Skip to main content

 

Örökérvényű igazság, miszerint nem mindegy, hol, mikor és mennyiért vesszük meg alapvető élelmiszereinket, pedig okosvásárlással akár több ezer forint is megspórolható egy bevásárlás során.

Rohanó világunkban kinek van arra ideje, hogy felmérje, mit és hol vásárolhat meg, válaszolhatnánk meg azt a kérdést, hogyan spóroljunk meg néhány ezer forintot hetente, kéthetente alapvető élelmiszereinken, így például a tejen, a tejtermékeken, a kenyéren, a zöldségeken és gyümölcsökön, hogy csak néhányat említsünk a sok közül.

- A könyv ma akciósan, ide kattintva vásárolható meg. -

Pedig egy kis odafigyeléssel, a vásárlás tudatos megtervezésével és végrehajtásával, az akciók elvszerű beépítésével éves megtakarításunk egy négytagú család esetében akár a százezer forintot is elérheti, esetleg még többet is. Természetesen egy háztartásban nemcsak az élelmiszerek beszerzésén lehet sokat spórolni, hanem még máson is. Akit ez is érdekel, ide kattintva olvashat minderről bővebben...

Hogy a százezres álomhatárt elérjük vagy akár csak megközelítsük év végéig, saját tapasztalatainkból merítve csokorba gyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot, hogyan lehet ezt a jelentősnek mondható megtakarítást elérni élelmiszereink megvásárlása kapcsán. (Tapasztalatainkra Debrecenben tettünk szert, melyhez képest más településeken a szupermarketeket leszámítva természetesen más lehet az árképzés, a gyakorlat azonban mégis hasonló lehet, így a megtakarítás ott is csak elérhető.)

1. A sok kicsi sokra megy

Az emberek többségében nem tudatosul az, a sok kicsi milyen sokra mehet adott időszakon belül, noha a magyar átlagfogyasztó kifejezett "árérzékeny" egyes kutatások szerint. Különösképp nem fordít arra figyelmet, mit és hol érdemes megvennie, noha a boltok, a szupermarketek vagy a termelői piacok ugyanazon vagy hasonló termékei között akár jelentős eltérések is lehetnek, így egyes hétköznapi termékekért sokkal többet ad ki, mint kellene. Ha év végén kézbe kapná, januártól mennyi pénzt "pocsékolt el", maga is megdöbbenne...

2. Tervezés

Első körben nyilván azt kell feltérképezni, lakó vagy munkahelyünk környékén milyen boltok, szupermarketek vagy termelői piacok találhatók, és ezek közül hol lehet olcsóbban vásárolni. De nemcsak a helyszíneket kell feltérképezni, hanem azt is, egyes alapvető élelmiszereinket mikor és hol akciózzák jelentősen, esetenként akár 30 %-os leértékelést is prezentálva. Szupermarketek esetében ez relatíve könnyű, hisz az akciók újságokban, reklámokban vagy online is elérhetők, így egy-két hónap tanulmányozás után láthatóvá válik, melyek azok az alapvető élelmiszerek, melyek rendszeresen olcsóbban vásárolhatók meg. Termelő piacok esetében a "felderítés" már nem ilyen könnyű, azonban ha egy alkalommal látogatást teszünk a piacon, minden szükséges információt beszerezhetünk, így azt is megtudhatjuk, melyik drágább és melyik olcsóbb az adott településen, feltételezve persze azt, hogy egyszerre több is van.

3. Akciók

Hogy látható legyen a szupermarketek leértékelési mechanizmusa, vegyük alapul a tejtermékeket, és nézzük meg, hogyan akciózza hetente a gyártók termékeit más láncokhoz hasonlóan például (most a találomra kiválasztott) Spar. Ebben az évben a 20 dekás Gazda vaj már legalább kétszer volt leértékelve náluk, 550 Ft helyett már négyszázért is meg lehetett venni, így ha bárki vásárolt e relatíve hosszú szavatosságú termékből akár 6-8 darabot, már jelentős megtakarítást érhetett el. Sok esetben azonban a láncok sajátmárkás termékei a legolcsóbbak, - pontosabban jóval kevesebbe kerülnek, mint más termékek -, így például a 10 dekás Spar vaj mindig 180 Ft, tehát olcsóbb, mint az akciózótt 20 dekás Gazda vaj (fele), de olcsóbb más termékekhez, akár a Magyar vajhoz képest is. Utóbbit ugyanis sehol sem lehet megvásárolni 200 Ft alatt, legfeljebb akkor, ha akciós. Ha vajat akarunk venni termelői piacokon, látható, hogy ezért a termékért bizony elkérnek legalább annyit, mint a szupermarketben, így ehhez nem juthatunk hozzá olcsóbban, marad a Spar sajátmárkás terméke, feltételezve persze, hogy megfelelő minőségű, 80 százalékos zsírtartalmú vajat akarunk jó árban.

A tej viszont már jóval olcsóbb, mellesleg véleményünk szerint jobb is, mint a szupermarketekben, a debreceni Sparhoz egy köpésre lévő Fórum piacon például az Agora Tejdiszkontban 150 forintba kerül egy liter. Igaz, kimérve kapható, tehát kalkulálni kell, mennyit veszünk, hogy mindet elfogyasztva ránk ne romoljon. Ebből a tejből otthon natúr joghurtot is készíthetünk, így attól függően, mennyit fogyasztunk belőle hetente, jelentős pénzt spórolhatunk meg a szupermarketek termékeihez képest, hisz utóbbi, például a 150 grammos Mizo joghurt 95, akciózva 60 forintot feltételez, míg ha ezt a mennyiséget az őstermelői tejből készítjük, nem kerül többe, mint kb. 20-30 forint. De a joghurt kimérve is megvásárolható a piacon, a hivatkozott Tejdiszkontban 150 gramm 60 forintba kerül. A joghurt, nem is kell ecsetelni, gyümölccsel, télen akár fagyasztottal is keverhető, így valódi gyümölcsös joghurtot ehetünk, egyben összehasonlítást is végezhetünk, a "saját főztünk" mennyibe kerül, és mennyibe az a cukrozott változat, amit a szupermarketekben árusítnak. Egy Sparban vásárolható 400 grammos Jogobella (ZOTT) epres joghurt például 330 forintot taksál...

Ha már szóba került az eper, érdemes egy kis figyelmet fordítani arra, a piacon mikor lesz a legolcsóbb, és esetleg több kilót is venni, majd lefagyasztani, és azt fogyasztani télen. Persze ha nem akarjuk megfizetni a kereskedő hasznát, akkor Szedd magad akciók keretében is beszerezhetjük, pontosabban leszüretelhetjük a lédús gyümölcsöt, megtakarítva ezzel is egy kis pénzt. E körben összeköthetjük a kellemest a hasznossal, ha gyermekeinket is elvisszük szüretelni, hamar elsajátíthatják, mi a pénz értéke és hogyan kell azzal bánni, hogy rendszeresen spórolhassunk.

Természetesen más kimért tejtermék, így például a kefir vagy a tejföl esetében is olcsóbb a piacon vásárolni, vagy ezen termékeket otthon elkészíteni, időnként azonban a szupermarketekben olyannyira le lehetnek akciózva ugyanezen árucikkek, hogy érdemes azokat, milyen furcsa, de ott megvenni, ha a szavatosság miatt 2-3 hétig is elállhatnak, a kimért termék ugyanis hamar megromolhat. Tehát mindenki eldöntheti, mikor mit érdemes megvennie, - ide értve nemcsak a tej, hanem más termékeket is -, illetve elkezdheti kialakítani a saját gyakorlatát, melynek során hamar kiderülhet, mennyit tud spórolni havonta, félévente vagy egy évben.

Más lapra tartozik, de e helyen is megjegyezzük,  hogy a piacon való vásárlással a magyar termelőket "gazdagítjuk", és nem a szupermarketek külföldi tulajdonosait, illetve kiemelhetjük azt is, hogy a piacon való beszerzés kevesebb hulladék felhamozásával jár, hisz a kimért termékekhez újra és újra felhasználható dobozt vagy üveget viszünk például, a zöldséget és gyümölcsöt kosárba, ömlesztve is megvehetjük, míg a szupermarketekben minden csomagolva van. Vagyis a piacon való vásárlással a környezet is jól jár, mi pedig, mivel olcsóbban vásárolhatunk, hulladék nélkül élhetünk "gazdagabban".

4. Lista

Egy idő után hozzászokunk ahhoz, magunk és családunk fogyasztása mennyi alapvető élelmiszert feltételez hetente, így kalkulálni tudjuk, miből mennyit vegyünk a piacon vagy a boltokban, hogy ne romoljon ránk. Az élelmiszer-hulladék ugyanis kerülendő, főleg akkor, ha még/már fizettünk is érte.

A fogyasztás és a vásárlás tehát egyfajta tervezettséget, előre elkészített listát igényel, amitől jobb körökben "nem illik" eltérni. Azért nem, mert az "impulzusvásárlók" hajlamosak arra, hogy megvegyenek más, azaz nem alapvető élelmiszereket,  jellemzően például egy kisebb csokit, egy fincsi üdítőt, hisz szerintük már egyébként "megspórolták" az árát. Ezektől a termékektől természetesen nemcsak azért érdemes távol maradni, mert egészségtelen élelmiszerek, hanem azért is, mert filléres termékeknek tűnnek, súlyukhoz képest azonban igencsak drágák, főleg ha össze tudjuk hasonlítani, nagyobb kiszerelésben vagy nagyobb tömegben mennyivel olcsóbbak akár ugyanabban a boltban, szupermarketben vagy egy helyi diszkontban. Már persze ha azt feltételeznénk, hogy rendszeresen vennénk. Aki azonban veszi, nem árt észben tartania, mennyit takaríthat meg azzal, ha nem a pénztáros előtt lévő polcról teszi a kosarába a csokit, a rágót, a cukorkát vagy az egyéb édességet, ami ott garantáltan "drágább". Figyeljünk tehát oda, hogy a szupermarket apró kis trükkjeivel ne "csalhassa ki" a pénzünket...

A lista mellett azt is érdemes vezetni, - akár egy erre a célra szolgáló appban -, mennyi pénzt adtunk ki korábban, és mennyit azóta, hogy elkezdtünk tudatosan vásárolni. Így látható ugyanis, hány forintot tudtunk megspórolni, azaz a sok kicsi milyen sokra megy, mehet havonta. Nem mellesleg sikerélményt is okoz a takarékoskodás, ami újabb és újabb, más árucikkekel kapcsolatos spórolásra ösztönözhet minket, hisz nemcsak az alapvető élelmiszereken lehet pár ezer forintot megtakarítani adott időszakon belül. A hivatkozott lánc, a Spar több ezer terméke közül hetente több mint 50 áll leértékelés alatt, ezek közül sok olyan, mely alapvető élelmiszer, de akad más termék is, esetleg pont olyan, amire nekünk van szükségünk....

Következő cikkünkben írunk még más lehetőségekről is, hogy lehet még jelentős megtakarítást elérni a bevásárláson és a táplálkozáson, ugyanígy az áramon és a fűtésen, vagy akár még az autózáson is, akit azonban ez már most is bővebben érdekel, ide kattintva olvashat minderről részletesebben. 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

 

TOP 5