Skip to main content

Hétfőtől láthatja a közönség a budapesti állatkertben született kiselefántot, amelynek nevét szavazással döntik el. Az érdeklődők hat név közül választhatják ki a nekik legjobban tetszőt, amelyre az intézmény honlapján is lehet voksolni.

Ha jó idő lenne, a nagyközönség már péntektől láthatná az ország legnagyobb sztárját, a Fővárosi Állatkert kiselefántját, de mivel valószínűleg esni fog, ezért csak hétfőtől. Az intézmény bejelentette, hogy a szokásos déli kifutóra való kiengedésekkor akár már péntektől is láthatnák a vendégek, de az előrejelzés szerint borult idő lesz, esőben az állatok nem mehetnek ki. Hétfőtől viszont délután egy és három óra között kis csoportokban biztosan beengedik hozzájuk a látogatókat az Elefántházba. A sajtónak csütörtökön megmutatták az anyát és kicsinyét egy húszperces egészségügyi sétán.

A Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársaiból álló zsűri az Asha, az Anita, az Angyal, az Amélie, az Aishwarya és az Aurora nevet választotta, ezekre lehet szavazni az interneten hét végén, az eredményt hétfőn teszik közzé - mondta Hanga Zoltán szóvivő az elefánt csütörtöki "hivatalos" bemutatásakor.

A kiselefánt nevére az állatkert honlapján (www.zoobudapest.com) lehet szavazni. Az intézmény a szerkesztőségek segítségét is kérte abban, hogy online felületeiken tegyék lehetővé a szavazást, majd az összesített eredményt hétfőn reggel juttassák el az állatkertnek.

A Valentin-napon született állat már a szerda déli kiengedéskor is vidáman szaladgált a napsütésben. Az elefántborjú állapota megnyugtató, a vasárnap már a harmónia jegyében telt az Elefántházban. Angele és pár napos borja egyre jobban kötődik egymáshoz.

Az állatkert névadási szokásai miatt az összes név A betűvel kezdődik, mert az anya neve is A-betűs. Az Asha Indiában használatos, szanszkrit eredetű név, jelentése "remény". Az Anita szanszkrit jelentése "báj". Az Angyal név az anyaállat, Angele nevére utal. Az Amelie népszerű francia név, ez az anyaállat francia születésére utal. Aishwary Rai híres indiai színésznő miatt pedig az Aishwarya az egyik legnépszerűbb név Indiában. Az Aurora hajnalt jelent, a kicsi hajnali születésére utal.

Elhangzott, hogy a kiselefánt a kezdeti nehézségek után már szoros kapcsolatban él anyjával, Angele-lel, a közönség hétfőtől rendszeresen láthatja anyát és borját. A gondozók kellemes, enyhe idő esetén már most minden nap kiengedik néhány perces egészségügyi sétára Angele-t és kicsinyét a kifutóra, hétfőig azonban nem garantált, hogy a látogatók is megnézhetik az állatokat. Hétfőtől viszont 13 és 15 óra között csoportonként engedik be a vendégeket az elefántházba, ahol mindenki csak néhány percet tartózkodhat és szigorúan tilos a villanófény használata - mondta Hanga Zoltán.

A kiselefánt február 14-én hajnalban született a gondozók meglepetésére, érkezését ugyanis májusra várták. Sós Endre állatorvos szerint a szülés gond nélkül zajlott le, Angele sem viselkedett agresszívan újszülött borjával, holott ez a fogságban született állatoknál gyakran előfordul.

A kezdeti időszakban a kicsi "levegőnek nézte" anyját és inkább egy ajtóval ismerkedett közelebbről, nem találta meg az emlőket és az első napokban mesterségesen kellett táplálni az anyjától lefejt tejjel. Néhány nap múlva azonban anya és borja "egymásra találtak", azóta kapcsolatuk szoros, Angele a fotósok előtt is óvón terelgette ormányával déli sétáján egyelőre név nélküli kicsinyét.

A kisborjú anyja, Angele 12 éves nőstény, amely 2010. szeptember 30-án érkezett a franciaországi La Palmyre-ból. Az apa, Assam 2000. október 7-én született az angliai Chesterben és 2004. augusztus 18. óta élt a belgiumi Ieperben, majd 2009 októberében került Budapestre. Mindkét elefántszülő az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által összehangolt elefánt-tenyészprogram keretében él Budapesten. A budapesti kiselefánt nőstény, így - a hím borjakkal ellentétben - nincs akadálya annak, hogy felnőve anyja mellett maradjon.

A sajtótájékoztatón az állatkert igazgatója, Persányi Miklós elmondta, hogy ősztől már a mostani Vidámpark területét is elfoglalhatja az állatkert, és akkor egy új elefántcsarnokkal megoldódik az elefántok elhelyezési problémája is, mert most nagyon kicsi helyük van. Azt nyilatkozta, hogy nagy bravúr kellett ahhoz, hogy egy ilyen kis állatkertben elefánt szülessen, ráadásul itt is készült, "tökéletes kiselefánt, mindene jól néz ki".

Az állatkert 2011 áprilisában adott hírt arról, hogy Angele, a fiatal ázsiai elefánttehén vemhes. Ez azért nagy szenzáció, mert Budapesten 1961 óta nem született elefánt. A Fővárosi Állat- és Növénykertben eddig összesen öt elefántborjú született, de ebből az első két ellés, 1930-ban és 1932-ben nem volt sikeres. 1941-ben viszont minden rendben alakult. A háború után először 1956 májusában született elefántborjú. Mivel az Állatkert abban az évben volt kilencvenéves, a kicsi a Jubile nevet kapta. 1961. május 10-én született meg Quinba, Jubile húga.

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/hazai/szavazz-a-budapesti-kiselefant-nevere.html

TOP 5