Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel
2017 április 23, vasárnap 91

Veszélyeztetett fajnak nyilvánítanák a zsiráfot

A zsiráfpopuláció harmadával csökkent az utóbbi harminc évben, ezért állatvédők csoportjai petíciót nyújtottak be az Amerikai Egyesült Államok Halászati és Vadászati Hivatalának (FWS), hogy nyilvánítsák veszélyeztetetté.
2017 április 23, vasárnap 2912

Mely autók fenntartására kell fizetni a legtöbbet és a legkevesebbet?

Korábbi cikkünket, mely szintén az autók fenntartásával foglalkozott, már több, mint nyolcszázezren olvasták. Nyilván nem véletlenül, hisz nem mindegy, egy autómárkának mennyi a működtetési költsége.
2017 április 22, szombat 2158

Nemsoká repülő autókra váltunk? Szenzációs az új fejlesztés!

Bár még csak két napja töltötték fel egy német cég videóját a környezetbarát repülő autóról, már így is majdnem egymillióan tekintették meg azt. Szenzáció? Az.
2017 április 21, péntek 969

Íme a biciklikerék, ami sohasem kap defektet

Szinte nem múlik el egy negyedév úgy, hogy ne kapnánk hírt egy biciklivel kapcsolatos szenzációs fejlesztésről. Most a Bridgestone rukkolt elő azzal a kerékkel, amelyet fel se kell fújni levegővel, illetve nem kaphat defektet sem.

További friss cikkek

RÁCS NÉZET LISTA NÉZET

Európa és Amerika szemete teríti be a sarkvidéket

 2017 április 21, péntek  390
Súlyos károkat okoz a törékeny északi sarkvidéken a műanyag hulladék, és sokkal több van belőle, mint amennyit a régió lakói elő tudnának állítani - írja az MTI.

A társasház közösségi áramellátását nem más, mint a falra szerelt napelemek fedezik

 2017 április 20, csütörtök  1245
2016 év elején szereltek fel egy veszprémi társasház falára 80 napelemet, hogy a ház közösségi áramellátását ebből fedezzék, írt minderről még tavaly a veol.hu.

Békatrutyi gyógyíthatja az influenzát

 2017 április 20, csütörtök  172
Az influenza vírustörzseinek tucatjait elpusztítja a Dél-Indiában élő Hydrophylax bahuvistara nevű békafaj bőrváladékában lévő molekula, és az anyag baktériumok ellen is hatásos - írja az MTI.

Rekordösszeget ajánlottak ezért az autóért az Ebayen

 2017 április 19, szerda  8155
Örök igazság, hogy a piacon annyit kell kérni az adott termékért, amennyit adnak érte. Vagy egyes esetekben még jóval többet is.

Miért nem veszik a németek az elektromos autókat?

 2017 április 19, szerda  1064
A vásárlási szubvenció iránt benyújtott kérelmek alapján nem igazán mutatnak kellő lelkesedést az elektromos autók iránt a német autósok és vállalatok, írja az MTI.

Vizet fakaszt a sivatagi levegőből az új készülék

 2017 április 18, kedd  433
Megoldódhat az ivóvíz-ellátás problémája a Föld azon részein is, ahol a víz nagy kincsnek számít, írja az origo.hu.

A legnehezebb helyzetben is segít az okosvécépapír

 2017 április 18, kedd  734
Manapság már minden okos, a házunk, a telefonunk, akkor miért ne lehetne az a vécépapír is?

Ezt a 10 autót veszik most leginkább Magyarországon

 2017 április 17, hétfő  6796
A napi.hu szerint idén eddig 30 százalékkal több új autó fogyott, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Lassan bezöldül az Északi-sark

 2017 április 17, hétfő  520
Hat évvel ezelőtt, 2011-ben figyeltek fel kutatók arra, hogy az Északi-sark jege alatt a lehetségesnek gondoltnál jóval nagyobb mértékben szaporodtak el a különféle fitoplanktonok.

Kétmilliárd ember iszik ürülékkel szennyezett vizet

 2017 április 13, csütörtök  1066
A világon közel kétmilliárd ember használ ivóvízként ürülékkel szennyezett vizet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön nyilvánosságra hozott éves jelentése szerint – írja az MTI.

Ha ételt rendelsz, futár helyett robot szállítja házhoz

 2017 április 13, csütörtök  675
A 21. század, úgy látszik, a robotok totális térnyerésének az évszázada lesz.

Hatalmas terület olvadhat fel a klímaváltozással

 2017 április 12, szerda  460
Egy brit tanulmány szerint Ausztráliánál nagyobb kiterjedésű fagyott talaj (permafroszt) olvadhat ki, ha nem sikerül megakadályozni a felmelegedést. Emiatt üvegházhatású gázok szabadulhatnak föl – írja az MTI.

A német autóklub szerint ezeket a kocsikat a legkönnyebb ellopni

 2017 április 12, szerda  7022
Hazánkban is kapható több olyan autómárka, melyet igen könnyű ellopni. A német autóklub (ADAC) által végzett teszten több, mint 100 autó vérzett el.

Erjesztett kukoricából és pamutból készült a Reebok új cipője

 2017 április 11, kedd  966
A ruházati cégek mostanában egymást taposva versenyeznek azon, hogy megújuló vagy környezetkímélő anyagokat használjanak a gyártásnál.

Menekültek százait adták el rabszolgának Afrikában

 2017 április 11, kedd  445
Menekültek százaival folyt a rabszolga-kereskedelem a nyugat-afrikai Nigerben és az észak-afrikai Líbiában - írja az MTI a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) keddi közleményére hivatkozva.