessége a gyümölcscukornak köszönhető. A virágmézek aromáját a virágpor adja. Ezzel szemben a legismertebb mézfajta, az akácméz kevés virágporral rendelkezik ugyan, de sok nektárt termel. A Kárpát-medencére adaptálódott krajnai méh a legtámogatottabb méhfajta Magyarországon. intézkedéseket kezdeményeztek, hogy hazánkban őshonossá nyilvánítsák.

Évekkel ezelőtt, a méhészet a vidéki emberek kiegészítő tevékenysége volt, a legrégibb ránk maradt méz 3000 évesnél is idősebb. A méz színe meghatározó, mivel ebből lehet következtetni a származásukra. A méhek otthona között vannak különbségek. A kas természetes anyagból készült, harangszerű, vesszővel, sárral betapasztott méh lakóhely. A kaptár szögletei miatt azonban kevésbé kedvez a méhek biológiájának. A beléjük helyezett lépek mozgathatóak, kipergetés után visszahelyezhetők. A méhlegelő egy adott méhcsalád megélhetéséhez szükséges terület.

Dr. Békési László szak állatorvos szerint a méhek a rovarok között kiemelt helyen szerepelnek. Az akár 70- 100 ezer tagú rovartársadalmuk különböző típusú egyedekből áll össze. Társadalmuk szerkezeti felépítésében a legfontosabb helyen a méh anya áll, akik akár 2-3 évig is élnek. Az anyák megtermékenyítésével foglalatoskodó herék csak a tavaszi és a nyári időszakban élnek. A legnagyobb kaszt, a női ivarú dolgozók csoportja. Dajka funkciójukon kívül, pempőt termelnek és nektárt szállítanak. A méhek fejében lévő agyalapi mirigy váladéka, a pempő több mint 150, biológiailag aktív összetevőt tartalmaz.

Ha esetleg nem tudja megnézni az OzoneNetwork Televízió adását, megtekintheti a filmet a http://videa.hu/videok/tudomany-technika/egyenlito-174.-mehek-5WzDkGpWpoT3sO4W honlapon, a csatorna weboldalán.

www.utajovobe.eu honlapunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 11-kor kezdődő, és másnap 6 és 9-kor ismétlődő Egyenlítő című műsorában.

Kép forrása: http://users.atw.hu/vajlimehesz/mehekrol.htm

TOP 5