Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

Hosszúhetény városi rét vadvirág 

Úgy látszik, a Pécstől nem messze lévő településen megunták a helyiek a zöld gyep uralmát a köztereken és az autóutak mentén, eztán szímpompás virágokat láthatunk majd helyettük.

Civil kezdeményezésre a hetényiek nemrég vadvirágmag gyűjtésbe kezdtek, hogy ősszel ezeket szórják el a faluban az erre kijelölt területeket, virágba borítva ezzel a tájat.

 Hulladék Nélkül Gazdagabban

- A könyv ma akciósan, ide kattintva vásárolható meg. Egyet fizet, Kettőt kap! -

 

Pető Sándor, a program egyik szervezője minderről így nyilatkozott a PécsMa.hu riporterének

"Több célunk van a kezdeményezéssel. Egyrészt szeretnénk, ha a mezei virágokkal is bővíthetnénk a falu turisztikai kínálatát, másrészt közösségi összefogás jönne létre a maggyűjtés által, harmadrészt pedig a környezet védelméhez és a természeti neveléshez is hozzájárulunk ebben a formában"

Nyilvánvalóan mind a hármas cél fontos, számunkra azonban az utoljára megjelölt célkitűzés a legfontosabb, hisz a sajtóban egy-két éve megjelent híradások szerint a rovarok, kisebb emlősök, madarak száma, mint ahogy élőhelyeik is, jelentősen visszaszorultak egész Európában, így sajnálatos módon Magyarországon is. 

Meggátolandó a folyamatot, Angliában kezdték el a közterületeken és az autóutakon "visszaszorítani" a zöld gyepet (vagy a gazos területeket), hogy ezzel újra pezsgő élőhelyeket alakítsanak ki, majd a "hódítás" folytatódott más nyugat-európai országban is.

A pár éve szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a biodiverzitás a vadvirágos területeken jelentősen megnövekedett, míg a városi rétek fenntartásának költsége ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent, hisz a zöld gyep öntözése és "állandó" nyírása eleddig igen sok pénzt emésztett fel. De nem csak Európában, hanem például az Egyesült Államokban is, ahol a városokban kiszáradt gyepet erre szakosodott vállalkozók akár zöldre is festik

Korábban mi is írtunk arról, angol mintára hány hazai városban indult hasonló program, mint Hosszúhetényben, e cikk ide kattintva érhető el.

A példákon felbuzdulva bárki indíthat a saját településén ugyanilyen kezdeményezést, más nem kell hozzá, mint némi szervezés és vetőmag. Utóbbi - néhány kattintás után akár - a boltokból is beszerezhető a neten...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...