Skip to main content

Az amerikai házimacskát nyaralás alatt vesztették el, de alig két hónappal később megjelent gazdái lakhelyének közelében. Több mint 300 kilométert tett meg, és átszelte Floridát az a négyéves házimacska, amelyet november elején vesztettek el gazdái a nyaralásuk alatt. A Holly névre hallgató macska Daytona Beachen szökött ki egy lakókocsiból, és szilveszterkor bukkant fel West Palm Beachen, körülbelül 1,5 kilométerre gazdái otthonától.

A macska nagyon rossz állapotban került elő, ezért megtalálói állatorvoshoz vitték, ahol kiderült, hogy chip van benne, így jutottak el a tulajdonosához. A hatkilós macska 3 kilogrammra fogyott, talppárnái pedig véreztek. A mellső lábain a karmai nagyon élesek voltak, míg a hátsókon tövig koptak, ami a hosszú gyaloglás miatt alakulhatott ki. Ezek alapján az állatorvos szerint nem valószínű, hogy Holly egy jármű potyautasaként tette meg a távolságot.

A macskák tájékozódását csak kevesen tanulmányozták (szemben például a galambok, teknősök és rovarok tájékozódásával), így a kutatók nem tudják, hogyan találhatott haza az egyébként lakásban élő állat. Ismerős terepen a macskák jól elnavigálnak, látásból és szagról megismernek helyeket, és könnyen lerövidítik az utat, mondta a New York Times-nak John Bradshaw, a Bristoli Egyetem kutatója. A szakember szerint az ehhez hasonló hihetetlen hazatéréseknél általában nem az elveszett macska talál haza, hanem egy hozzá nagyon hasonlító kóbor állatot gondolnak kedvencüknek a tulajdonosok. Hollynál azonban a mikrochip miatt ez kizárt.

Hasonló esetre, amikor valóban az elveszett macska tért haza, csak néhány korábbi példa van. 1978-ban Ausztráliában egy Howie nevű állat 1600 kilométert tett meg elvesztési helyétől a lakhelyéig. 1989-ben Oroszországban egy Murka nevű macska 500 kilométert utazott gazdája szüleinek lakhelyétől moszkvai otthonáig. Egy Ninja nevű amerikai állat pedig 1997-ben gazdái költözése után egy év alatt 1300 kilométert tett meg Utah államból Washington államba, a régi otthonához.

Forrás: http://www.origo.hu/tudomany/20130121-elkepeszto-tavolsagbol-talalt-haza-egy-macska.html

Kép forrása: http://news.discovery.com/animals/pets/lost-cat-travels-two-months-200-miles-home-130124.htm

TOP 5