Galambnagyságú madár, szürkés felsőtesttel és fejjel, csíkozott mellel. Létezik barna színváltozata is, de az ritkább. Karcsú, hosszú farka és szárnyai sólyomszerűek, akár a repülése, de nem siklik, és puhábbak a szárnycsapásai. A nemek hasonlóak, a fiatalok barnásak. Rovarevő és vonuló, Dél-Afrikában telel, március körül érkezik vissza.
Szinte mindenhol előfordul, lombhullató és tűlevelű erdőkben, nyitott fás területeken, bokrosokban, mezőkön és mocsarakban is. Csak éppen elegendő énekesmadár legyen a környéken, akik majd becsapva, saját fiókaként neveljék a kakukk utódját. A hímek territoriálisak, de a tojók nem kötik magukat ezekhez a határokhoz, több hímmel párzanak.
A kakukk hangját valószínűleg mindenki ismeri. Emelett a kakukktojás kifejezést is gyakran használjuk, valami nem odaillőt, sorból kilógót jelent. Ez a kifejezés nagyon is összefügg a kakukk jellemével, hiszen ez a faj egy obligát fészekparazita. Ez azt jelenti, hogy nem épít fészket, nem nevel fiókákat, hanem egy másik madár fészkébe csempészi tojását, és ezek után nem törődik utódjával.
A tojó kakukk óvatosan kiszemeli áldozatának fészkét, amikor az nincs ott, gyorsan kidob vagy lenyel egy tojást a fészekből, és lerakja sajátját. A kakukkfióka hamar kikel, és addig nem nyugszik, amíg a többi tojást vagy fiókát ki nem löki a fészekből. Ezek után a mostohaszülei minden energiájukat a kis kakukk etetésére költik, fáradhatatlanul hozzák az ételt és tömik az örökké éhes óriás torokba. Egy kakukkfióka annyi táplálékot elfogyaszt, mint a gazdaállat egész fészekalja.
Egy tojó kakukk 10-25 tojást is rakhat egy költési szezonban, különböző fészkekbe. Európában közel 100 gazdafajt számoltak, viszont körülbelül 11 fajt parazitál a leggyakrabban közülük. Ezek poszáták, légykapók, pityerek, billegetők, sármányok közül kerülnek ki. A kakukk nem az egyetlen fészekparazita, rajta kívül még körülbelül 100 madárfaj létezik a világon hasonló szokásokkal.
Amikor 1788-ban először megfigyelték a tojó kakukk és kakukkfióka viselkedését, nagy port kavart az eset. Az akkori vallásosabb világban rossz fényt vetett a tojó kakukkra, a teremtőről nem is beszélve, hogy csemetéjét csak úgy magára hagyja, semmi gondoskodás nélkül, fiókája pedig könyörtelenül a halálba löki mostohatestvéreit. Persze ezt a tettet is ki lehetett magyarázni: nem is olyan rossz ez, mint amilyennek tűnik, hiszen majd a halott fiókák más állatoknak táplálékként szolgálhatnak, vagy korai halálukkal megmenekülnek a kakukkfióka további terrorrjától. Darwin később a kakukkot hozta fel példaként a természetes szelekció bizonyítására. Ezt a magyarázatot sokáig elutasították vagy nem vették figyelembe.
A gazdafaj és a fészekparazita kapcsolata nagyon érdekes, koevolúciós alkalmazkodások sora. Egy kölcsönös harc: a kakukk arra törekszik, hogy minél jobban biztosítsa az idegen fészekbe lerakott tojás megmaradását, míg a gazdaállat célja kivédeni ezt. Úgy tűnik, a kakukk mindig egy lépéssel előbb jár, ezért sikeres. Mindkét fél számos stratégiát alkalmaz. A kakukk képes a saját tojásának mintáját változtatni, hogy az legkevésbé tűnjön ki a gazdafaj tojásai közül. Ez nem mindig sikeres, és ha a gazdafaj észreveszi az idegen tojást, kidobja, vagy elhagyja a fészket.
A kakukk elterjedési térképe. Lila: költőterület, rózsaszín: telelő terület (wikipedia.hu)
A potenciális gazdafajok sokféleképpen védekeznek a fészekparazitákkal szemben: eldugottabb fészkelőhely választásával, a fészek szerkezetének módosításával, a tojás felismerésével és kidobásával. Még nem lehet pontosan tudni, hogy mitől is függ a kakukktojás felismerése és elutasítása. Ezt sok minden befolyásolja: a tojás hasonlósága a gazdamadáréhoz, a gazdafaj kora, korábbi tapasztalata a parazita tojással, genetikai háttere, a kakukk jelenléte a fészek közelében, költési fázis stb.
Úgy tűnik, hogy a kakukk karvalyhoz való hasonlósága nem véletlen. Riasztó jelekkel rendelkezik, mint egy veszélyes ragadozó. Ezt Bates-féle mimikrinek hívják, amikor egy ártalmatlan faj veszélyes/mérgező/rosszízű fajt utánoz. Talán így próbálja a kakukk elkerülni a kiszemelt fészektulajdonosok támadását? A legtöbb kis énekes madár a ragadozók jelenlétére óvatosan reagál. Mivel a kakukk elég nagy hasonlóságot mutat a karvallyal, sok madár hasonlóan is riaszt a jelenlétére.
Viszont megfigyelték, hogy azok a fajok, amelyek gyakran esnek a kakukk áldozatául, agresszívebben reagálnak a kakukk jelenlétére, mint a karvalyéra. Ezt vizsgálták Magyarországon, és kiderült, hogy a nádirigók sokkal agresszívebben kergetik el a kakukkot, mint a karvalyt. Emellett ha a kettő egyszerre volt jelen, akkor inkább a kakukkot támadták. Tehát felismerik a különbséget, nem olyan sikeres ez az álca, legalábbis az agresszívebb gazdaállatokkal szemben. A nádirigóval ellentétben a legtöbb faj nem támadja meg a karvalyt, vagy sokkal óvatosabb.
A kakukk viselkedése még mindig sok érdekes kérdést felvet. Miért és hogyan változik stratégiájának sikeressége különböző fajokkal szemben? Mindenképpen látványos példa arra, hogy mennyire képes két faj egymás viselkedésbeli változására hatni saját érdekeinek elérése céljából.
A tojó kakukk és a mit sem sejtő nevelőszülők videón is megtekinthetők az eredeti cikk végén: http://think.transindex.ro/?p=16703
Szerző: Máthé Orsolya
Könyvészet:
Romániai madárfajok adatbázisa (http://adatbank.transindex.ro/madarak)
Welbergen J.A. and Davies N.B. (2008) Reed warblers discriminate cuckoos from sparrowhawks with graded alarm signals that attract mates and neighbours
Animal Behaviour
Volume 76, Issue 3, Pages 811–822
Moskát Cs, Hauber M.E., Aviles J.M., Bán M, Hargitai R, Honza M. (2009) Increased host tolerance of multiple cuckoo eggs leads to higher fledging success of the brood parasite
Animal Behaviour
Volume 77, Issue 5, Pages 1281–1290
Trnka A, Prokopa P. (2012) The effectiveness of hawk mimicry in protecting cuckoos from aggressive hosts
Animal Behaviour
Volume 83, Issue 1, Pages 263–268
Soler M, Soler J.J. (1999) The cuckoo chick tricks their reed warbler foster parents, but what about other host species?
Volume 14, Issue 8, Pages 296–297
Trends in Ecology and Evolution
Smith J. (1999) The cuckoo’s contested history
Volume 14, Issue 10, 1 October 1999, Pages 415
Trends in Ecology and Evolution
Davies N.B., Brooke M. De L. (1988) Cuckoos versus reed warblers: Adaptations and counteradaptations
Animal Behaviour
Volume 36, Issue 1, Pages 262–284
TOP 5
