Magunkat okolhatjuk

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) 1988 óta vizsgálja a klímaváltozás kockázatait. 5-6 évente egy beszámolót készítenek, de azt a klímaváltozással kapcsolatos szakirodalom legfontosabb dokumentumának tartják. A több ezer szakértő kutatásait elemző munkacsoportok a kormányzatok számára készítik a jelentést, de az eredményekre mások is kíváncsiak. A most kiadott első összefoglaló lényegében kimondja, hogy az elmúlt hatvan év klímaváltozásáért az emberiség a felelős.

Az IPCC a klímakutatáshoz szükséges információkat több ezer, a témával kapcsolatos tanulmány elemzésével szerzi, önálló kutatást nem végez. A szervezet 2007 óta nem készített általános jelentést, de mivel az elemzéseik igen pontosak, sokan kíváncsiak a legfrissebbre; ezt egy többnapos, stockholmi ülés után pénteken délelőtt hozták nyilvánosságra.

Az IPCC három munkacsoporttal és egy leltárkészítő egységgel dolgozik. Az 1-es munkacsoport vizsgálja az éghajlati rendszerek változásainak tudományos aspektusait; a 2-es a társadalmi-gazdasági rendszerek éghajlatváltozásra adott reakcióit és alkalmazkodási képességét; a 3-as a klímaváltozás megfékezésére használt módszereket összegzi. A szervezet évente tart plenáris ülést, ahol összegzik a legutóbbi jelentés óta történt változásokat. Ilyenkor ismét felmérik a klímaváltozás lehetséges hatásait, az alkalmazkodási lehetőségeket, illetve azt, hogy visszafordíthatók-e a kockázatos éghajlati folyamatok.

Mindenért az ember felel

Az 1-es munkacsoport friss jelentésének a döntéshozók számára péntek reggel kiadott összefoglalója egyértelművé teszi, hogy az összesített tudományos adatok alapján „nagyon valószínű (95 százalékos esélyű), hogy a 1951 és 2010 között megfigyelt földfelszíni hőmérséklet-emelkedés több mint feléért az ember is felelős”. A 2007-es jelentéshez képest ez komoly változás, az akkori szövegezés még csak az üvegházhatású gázok koncentrációjának emelkedéséért tette felelőssé az emberi tevékenységet, míg a mostani eredmények már mindent figyelembe vettek. Például a gázkibocsátás miatt megnövekedett szennyezés részecskéinek fényvisszaverő, vagyis hűtő hatásait is. Ez a visszatükrözés harmadával csökkenti az adatok szerint az üvegházhatású gázok által okozott felmelegedést. Az új IPCC-jelentés azt írja, hogy még ennek figyelembevételével is kimondható: az elmúlt hatvan év felmelegedése az ember hibája.

„A klímafelmelegedés egyértelmű, és az 1950 és az ezredforduló között mért adatok korábban sosem mért eredményeket hoztak. A légkör és az óceánok melegedtek, a hó és a jég mennyisége csökkent, a tengerszint megemelkedett, az üvegházhatású gázok mennyisége megemelkedett” − áll a jelentésben.

A döntéshozóknak összeállított első összefoglaló szerint a fenti jelenségek mindegyikénél találtak az emberi behatásra utaló bizonyítékot. A levegő és a vizek hőmérséklet-változása, az óceánok keringésének alakulása, a levegő páratartalma, az esőzések mértéke, hevessége és kiterjedése, a hómennyiség csökkenése, a vízszintemelkedés mind emberi tevékenységre visszavezethető okok miatt változott meg a mérések szerint. Kiderült ugyanakkor, hogy a Nap sugárzásának változása, illetve a 11 éves napciklusok hatása legfeljebb nyomokban érhető tetten, a kozmikus sugárzásnak pedig az adatok alapján nincs jelentősége. De akkor minek van?

Melegebb volt, van és lesz, mint valaha

A jelentés légkörről szóló részének összefoglalása szerint az elmúlt három évtizedben mért hőmérsékleti átlagok mind magasabbak voltak, mint bármely másik, 1850 óta mért évtizedé. Az északi féltekén az 1983 és 2012 közti időszak valószínűleg (közepes bizonyossággal) a legmelegebb harmincéves periódus volt az elmúlt 1400 évben.

A heves időjárási jelenségek is megszaporodni látszanak: az adatok alapján mind a hőhullámok, mind a heves esőzések és havazások száma nagyban megnőtt Észak-Amerikában és Európában, és a világ többi részén is közepes emelkedést tapasztaltak ezen a téren. A hideg nappalok és éjszakák száma lecsökkent, ugyanakkor a forró napok és éjszakák száma megnőtt.

Az óceánok melegszenek, de az áramlások maradnak

Az óceánok is egyértelműen melegednek. Az óceánok felső, hétszáz méteres rétegében egészen bizonyos az 1971 és 2010 közötti melegedés, és szakemberek az 1870 és 1971 közti időszak kapcsán is valószínűnek tartják ugyanezt. A mérések szerint a legfelső 75 méternyi óceánréteg hőmérséklete az elmúlt harminc év alatt 0,09 és 0,13 Celsius-fokkal emelkedett. A jelentés megemlíti, hogy az IPCC a 2007-es jelentéshez képest ezúttal alaposabban szűrte az adatokat torzító műszeres hatásokat.

A jelentés szerint az, hogy az óceán felső rétegének felmelegedése a 2003 és 2010 közti időszakban lelassult az 1993 és 2010 közti időszakhoz képest, ugyanolyan valószínű, mint hogy nem lassult le. A 700 és 2000 méter közti vízréteg hőmérsékletének emelkedése ugyanakkor 1993 óta folyamatos. Bár a jelentés szerint pillanatnyilag nincs látható folyamat az Atlanti Meridionális Fordulóáramlás (AMOC) változására, az előrejelzések szerint ha a felmelegedés folytatódik, az már a mélyebb óceánrétegeket is érinti, ami valamelyest befolyásolhatja a tengeráramlatokat, például a Nyugat-Európát fűtő Golf-áramlatot. Ugyanakkor a jelentés egyértelművé teszi, hogy a tengeráramlatok nem omlanak össze a 21. században.

Fogy a hó, fogy a jég

Az elmúlt két évtizedben Grönland és a Déli-sarki jégtakarója vesztett a tömegéből, a gleccserek majdnem világszerte zsugorodtak, és az Északi-sark jegének, illetve az északi félteke hótakarójának mérete is csökkent. A gleccserek átlag 226 gigatonnányi jeget vesztettek 1971 és 2009 között évente, az 1998 és 2009 közti időszakot nézve ez 275 gigatonnára nő.

A jelentés szerint nagyon valószínű, hogy a sarki jégtakarók zsugorodása folytatódni fog, és a hőmérséklet emelkedése miatt az északi félteke tavaszi hótakarója is 7-25 százalékkal csökken. Az 1979 és 2012 közötti adatok alapján az évszázad közepén a sarki jégtakaró nyárra majdnem eltűnik majd. Annak megbecslésére, hogy pontosan mikor lesz az, amikor a jégtakaró teljesen eltűnik szeptemberre, az IPCC most kiadott jelentése nem vállalkozik. A jelentés szerint az viszont biztos, hogy a felmelegedés miatt még az északabbra lévő területeken is csökken az állandóan fagyott talaj, illetve a talaj menti fagy mértéke.

1. – semmi meglepő

Az összes figyelembe vett adat azt mutatja, hogy a világ tengereinek és óceánjainak szintje továbbra is növekedni fog, és a növekedés valószínűleg az 1971 és 2010 között tapasztalt mértéket is meghaladja majd.

A 2007-es jelentés óta a mérés és az előrejelzés pontossága is sokat javult, a természetes vizek viselkedésének jobb megértése, illetve a jégtakaró csökkenésének hatásait is figyelembe vevő modellek miatt. Ezek alapján közepes bizonyosságú az az előrejelzés, ami szerint 2100-ra 52 centiméter és 98 centiméter közötti vízszintemelkedésre számíthatunk, az évszázad utolsó két évtizedében akár egy-másfél centis évenkénti növekedéssel számolva. Az emelkedés nem csupán az elolvadt jég hatása, a jelenség legalább egy-, de inkább kétharmadáért a víztömeg nagyobb felmelegedése, vagyis hőtágulása felelős.

A vízszint emelkedése azonban nem mindenhol lesz egyenlő mértékű: a világ partvonalainak 70 százalékánál a világméretű növekedés átlagának mintegy ötödét lehet majd mérni.

A jelentés szerint egyelőre semmi sincs, ami arra utalna, hogy a most közölt szintnél nagyobb emelkedésre kellene számítani. Van ugyan néhány elképzelés, ami szerint akár ennek a duplája is bekövetkezhet, azonban ezek megbízhatóságával kapcsolatban nincs megegyezés a tudományos közösségben.

A szén körforgása

Az adatok alapján a klímaváltozás befolyásolja majd a szén természetes körforgását, méghozzá úgy, hogy gyorsítja a légkör szén-dioxid-tartalmának növekedését, az óceánok pedig elsavasodnak a megnövekvő szén-dioxid-elnyelés miatt. A levegő és a vizek szén-dioxid-felvételének növekedése egyértelmű, a talaj széntartalmával kapcsolatban a jelentés már nem annyira magabiztos. A modellek többsége ezzel kapcsolatban is megnövekedett tartalommal számol, azonban más modellek a talaj szénveszteségét mutatják a klíma és a földművelés változásának együttes hatásaként.

A szén-monoxid, a metán és a dinitrogén-oxid légkörben mért szintje mind az elmúlt 800 000 évben nem tapasztalt mértéket mutat. Szén-dioxidból negyven százalékkal több van a levegőben, mint az iparosodás előtt, főleg a fosszilis tüzelőanyagoknak köszönhetően. A kibocsátott szén-dioxid harmadát az óceánok nyelték el, ez a vizük savasságából látszik is.

Az nagy biztonsággal állítható, mondja a jelentés, hogy a klímaváltozás és a szén körforgásának megváltozása között egyértelmű kapcsolat van. A század hátralevő részében a légkör megnövekedett szén-dioxid-tartalma miatt mind a talaj, mind az óceán széntartalma megnő, ennek eredményeképp az emberi tevékenységből származó extra szén-monoxidból egyre több marad a légkörben. A modellek szerint az óceánok és tengerek pH-értéke is egyre jobban a savas felé tolódik majd, 0,06-tal a legjobb, 0,32-vel a legrosszabb modell szerint.

A szkeptikusokat ez sem fogja meggyőzni

Az IPCC korábbi jelentését számtalan támadás érte utólag, és bár elméletileg nem saját kutatásokra, hanem mások által végzett munkák eredményeire támaszkodnak, sokak szerint nem mindig a tudományosan elfogadott eredményeket veszik alapul. A 2007-es munkában a WWFkörnyezetvédő szervezet egy munkája is fellelhető volt, illetve néhány esetben phd-hallgatókmunkája került be elismert kutatócsoportok eredménye helyett, a jelentéseket ennek ellenére számos országban a környezetvédelmi intézkedések alapjaként kezelik.

A klímaszkeptikusok pont emiatt támadták már a jelentés kiadása előtt a szervezetet és az összefoglalót. Egyes szkeptikusok szerint a mostani kijelentések részben finomítanak a 2007-ben kimondottakon, és igazából a klímaváltozást tényként elfogadó szakemberek sem tudják pontosan, milyen kapcsolat is van a növekvő szén-dioxid-szint és a klímaváltozás között. Szerintük a különböző, nagy anyagi ráfordításokat igénylő döntések meghozatalával meg kellene várni, hogy egy előrejelzés öt-tíz évvel később is pontos maradjon.

Az IPCC alelnöke, Jean Pascal van Ypersele szerint azonban pont az a lényeg, hogy ha nem reagálunk semmit, akkor kifutunk az időből. Mint a BBC-nek elmondta, hogy a jelek szerint a 2009-es klímakonferencián hozott 2 Celsius-fokos határ betartása sem megy könnyen, így a nagyobb vállalások sikere is kérdéses. Márpedig a kockázatok nagyok, a felmelegedés a termelésben és a Föld népességének eloszlásában is meghatározó szerepet játszik, így a felelős ember nem teheti meg, hogy nem a legfontosabb kérdések között kezeli a klímaváltozás kérdését.

Ugyanakkor azt a mostani összefoglaló egy korábbi vázlatában Richard Gray, a Telegraphújságírója szerint szerepelt egy olyan bekezdés, ami elismerte, hogy a Földet modellező számítógépes programok nem feltétlenül képesek minden egyes apró részletet számításba venni, illetve előfordulhat, hogy egyes jelenségeket, például az üvegházhatású gázok mennyiségének növekedését nem feltétlenül a helyükön kezelnek. A végleges változatban azonban ilyen utalás már nem szerepel.

Miért éppen az IPCC?

Furcsának tűnhet, hogy egy szervezet, ami hatévente készít egy jelentést, megkerülhetetlen tényező lehet a klímakutatásban és a klímapolitikában. Joggal merülhet fel a kérdés: miért pont ők?

• Mert józan, óvatos becslésekkel dolgoznak. Az IPCC-jelentéseket kiterjedt vizsgálat előzi meg; a munkacsoportok 120 ország több ezer szakértőjének véleményét elemzik. Mivel a végleges jelentésben kizárólag a tudományos szempontok érvényesülnek, így a becsléseik és előrejelzéseik igen óvatosak; inkább alá-, mint túlbecsülik az éghajlatváltozás lehetséges következményeit.
• Mert profi, szakmai dokumentumot készítenek. A jelentés elsősorban a döntéshozóknak szól, akik ennek alapján határozhatják meg a jövőbeli klímapolitikájukat. 1988-ban, a szervezet megalapításakor csak a tudományos élet és a döntéshozók foglalkoztak a jelentéssel, a civilek nem, de később ez a helyzet megváltozott. Ezzel a szerzők is tisztában vannak, de az IPCC-jelentések továbbra is a klímaváltozásban érintett döntéshozóknak készült szakmai anyagok.
• Mert csak elemeznek, mégis megbízhatók. Az IPCC csak a már publikált adatok összegyűjtésével és elemzésével foglalkoznak; ezek a klímaváltozással foglalkozó, lektorált anyagok. A szervezet három munkacsoportja ezekből a tanulmányokból készít egy átfogó jelentést, ami a klímaváltozás tudományos vonatkozásairól szól. Önálló kutatást nem végeznek, másokét használják fel és helyezik kontextusba.
• Mert ők a legjobbak, akik a legjobbakkal dolgoznak. Az IPCC-t a világ vezető klímakutató testületének tartják. Több ezer szakértővel és kutatóval dolgozhatnak együtt: a szakma krémjétől kapják meg a legfrissebb adatokat és elemzéseket. A végleges IPCC-jelentéseket ráadásul nemcsak a kutatók, hanem több ezer kormányzati döntéshozó is ellenőrzi; valószínű, hogy nincs még egy tudományos jelentés, ami ilyen alapos felülvizsgálaton esne át.

Forrás: http://index.hu/tudomany/2013/09/27/ipcc_jelentes_2013/  

Fotó: Carlos Barria