Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_QDrum_aaszfalt.jpg 

A jövő útjain már nem lesz kátyú, hisz kijavítják magukat, adta hírül a napokban a theverge.com.

2010 óta tartanak a kutatások Hollandiában, melynek az a célja, hogy feltalálják, illetve tökéletesítsék azt az eljárást, amely révén az utak saját maguk gyógyíthatják be sebeiket.

A theverge.com szerint a Delfti Műszaki Egyetem szakemberei olyan acélszálakat adnak az aszfalthoz, ami segíthet a kátyú feltöltésében. A feltöltéshez egy indukciós gépet vesznek igénybe, mely ha áthalad a sérült rész felett, olyan hőt ad le a felületre, melytől megolvad az aszfalt, így a rés magától betömődik.

Ezzel a módszerrel, amellett, hogy jóval kevesebb lenne a javítás költsége, időtállóbbak is lennének az utak, így élettartamuk akár a duplája is lehet.

Korábban olyan aszfalton is kísérleteztek, amelyekbe különleges baktériumot “kevertek” bele. Ezek a tervek szerint kalcium-karbonátot termelnének, ami segít kitölteni a keletkező repedéseket – az emberre azonban veszélytelen lenne.

Hogy mely technológia nyer majd végül alkalmazást, pár év, egy évtizeden belül kiderülhet. Lehet, hogy autókra se lesz szükség, hisz egyre több cég kísérletezik azzal, hogy a szárazföldi közlekedést "áthelyezze" a légtérbe.

Így például már ebben az évben kapható lesz a helikopterként is közlekedni képes autó, - mely egyébként szintén holland fejlesztés -, illetve Dubajban még a nyáron elindul az a szolgáltatás, mely dróntaxival röpítené utasát a célba. És akkor még nem beszéltünk a Liliom Jetről, mely nemrég hajtott végre sikeres tesztrepülést.

Ha ezek a járművek teret nyernek a közlekedésben, nyilván kevesebb aszfaltra lesz szükség, véglegesen azonban sohasem fognak megszűnni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás, A kép csak illusztráció, forrás: pixabay