Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

acart_insta.jpg 

Az Instacart szolgáltatás 2012-ben indult, azóta pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a jövőben az Amazon egyik komoly ellenfele lehet.

Az élelmiszer házhozszállítással foglalkozó cég a legutóbbi tőkegyűjtési körben 600 millió dollárt szerzett a befektetőktől, így a vállalat értéke már eléri a 7,6 milliárd dollárt.

Az Instacartnál a vásárlók leadják rendelésüket, majd a termékeket egy alkalmazott összeválogatja és kiszállítja, sőt a hűtőbe is bepakolja a romlandókat. Ez pedig úgy lehetséges, hogy az Instacart ügyfelei a cég által kínált okoszárat is felszerelhetik a bejárati ajtóra. Így az élelmiszerfutár egyszer használatos kóddal be tud menni a lakásba és el tudja pakolni a megrendelt árut.

Az Instacart a tőkegyűjtési körből befolyt pénzt terjeszkedésre használja majd, hiszen a vállalat szeretne Észak-Amerikában még több városban megjelennni. Sokan már temették a céget, azonban a mostani tőkegyűjtés jól mutatja, hogy az Amazon egyenlőre nem tudta eltaposni a szolgáltatást.

Az Instacart jelenleg 300 különböző kereskedővel dolgozik, köztük van a Kroger, Sam's Club, Publix, Albertsons és a Walmart Canada.

Az Amazon azonban 2017-ben komoly sebet ejtett az Insacart üzleti modelljén, amikor 13,7 milliárd dollárért felvásárolták a Whole Foods-ot, amely akkoriban az Instacart legnagyobb partnere volt. Ezt követően az e-kereskedelmi óriás elindította saját élelmiszer házhozszállítós szolgáltatását, az AmazonFresh-t.

Az Instacart szolgáltatása jelenleg 15 ezer élelmiszerboltban, több mint 4 ezer városban érhető el, összességében pedig 50 ezren választják a bevásárlásnak ezt a formáját.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: INSTACART

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...