Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel


A környezetpolitika uniós elvei

mapeu2007.jpg

A világ számára „a környezetpolitika meghatározó elveinek legjobb példáját az Európai Közösség szolgáltatta. Az Európai Közösség Tanácsa 1973 novemberében fogadta el az egész környezetpolitikáját meghatározó ún. Első Környezeti Akcióprogramját. Az első programot még további öt követte, jelenleg a 2002-ben elfogadott Hatodik Akcióprogram végrehajtása folyik. Az első Akcióprogram legfontosabb, máig meghatározó jelentőségű része az alapelvek – összesen tizenegy – kimunkálása, melyek a többi akcióprogramban is visszaköszönnek.”[35] Ezek az elvek tehát a tagországok jogszabályiban is megjelennek jogi és politikai alapelvekként, vagyis összegzésképpen elmondható, hogy ezen – egyéb tudományok eredményeire épülő – axiómák teremtették azt az alapot, amire az Unió politikája, gazdasági és jogi rendszere épülhetett, épülhet ma is.

Alapelvek

1.A szennyezés, illetve a környezeti ártalmak forrásánál történő fellépés

A legjobb környezeti politikának a szennyezés vagy a környezeti ártalmak forrásuknál történő megakadályozását kell szolgálnia, nem pedig később azok ellensúlyozására törekednie.

2.A környezeti hatások figyelembevétele

A környezetre gyakorolt hatásokat minden technikai tervezési és döntéshozatali folyamatban a lehető legkorábbi szakaszban számításba kell venni.

3.A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása

Kerülni kell a természeti erőforrások vagy a természet bármely olyan felhasználását, amely az ökológiai egyensúlyt jelentősen károsítja.

4.A tudomány és a technika környezetvédelmi célú fejlesztése

A közösség tudományos és technikai ismereteit azzal a céllal kell fejleszteni, hogy a környezet megőrzésében és javításában, a szennyezés és a környezeti ártalmak elleni küzdelemben hatékonyan működjön közre.

5.A szennyező fizet elve

A környezeti ártalmak megakadályozásának és megszüntetésének költségeit főszabályként a szennyezőnek kell viselnie.

6.Egyik állam sem okozhat környezeti kárt más államnak.

Az ENSZ-nek az emberi környezetről megrendezett stockholmi konferenciáján elfogadott Nyilatkozattal összhangban figyelmet kell fordítani annak biztosítására, hogy az egyik államban végrehajtott tevékenységek ne okozzanak semmilyen károsodást egy másik állam környezetében.

7.A fejlődő országok érdekeinek figyelembevétele

A Közösségnek és a tagállamoknak környezeti politikájukban tekintettel kell lenniük a fejlődő országok érdekeire.

8.Az Európai Közösség és a tagállamok regionális és nemzetközi együttműködése

…a Közösségnek és a tagállamoknak hallatniuk kell hangjukat a környezeti problémákkal foglalkozó nemzetközi szervezetekben, amelyekben közösen kialakított álláspontjuk alapján kezdeményezően kell fellépniük.

9.A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, amelyet minden szinten oktatni kell

A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, ezért mindenkinek tisztában kell lennie annak fontosságával. A környezeti politika sikerének előfeltétele, hogy a népesség minden rétege, a közösség minden társadalmi ereje segítsen a környezet védelmében és fejlesztésében.

10.A környezeti cselekvés megfelelő szintjének meghatározása

A szennyezés minden egyes kategóriájában szükség van a cselekvés szintjének kijelölésére (helyi, regionális, nemzeti, közösségi, nemzetközi), amely a legjobban megfelel a szennyezés típusának és a védendő földrajzi övezetnek.

11.A tagállamok környezeti politikáinak összehangolása és harmonizálása a Közösségben

Az e területekre vonatkozó nemzeti programokat egy közös, hosszú távú koncepcióra alapozva kell összehangolni, s a nemzeti politikákat a Közösségen belül harmonizálni kell. E politikák az életminőség javítását kell célul tűzniük. Következésképpen a gazdasági növekedést nem lehet pusztán mennyiségi szempontok alapján szemlélni.”34

A hatodik akcióprogram (2002-2012)

Az EU környezetvédelmi politikája a hatodik akcióprogram célkitűzéseinek megfelelően 4 főbb területre koncentrál. Érinti

eu_0.jpg

  • az éghajlatváltozást, 
  • a biodiverzitás és a természetvédelem kérdéskörét,
  • a környezet-egészségügyet,
  • valamint az erőforrásokkal és a hulladékkal való fenntartható gazdálkodás, hasznosítás problematikáját.

 

Mindez a már eddig hozott és ezután alkotott jogszabályok végrehajtásának erősítését igényli, így az uniós jogharmonizáció – az integrációs politika követelményeinek megfelelően – egyre jobban áthatja a gazdaságpolitikát is, annak egyik meghatározó elemévé kezd válni. Így például az Unió megszabja, hogy mely nemzet milyen szén-dioxid kibocsátási joggal (kvótával) kereskedhet az Unión belül vagy azon kívül. Tehát a Közösség egységes keretek közé szorítja, szoríthatja a tagországok karbon kibocsátását.

A jogszabályok végrehajtásának erősödése az EK Bíróság előtt jogsértések kapcsán hozott határozatok számának emelkedésében is látszik, mely a tagországok ítélkezési gyakorlatának is egyfajta keretet ad. Azaz a tagállam újabb jogsértést nem követhet el állampolgárával szemben, ha a jogvita környezet-egészségügyet érint (l. López Ostra ügy fentebb!).


[20] l. Plankó Gergő: Elfedte a hurrikán New Orleans sötét titkait, Origo.hu, 2009. szeptember 9. - http://www.origo.hu/nagyvilag/20090901-new-orleans-katrina-hurrikan-negyedik-evfordulo.html
[21] l. Éghajlatváltozás 2007 – IPCC jelentés http://klima.kvvm.hu/index.php?id=92
[22] l. Mit tudunk az éghajlatról? Az ember által okozott, globális felmelegedést okozó hatások vizsgálata. Fordította: Adorjánné Farkas Magdolna, http://www.scienceinschool.org/print/968
[23] l. Cancúni eredmények; Zöld Válasz.hu, 2010. december 13. - http://www.zoldvalasz.hu/node/333
[24] l. A Maldív-szigetek eltűnéséhez néhány méter maradt; Meteoprog, 2010. november 22. -http://www.meteoprog.hu/hu/news/18185/
[25] l. Kannibállá válnak a jegesmedvék, Index.hu, 2008. szeptember 24. - http://index.hu/tudomany/kornyezet/maci240908/
[26] l. Írországi barnamedvétől származnak a jegesmedvék, Index.hu, 2011. július 8. - http://index.hu/tudomany/2011/07/08/irorszagi_barnamedvetol_szarmaznak_a_jegesmedvek/
[27] l. Gyorsul a brazíliai esőerdők irtása, Index.hu, 2011. augusztus 7. - http://index.hu/tudomany/klima/2011/08/07/gyorsul_a_braziliai_esoerdok_irtasa/
[28] l. Lemondott egy ikon; National Geographic - http://www.geographic.hu/Civilizacio/2008/05/Lemondott_egy_ikon
[29] l. Az angolok hús iránti étvágya két London méretű esőerdőt nyel el; Globális felmelegedés, klímaváltozás, 2010. október 31. - http://www.globalisfelmelegedes.info/index.php?option=com_content&view=article&id=692:az-angolok-hus-iranti-etvagya-ket-london-meret-eserdt-nyel-el&catid=38:haszonat-tart&Itemid=53
[30] l. Mennyi metánt kérődzik a tehén?; National Geographic, http://www.geographic.hu/Termeszet/2008/01/Mennyi_metant_kerodzik_a_tehen
[31] l. Vasárnaptól működik a Csepeli Szennyvíztisztitó, Duna TV Híradó, 2010. augusztus 1. - http://www.dunatv.hu/itthon/szennyviztisztito.html és A legmodernebb szennyvíztisztító működik az újpesti Duna-parton, Magyar Online, 2011. április 29. - http://www.mon.hu/ujpest/a-legmodernebb-szennyviztisztito-muk246dik-az-ujpesti-duna-parton/news-20110429-03262260
[32] l. Környezet- És Természetvédelmi Lexikon I-II. (Akadémiai Kiadó, 2002)
[33] l. Dr. Bándi Gyula, Környezetjog, 64. oldal (Osiris Kiadó, Budapest, 2006)
[34] l. Dr. Bándi Gyula, Környezetjog, 64. oldal, (Osiris Kiadó, Budapest, 2006)
[35] l. Dr. Bándi Gyula, Környezetjog, 28. oldal (Szent István Társulat, Budapest, 2