Skip to main content

 

Fél év alatt több, mint ötezer fővel gyarapodott a FB-on a Háztartásom hulladék nélkül csoport, talán nem véletlenül. A csoportból az egyik rendszeres posztolóval, M. Boglárkával beszélgettünk a sikerről.

- Hogyan kezdődött a hulladék csökkentése? Mi adta az ötletet?

- Öko tisztítószerek forgalmazása közben, - ami egy mellékes elkötelezettségből végzett minimális fizetéskiegészítésem -, rájöttem arra, hogy ezekből sokkal kevesebb kell, mint a bolti termékekből. Sokkal tovább elég egy-egy flakon, ráadásul ezeket a flakonokat vissza lehet gyűjteni, újra felhasználják őket, míg a bolti termékeknél nem figyelhető meg ez a körfolyamat, minden megy a szemétbe. Majd sok esetben a környezetbe. Így ébredtem rá arra, hogy magam is csökkenthetem a hulladékom, ezután pedig elkezdtem úgy kialakítani az életemet, hogy minél kevesebb hulladékot termeljek. Ez nemcsak a környezetnek jó és hasznos, hanem nekem is.

hirdetés

- Szinte mindenki a zacskók likvidálásával kezdi? Te is kirekesztetted az életedből a műanyag zacskókat és a szatyrokat?

- Természetesen. Az elején persze furcsán néztek rám a boltokban, sőt, még a termelői piacon is, mára azonban megszokták, hogy saját kis zsákjaimmal megyek vásárolni, és abba kérem például a gyümölcsöt vagy a kenyeret...

- Az ember, ha minimalizálni akarja a hulladékot, egyre több területre terjeszti ki a csökkentést. Te hogyan folytattad a folyamatot?

- Mondhatnám, tervszerűen. A vásárlásaimnál törekszem a legjobban a hulladék-mentességre, illetve az étel szállításánál, azaz sokkal tudatosabban vásárolok, mint régen. Már nem az van, hogy beszaladok a boltba, hanem ez az utolsó tevékenységem, általában a hétvégén. A pékárut, mint ahogy említettem, pékségben veszem a vászonszatyromba, és tudják is már, hogy én nem kérek nejlont. Persze ha van időm, akkor inkább otthon sütöm a kenyeret minőségi lisztből. A süteményeket is lehetőleg. Szerdánként piacon vásárolom be az alapanyagokat. Pénteken pedig egy kosárközösség tagjaként és önkénteseként minőségi élelmiszereket veszek magamnak is.

Bevásárlás során használt állandó eszközök

- Honnan jött az ötlet, hogy saját főztöt, avagy saját magad által részben megtermelt ételt vigyél a munkahelyedre?

- Tulajdonképpen magától. Aki minőségi élelmiszert szeretne fogyasztani, annak saját magának kell azt előállítania, így tettem én is, azt eszem napközben a munkahelyemen, amit megfőztem magamnak. Ételeimet úgy szállítom oda természetesen, hogy közben ne termeljek hulladékot, ezen is nagy a hangsúly. Mint látható a képen, dobozokat és például nem fóliát használok. A tízóraim cibiben van, ez egy olyan újraszalvéta, ami tisztítható, nevéből adódóan is többször használható, nincs szükségem tehát fóliára vagy zacsira. A kávémat is magammal viszem, olyat iszom, ami a lehető legjobb, nem kell az eldobható műanyag pohárba töltött, büfében vagy automatából kapható kávé, hogy képződjön az újabb és újabb műanyag hulladékhegy, van egy jól záró termoszom.

- Honnan meríted az apró ötleteket? Hol szerzed be például az ilyen termoszt és egyéb eszközt?

- A Háztartásom hulladék nélkül csoportban számos hasznos poszttal lehet találkozni nap mint nap. Itt sokan elmondják, nekik milyen termék, milyen megoldás vált be, és milyen nem. Ami információt tudok, azt hasznosítom, így csúcsosodik ki a tudás.

- Említenél egy-egy hasznos megoldást?

- A csoportban könnyen megtanulhatod a mosás és a mosogatás környezetbarát megoldásait, például milyen mosó vagy mosogatógépet használj, hozzá milyen mosó vagy mosogatószert, stb. De azt is megtanulhatjuk, hogyan készítsünk otthon natúr joghurtot termelői tejből, hogyan süssünk kenyeret, hogyan varrjuk az ételszállító zsákjainkat. Milyen dobozokban érdemes az ételt szállítani, hol lehet venni kanálgépet, melyik az otthon készített legjobb szappan vagy sampon, házi tisztítószer, miért jobb és olcsóbb a termoszban szállított és általunk készített kávé, stb.

- Ezek a megoldások sok esetben a házi kasszát is gyarapítják? Például a kávé esetében, ugye?

- Szükségszerűen. Számos megoldás vagy termék olcsóbb, mintha a boltban venném meg. Ha például otthon készítem el az előbb említett natúr joghurtomat, az a legolcsóbb, bár megvehetem a termelői piacon is. Olyan dobozban, amit viszek magammal. Ha szupermarketben veszed, még drágább. Nálam nincs élelmiszer-hulladék, és csak annyi étel van a hűtőben, amennyit elfogyasztunk. Nincs pazarlás.

- Szoktál turkálóban is vásárolni?

- Így van. Azért, mert valaki pár alkalommal hordott például egy farmernadrágot, még használható. Tízezer forint helyett így az ötödéért lehet hozzájutni az adott termékhez, sok esetben alig viselt márkás cuccokhoz is. Meg se látszik rajtuk, hogy valaki már hordta őket.

- Mit gondolsz a fogyasztásról?

- Azt eleve vissza kell, vissza kellene fogni a hétköznapi fogyasztónak. Nincs szükség annyi tárgyra, mint gondolnánk, hisz egy idő után nem lesz más belőle, mint hulladék. Sok ember háza, lakása lassan semmi másra nem hasonlít, mint egy lomtárra, annyi benne a felesleges cucc. Olyan cuccok, amire ráadásul még sok pénzt is költött. Én ha lehet, ezt megtakarítom. Élelmiszer tekintetében is sokkal kevesebbet kéne vásárolniuk az embereknek. Nem értem igazából mi ez a harács. Akár az ünnepekkor is, mintha a bolt kb. 2 hétig zárva lenne.

- Persze azért egy jól záró, és akár 20 évig is jól üzemelő termoszra azért beruházol. Többek közt...

- Abszolút így van. A tudatos vásárlás feltételezi azt is, hogy jól feltérképezzem az adott terméket, amit meg akarok venni. Inkább veszek egy húsz évig használható fém termoszt x forintért, mint húsz év alatt öt műanyagot is tartalmazó változatot, ami, ha pár év alatt tönkremegy, csak dobhatnám ki, ráadásul még jóval többe is kerül, mint x forint. A csoportban jól kielemezzük, mit tud az adott termék, így minimálisra csökkenthető annak a veszélye, hogy bóvlit vegyünk. Ezért is rendkívül hasznos ez a csoport. A csoport adminja blogot is vezet különben, onnan is számos hasznos információ szerezhető be.

- Ahogy említetted, van azért még hova fejlődni.

- Igen, például az energiával való takarékoskodás még abszolút fejleszthető. Tavaly korszerűsítettük a házat energetikai szempontból, például megcsináltattuk a tetőt, hogy ne szökjön el a meleg, azonban a nyílászárókra még ráférne a felújítás, de mindent a maga idejében. A fűtés korszerű, így kellemes meleg van télen is az élettérben, tehát nem pazaroljuk az energiát.

- Egyszóval nem tudnád a testhő visszatartásával lejjebb venni a termosztátot, hogy jól felöltözve kevesebbet kelljen fűteni?

- Igen, erről a Hulladék Nélkül Gazdagabban c. könyvben olvastam. Nagyon hasznosnak találtam ugyan a könyvet, sokat lehet belőle tanulni, azt azonban nem tudnám megszokni, hogy a lakásban egy-két pulóver legyen rajtam télen. Bár ezzel a megoldással valóban sokat lehet spórolni a fűtés költségén, így kevesebb a fogyasztás, nekem azonban ez nem menne. Vagyis úgy gondolom, mindenki saját maga döntheti el, meddig megy el a viselkedésmintái megváltoztatásában, kinek mi jön be, és így hogyan csökkenti a hulladékot.

Boglárka saját maga által termesztett zöldségei

- Hogy vegyszermentes ételalapanyagaid legyenek, úgy tudom, elkezdtél kertészkedni is.

- Idén valóban belevágtam a kertészkedésbe, annál ugyanis nincs jobb, ha a kertből egyszerűen csak kihúzod a zöldséget a földből és már megy is a konyhaasztalra, hogy ételt készítsek belőle. Az ilyen alapanyag nagyon egészséges és finom, nem olyan, mint a boltban vásárolt hétköznapi áru. Ebben az évben kipróbálom magam, mi sikerül és mi nem, de jövőre tervezem, hogy több zöldséget termesztek, ezzel is hozzájárulva a hulladékmentes életmódhoz.

- Reméljük, hulladékcsökkentő életmódod másokat is inspirál majd, és hallunk még rólad.

- Úgy legyen!

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Képek: M. Boglárka saját felvételei

TOP 5