Skip to main content

 

Azoknak, akik hónapról hónapra élnek, jól jöhet annak az egyszerű trükknek az alkalmazása, amivel jelentősen csökkenthető a villanyszámla.

A trükk sokak előtt ismert, mégsem alkalmazzák, aminek vélhetően az áll a hátterében, hogy kevesen ismerik a konkrét számokat, mennyi pénzt lehet megtakarítani évente a LED lámpák alkalmazásával.

hirdetés

Pedig ez némi számolás után egyszerűen kalkulálható, csak fel kell keresni vagy fel kell hívni egy olyan szaküzletet, ahol a szakemberek ahhoz viszonyítva, milyen égőket használtunk korábban, hamar kiszámolhatják, a led lámpa, - melynek megvásárlása felfogható egyfajta befektetésként is -, mennyi időn belül hozza be az árát, azaz mennyi idő múlva lehet "ingyen" az áram a korábbi gyakorlathoz képest.

Mielőtt azonban utalnánk a konkrét adatokra, érdemes elgondolkodni azon, az élet más területén, így például a fűtésen, az élelmiszerek bevásárlásán vagy a háztartás vezetésén mennyi megtakarítást érhetünk el adott időszakon belül, például havonta. Akit ez bővebben érdekel, ide kattintva olvashat minderről.

A számítás

Az, hogy mennyi időn belül térülhet meg egy led lámpa kapcsán a befektetésünk, több tényezőn is nyugszik. Például átlagban hány órán át égetjük naponta az égőt, mennyibe kerül a led és milyen égőt, hagyományos vagy halogén fényforrást használtunk-e korábban.

Azt alapul véve, hogy egy átlag magyar háztartásban hagyományos égőket használnak, az alábbi számok adhatók meg a hvg.hu korábbi cikke alapján.

A könyvet ma akciósan, ide kattintva lehet megvenni. Egyet fizet, Kettőt kap!

Egy átlagos magyar háztartás napi 2,7 órán át használja a 60 wattos fényforrásait, ami 365 nappal felszorozva nagyjából majdnem 1000, pontosabban 985.5 üzemórát jelent évente. Ha a hagyományos égőt lecseréljük egy gazdaságosabb, 9 wattos ledesre, óránként 1.89 Ft megtakarítás érhető el. Ez ugyan nem sok, de egy évre vetítve az összeg már 1.863 Ft-ra rúghat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy háztartás nem egy égőt használ, hanem tegyük fel tízet, a megtakarítás már 18.630 forintot tesz ki egy év elteltével. Öt év múlva pedig már majdnem 100.000-et.

Ha ezen felül még azt is kalkuláljuk, hogy egy olcsóbb led 1300, míg egy minőségibb 2200 Ft-ba kerül, nem nehéz kiszámolni, hogy az olcsóbb valamivel fél év, míg a drágább egy év után nem sokkal hozza be az árát.

Áröszehasonlítás

Mivel bármely termék megvásárlása előtt elengedhetetlen feltétel a neten árösszehasonlítást végezni, érdemes a ledek vétele előtt is szétnézni a webáruházakban vagy a boltokban, mibe kerül éppen az adott termék, hisz komoly eltérések is adódhatnak, az akciókról nem is beszélve. 

A ledek vétele előtt érdemes még arra is rákérdezni, mennyi garanciát vállal a gyártó vagy a kereskedő, hisz kalkulálni kell, nem tervezett elavultsággal készült-e az adott termék. Ebben az esetben a több éves garancia elég meggyőző lehet, illetve az is, hogy egy komolyabb led égő akár 10-25 ezer üzemórát is elbír, míg egy hagyományos égő általában csak ezret. 

Akik még nem tapasztalták meg, a ledek milyen fényerővel bírnak, azoknak ajánlott kipróbálniuk az adott terméket a vásárlás előtt, hogy maguk is láthassák, tud annyit a led, mint a hagyományos égő. Sok emberben ugyanis a mai napig makacsul él az a képzet, hogy a led sokkal gyengébben világít, mint a "már bevált" hagyományos égő.

További előnye még az egyes led égőknek az is, hogy szemben az izzóval, nem melegszenek fel, így kézzel bármikor ki vagy becsavarhatók.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5