Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

aauto_tesla_model.jpg 

Noha már több mint havi ezer darabos gyártásnál kellene tartania, a Tesla július óta mindössze 260 Model 3-at gyártott le.

Az autós szakma nagy része kétkedve fogadta Elon Musk Tesla-vezér bejelentését, amely szerint a Model 3 júliusi gyártási startja után már szeptemberben 1500 autót szeretne legyártani a cég.

Ezt a tervek szerint már az idén folyamatosan növelte volna a Tesla (decemberben ötezerre), jövőre pedig már havonta több tízezer autónak kellene készülnie.

Most kiderült, hogy az ígéreteihez képest sehol sem tart a cég: az autóból - amelyben egyébként egyelőre sem rádiót, sem a felhasználó saját eszközein tárolt zenét nem lehet hallgatni - a gyártás júliusi kezdete óta mindössze 260 darab készült el.

A Tesla azért a befektetőknek tartott beszámolójában megjegyezte, hogy a nagy elmaradás ellenére nincs alapvető probléma a gyártással, illetve a beszállítói lánccal,

csak így alakultak a dolgok.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Nyitókép: Tesla