Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

agaborka.jpg 

Lassan egy hónapja egy komáromi panel lákásban lábadozik egy őzgida, akinek megsérült a lába.

Gáborka, az őz, megszokta a negyedik emeleti lakást, szereti a tejet és a banánt, és szívesen tévézik is - a nem mindnnapi történtről a Sziakomárom.sk  számolt be.

Már lassan egy hónapja, hogy a komáromi Vendégh Gábor autója előtt egyszer csak felbukkant egy őzcsalád. Az anya, valamint nagyobb gidája elkerülte a balesetet, a legkisebb, akkor még csak körülbelül két hetes gida azonban egyenesen az autó kerekének ugrott. 

Mikor a kicsi nekiugrott a kerekemnek, azonnal megálltam. Kiszálltam, de nem volt az úton. Végül az egyik közeli bokor tövében találtam rá, félig leszakadt lábbal. Nem akartam, hogy a rókák áldozatává váljon, ezért felvettem, beraktam az autóba és elvittem állatorvoshoz, aki meg is műtötte. A műtét után felhívtam egy vadászgazdát is, aki azt mondta, hogy jelenleg nincs kapacitásuk a gondozására és nem is tudja kinek odaadni. Ezt követően döntöttem amellett, hogy én fogom gondozni mindaddig, amíg fel nem épül teljesen - mesélte a lapnak Vendégh Gábor.

Az őzgidát Gáborkának keresztelték el, megmentője után Gáborkának nevezték el. 

Gáborka hamar megszokta a paneléletet. A műtét után pár nappal már sétálgatott is, póráz nélkül már nem is lehetne levinni, mert elfutna - mesélte Gábor. Éjjel 2-3 óra körül ébreszti gazdáját, enni való miatt. Szereti a tejet, amit cumisüvegből kap, a banánból meg szinte bármennyit meg tud enni.

Egyik kedvenc szórakozása a tévé nézés gazdája szerint.

Vendégh Gábor már gyakorlott különleges állattartó, gyerekkorában tartott baglyot, vadgalambot, hollót és egerészölyvet is. Több kutyája is volt. 

Gábor törvénytisztelő ember, az őzgida tartását bejelentette a megfelelő szerveknél is.

Ahogy magamhoz vettem, bejelentettem a kellő szerveknél, a törvények betartása mellett van nálam.A teljes felépülés még nagyjából egy-másfél hónapot vesz majd igénybe, addig biztosan nálam marad. Az elmúlt hetekben nagyon hozzám nőtt, így szeretném a lehető legjobb helyen elhelyezni, miután felépült. Ezért döntöttem a Nagylélen található farm mellett, ami elég közel van ahhoz, hogy látogatni tudjam, valamint minden adott ahhoz, hogy jól érezze magát ott.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Sziakomarom.sk

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...