Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

„Az egész történelem folyamán és gyakorlatilag a Föld minden részén az emberek éltek és sokasodtak, és valamilyen kultúrát teremtettek. Mindig és mindenhol megtalálták a fennmaradás módját, és képesek voltak megtakarítani valamit. Civilizációk alakultak ki, virágoztak, majd a legtöbb esetben hanyatlani kezdtek és elpusztultak. E helyütt nincs módunk megtárgyalni, miért pusztultak el, mégis azt mondhatjuk: nyilván valamilyen erőforrás hiányában.” 

E. F. Schumacher     1911-1977

Az idézet egy német származású, de Angliában élt rendkívül intelligens embertől, Ernst Friedrich Schumacher (1911 – 1977) közgazdásztól származik, aki könyvében, „A kicsi szép”-ben, már 1973-ban, a mű publikálásakor képes volt olyan környezetvédelemmel kapcsolatos negatív jövőt megjósolni, melyet ma kezdünk el megélni, és amit ma már klímaválsággal, környezeti katasztrófával, globalizációval, fenntartható fejlődéssel és más találó kifejezéssel illetünk. Azaz úgy is példálózhatnánk, hogy e negatív jövő ma már jelenként, minden bizonnyal damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett.

Ha elolvassuk a művét, úgy érezzük, hogy egyfajta láthatatlan háborút vívunk. Igaza lenne, és valóban háborút vívnánk? Önkéntelenül adódik a válasz: igen, de nem más emberekkel, mint ahogy eddig megszoktuk, hanem a legyőzhetőnek hitt természettel, vagy földgolyóval, és ezáltal saját magunkkal is. Ahhoz ugyanis, hogy elkerüljük többek között a klímaválságot és kialakíthassuk a fenntarthatóságot, saját magunkkal kell szembeszállnunk és saját magunkat kell legyőznünk. Kapzsiságunkat, mohóságunkat, pénzéhségünket és más rossz tulajdonságainkat is.

Ez a folyamat nyilván súlyos veszteségekkel és áldozatokkal fog járni, de csak így kerülhető el végeredményként az emberi faj kihalása, a nulla felé konvergálás. Mindezt magunktól kell elkezdenünk, mert ha kényszerből fogunk hozzá 2050 után, már biztosan késő lesz.

De tényleg kihalnánk? Tényleg ilyen sötét lenne a jövő?

Schumacher nem hitt az elkerülhetetlenben. Nem íróasztal mellől érvelő tudós volt, hanem közgazdász, újságíró, vállalkozó és gazdálkodó. Igazi polihisztor, gyakorlati szakember, aki elég volt, hogy főműveként csak egy komolyabb könyvet, „A kicsi szép”-et megalkossa, és ezzel egyfajta irányt mutatva „megfertőzze” a hozzá hasonló kreatív gondolkodású embereket. Miért? Mert ma ilyen emberekre van szükség, mégpedig tömegesen, és ő gondolt erre először.

Épp ezért rendszerbe foglalható tudását, iránymutató elképzeléseit – egyfajta feladatként – meg kell valósítanunk a gyakorlatban. De miben is hitt ő? Nagyon egyszerűnek tűnhet a válasz. Az oktatásban, a tudás sokszorosításában, másolásában.

Hogy jobban megértsük ezt az egyszerű választ, elég csak elolvasni könyvének egy rövid, de lényegretörő bekezdését, amiben sajátságosan, hétköznapi nyelvezetben fogalmazva így ír: „Az egész történelem – akár csak a jelenlegi tapasztalatok – azt sugallják, hogy az elsődleges erőforrás nem a természet, hanem az ember, hogy az emberi elme adja minden gazdasági fejlődés kulcstényezőjét. Egyszer csak kirobban a merészség, a kezdeményezőkészség, a találékonyság, a teremtő tevékenység, és nemcsak egy, hanem egyszerre több területen. Talán senki sem tudja megmondani, honnan eredt ez legelőször, de láthatjuk, hogyan tartja fenn magát, sőt, hogyan erősödik: különböző fajta iskolák, más szóval az oktatás révén. Így hát nagyon is valóságos értelemben azt mondhatjuk, hogy az oktatás az összes erőforrás között a leginkább létfontosságú.”

Ha mindehhez figyelembe vesszük azt a tényt, hogy akár már ma is, vagy az igen közeli jövőben a világ bármely országában környezetvédelmi szempontból komplex nemzetgazdasági és társadalmi átalakulásokra van/lesz szükség, nem nehéz arra következtetni, hogy ehhez igazán jól képzett, abszolút környezettudatos szak- és közemberekre lesz szükség az élet bármely területén, mégpedig, ahogy már fentebb szó esett róla, tömegével. A probléma csak az, hogy alig élnek ma még ilyen emberek a bolygón.

Ha azonban oktatunk, akkor képesek leszünk arra, hogy 2050-ig, azaz a legkomolyabbnak tekinthető problémák kitágulásáig kineveljük a ma még iskolapadban ülő, vagy meg sem született jövő generációját a célból, hogy megoldja, mérsékelje ezeket a problémákat, és így biztosítsa a túlélésünket. Tehát feladatunk az igazán „értelmes” embert életre hívni és megtanítani a küzdelemre. Valódi homo sapienst kell „alkotnunk”, olyan értelmes embert, aki már képes lesz az ún. Bioszféra I. projektet megvalósítani.

Mi is az a Bioszféra I.?

A természetben, a környezetünkben „minden tart valahová”, vagyis a természet olyan rendező elveket alkot és érvényesít, amelyek által abszolút hatékonyan, 100%-osan használ fel energiát, illetve nem gyárt hulladékot. Ez a folyamat ciklikusságot feltételez, a körkörösség állandó.

A körkörösség másolása azonban nehezen megoldható. A másoláshoz ugyanis teljesen érteni kellene, hogyan működik a másolandó folyamat, ez azonban eddig még senkinek sem sikerült a Földön. Ezért az ember mást nem tudván, eddig csak rombolt és pusztított maga körül. Legvégül saját magát is elpusztítja, ha nem találja meg önmagával szemben az „ellenszert”. Az állításokat jól bizonyítja az ún. Bioszféra II. kísérlet, melynek keretében 8 ember kísérleti nyúlként arra vállalkozott, hogy egy mesterségesen fenntartott és hermetikusan lezárt Bioszférában éljen 2 évig. Ugyan a projekt végével egészségesen hagyták el a területet, de ezen időszak alatt keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy fennmaradhassanak, hisz már a program elején problémák adódtak, megbomlott a kezdeti természetes összhang. Kipusztult például az összes beporzó rovar, így a résztvevők kézzel végezték el helyettük a „munkájukat”. Fokozatosan védekeztek a hangyákkal, a csótányokkal és a sáskákkal szemben, közben pedig irtaniuk kellett a liánszerű növényeket, hogy ne vegyék el a fényt a hasznos fajoktól. Meg kellett küzdeniük a víztestek bezöldülésével is, ami jelentősen megnehezítette a tiszta ivóvízellátást. A legkomolyabb probléma azonban az volt, hogy egyáltalán nem működött az élet fenntartásához nélkülözhetetlen oxigénciklus, azaz folyamatosan csökkent az emberi élethez szükséges oxigén, míg nőtt a dinitrogén-oxid. Ezért – hogy az ember meg ne fulladjon - már a kísérlet közepe felé módosítani kellett a feltételeken.

 Milyen tanulságokkal szolgált ez a projekt?

  1. Eddig nem sikerült az embert tartósan fenntartó mesterséges ökoszisztémát konstruálni.
  2. Nem tudjuk, hogy a Bioszféra I., vagyis a nagy földi rendszer ezt hogyan csinálja.
  3. A földi bioszféra számunkra nélkülözhetetlen.
  4. A földi bioszféra ma már nem képes semlegesíteni az ember okozta problémákat.
  5. Mi magunk, az emberiség vagyunk a Bioszféra kísérleti nyulai.

Amikor Schumacher fő művét megírta, még kifejlesztés alatt állt a ma már mindenki által használt internet és mobiltelefon, valamint az egyéb high tech kommunikációs eszközök. Mára nagyjából ismertté váltak azok az okok is, melyek a klímaválságot, vagyis a Föld felmelegedését előidézték, és amelyek megoldásaként életre hívták és elkezdték kidolgozni a fenntartható fejlődés fogalmi rendszerét.

A fogalmi rendszer kidolgozás semmit sem ér azonban, ha mindezt nem ültetjük át a gyakorlatba. Az általunk létrehozott weboldal e prioritást szem előtt tartva szinte kizárólag gyakorlati példák bemutatására szolgál, hisz az elméleti anyag tankönyvekben fellelhető. Az elkészült és a folyamatosan frissített anyag ezután már könnyen sokszorosítható adattovábbítók, főleg az internet útján. Ilyen egyszerű lenne tenni valamit közös jövőnkért, ha összefogunk? Valójában igen, hisz a weboldal felállításához sem kellett több mint fél tucat szakember. Pedagógus, mérnök, biológus, közgazdász, informatikus és jogász.

Ha bárki elolvassa az anyagunkat, és folyamatosan figyelemmel kíséri a napi változásokat, aktuális képet alkothat jelenünkről, múltunkról és jövőnkről. Hírlevelet tölthet le, pályázatokon vehet részt, sőt információval, javaslattal szolgálhat, hogy elképzeléseit, ötleteit beépíthessük a tartalomba.

Célunk alapvetően a tanítás tanítása, hisz a tanulás nem csupán ismeretelsajátítás és az emlékezet mechanikus működtetése. A XXI. században már másra van szükség, mint eddig. A következő évtized kihívásainak megfelelően kell megtanulni gondolkodni, hisz a fenntarthatóság igénye önmagában hordozza az egész életen át tartó környezettudatos gondolkodás, ismeretszerzés és folyamatos tanulás szükségességét. Alapgondolatot kell adni ahhoz, hogy minden elsajátítandó ismeret visszautalhasson a kezdőpontra, azaz arra, hogy minden tervezés, projekt, megvalósítás, lakás, autó vagy hétköznapi vásárlás mögött a környezettudatos gondolkodásnak kell állnia. Hogy ez elérhető legyen, már az iskolában törekedni kell arra, hogy a tanulók fokozatos önállóságra tegyenek szert a tanulás során, annak tervezésében alakítsák ki a hatékony tanulás módszereit, többek közt az önművelés igényét, az ezzel kapcsolatos információforrások optimális – akár idegen nyelvű – használatát. Ahhoz, hogy az ember megérthesse, mi is a kapcsolat a gazdasági növekedés, a fenntartható fejlesztés és a környezettudatosság között, sok minden szükségeltetik. Kreatív, a problémákat analizáltan és hatékonyan megoldó gondolkodásmódra van szükség, mely megfelelő, az összefüggések pontos ismeretét feltételező döntéshozatalt, a kritikai gondolkodásmód kiszélesítését, a konfliktusok kezelését, az életminőség javítását, az életvitel arányainak megtartását, az értelmi, érzelmi egyensúly megteremtését, a teljesebb élet megszervezését feltételezi. Ez a gondolkodás igen alkalmas arra, hogy az ember ne csak a saját maga életét, hanem a környezetét is alapvetően jobbá tegye. Ez bővebben azt is jelenti, hogy ma már csak olyan állampolgárok alkothatják a társadalmat, akik értik a gazdaság és a környezetvédelem alapvető összefüggéseit, ennek megfelelően képesek a természeti és más erőforrásokkal okosan, takarékosan gazdálkodni. A tanulásnak alapvető szerepe van abban, hogy a tanulók tudatos vásárlókká, fogyasztókká váljanak, mérlegelni tudják a döntéseikkel járó környezeti kockázatokat, az ezzel együttjáró környezeti hasznokat vagy költségeket. A tanulás elősegíti azt is, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt a rövidebb, azaz a komparatív és a hosszabb távú előnyök között, és ennek megfelelően szervezze életét, tervezzen és végrehajtson. Mindezzel összhangban a pénzzel való bánni tudás oktatása alapvető kritérium. Nemcsak az állampolgár létérdeke, hogy élete során optimális döntéseket tudjon hozni, amikor például hitelekről vagy megtakarításokról van szó, hanem a társadalomé is. Ezzel párhuzamosan a takarékoskodás különböző gyakorlati példák ismertetésével és bemutatásával is komplett programelemmé válik, mivel a takarékoskodás anyagi előnnyel szolgál az egyén élete során.

A 2008-as világválság megmutatta, hogy egy világot lezártunk. Új jön. Egyesek zöld bummnak is nevezik. Mi ennek a konklúziója számunkra? Nyilvánvaló, hogy az új ismeretek megszerzése nélkül majd nem lehet érvényesülni ebben az új világban, azaz a kibontakozóban lévő zöldgazdaságban. Ezért (is) alapvető feladatunk diákjaink felkészítése, hogy ha kell, kiismerjék magukat az új évezredben.

Fentiek nemcsak a gyermekeinket oktató tanároknak szólnak, hanem minden olyan szülőnek, aki felelősséget érez gyermeke taníttatása miatt.

Jnyok.jpg

Programunk lényegét egy ma még kevésbé ismert tudós, az oslói egyetemen működő Program for Research and Documentation for Sustainable Society vezetőjének, W. M. Laffertynek a szavaival zárjuk:

„A fenntartható fejlődés a legjobb törekvés morálisan és gyakorlatilag is.”