Skip to main content

Fogyóban a készlet, hamarosan újra eljön a nap, mikor megint ott kell kutakodnom valamelyik hiperben a sorok közt, melyik az a mosogatógép-tabletta, amelyikben só is van, nem kerül sokba, és lehetőleg még környezetbarát is. Illetve, miért is kellene keresgélnem? Ha már annyi mindent elkészítettem házilag, miért pont ez maradjon ki?!

Neki is álltam kutatni az interneten, hogy megtaláljam a tökéletes receptet.

hirdetés

Persze úgy, mint az eddigi házi készítésű szereknél, most is inkább összeraktam a saját receptemet, és ki is próbáltam. Az eredmény lenyűgöző volt: nem csak mert ugyanolyan jól hatott, mint az eddig használt bolti, hanem mert tök egyszerű elkészíteni, és olcsóbb, mint a boltban kaphatóak. És igen, környezetbarát.

Hosszú hetek óta ez volt az első olyan projekt, amiről azonnal éreztem, nagyon hálás feladat lesz. Mivel próbálok spórolni, amin lehet, így például tavaly nyáron kiiktattam a mosogatógép használatát is. Ezt pontosan öt hónapon keresztül bírtam, ám az első hidegebb őszi napon újra munkába állítottam. Nyilván kényelmi szempontból sem utolsó a használata, de az is belejátszott, hogy hidegben azonnal kiszárad a kézfejemen a bőr, és ezt csak tetézte a sok mosogatás.

A lényeg: újra beüzemeltem a gépet, és nagy nehezen találtam egy megfizethető tablettát is hozzá. Viszont amikor azon kezdtem agyalni, hátha akad olcsóbb tabletta is a piacon, beugrott, hogy sajátot is lehetne csinálni. Abban nem kételkedtem, hogy vegyi hatású anyagok, azaz szódabikarbóna és ecet kellenek hozzá (ezeknek a szereknek az eredményes alkalmazásáról már sokszor írtam). És természetesen abban is biztos voltam, hogy só is kell bele, nem is akármilyen: az a durva szemű, amit sódarálóban kell finomítani. Ez utóbbi a vízkő miatt fontos, mint a vízlágyítás egyik lehetséges eszköze. Ezeken kívül (persze opcionálisan) lehet használni természetes illóolajat az illatosításhoz. Már csak azt kellett kitalálni, mitől áll össze tablettává.

Természetesen egy háztartásban nemcsak a tisztító vagy tisztálkodöszerek beszerzésén lehet sokat spórolni, hanem még máson is. Akit ez is érdekel, ide kattintva olvashat minderről bővebben...

Íme a recept körülbelül 14 tablettához

  • 100 g szódabikarbóna
  • 50 g só
  • 12 g borkősav (használhat citromsavat is)
  • 1/4 pohár víz

Így készítse el

Egy tálkába öntse bele a szódabikarbónát, a sót meg a borkősavat, és kevergetés közben kis adagokban adagolja hozzá a vizet. Akkor éri el a megfelelő állagot, mikor már sűrű, krémes a massza. Kanalazza a tisztítószert jégkockatartóba (de csak a feléig, mert habzik és megdagad!), majd helyezze hűvös helyre két órára. A tablettákat be is csomagolhatja egyenként, de egy jól zárható üvegben is tarthatja.

Tipp: Ha macerásnak tartja a jégkockatartós adagolást, víz hozzáadása nélkül öntse a keveréket egy jól záródó üvegbe, és ebből tegyen a mosogatógép adagolótartályába. Nem túl koszos dolgokhoz elég fél evőkanálnyi, zsíros cuccokhoz viszont nyugodtan adjon egész evőkanállal a keverékből.

Végül az ecetet öblítőként kell használni a mosogatógép öblítőtartályába töltve. Ettől fognak csillogni a poharak és tányérok.

Miután elkészítettem a saját mosogatótablettámat, elmentem a Bécsi úti Tescóba és feltérképeztem a tabletták aktuális árait. A legolcsóbb, amit találtam 35,51 forint/darabra jött ki, a legdrágább 89 forint egy darabra vetítve. Ezekkel szemben a házi tabletta darabonkénti ára az alábbi költségvetés szerint jóval alacsonyabb.

Ezeket hasznátam fel 14 darabhoz

  • Tesco, dishwasher salt granules: 277 forint, ebből 10 forintnyi kell.
  • Haas borkősav: 594 forint, amiből 89 forintnyi kell.
  • Tesco, szódabikarbóna: 51 forint.

Összesen 150 forintból készíthető el a tisztítószer, tehát egy tabletta felkerekített ára 11 forint. (Az egyszeri beruházást jelentő jégkockatartó ára plusz 349 forint/2 db.) 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép

TOP 5