Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

arozse.jpg

Sokan nem is tudják, hogy az avar- és kertihulladék égetés jelentős környezetszennyezést okoz a nedves tüzelőanyag és a szabályozatlan égési körülmények miatt. Hasonló füsttel jár, amikor az árterekből közmunkásokkal kitakaríttatják a gyalogakácot, és helyben elégetik.

Miért probléma ez? A nedves ág nehezen ég el, különben pedig jobb sorsra is érdemes, hisz felhasználható akár lakásunk fűtésére is, de gyújtósnak is kiváló.

Egy lelkes feltaláló, Udvardi István megkereste a Levegő Munkacsoportot egy olyan szerkezettel, mely a gallyfa, rőzse energetikai hasznosítását kis barkácsmunkával legyártható kézi eszközzel könnyíti meg. Minderről a neten elérhető kisfilm is készült.

Egy kiskocsira kézi présgépet telepített, mellyel a gallyakat könnyedén kötegelni és szállítani lehet. Kötözésre bálamadzagot használ. A kötegeket utána fél évig szárítja szellős, fedett helyen, majd sablonban kézifűrésszel a kötözési pontok közt felvágja. A kazánba, kályhába adagolás előtt a bálamadzagot el kell távolítani (hiszen tüzelése tilos), ekkor már nem ugrik szét a köteg, a madzag pedig újra felhasználható.

Fontos, miszerint figyelni kell a kellő légfelesleg biztosítására a tüzelésnél. A légszáraz gally már sokkal kisebb légszennyezéssel égethető, mint nedvesen, és hasznot is hajt, hisz a lakást fűti. A tüzelőanyag gyakorlatilag ingyen nagy mennyiségben rendelkezésre áll országszerte kertekben, vagy erdészeti munkálatoknál. A feltaláló szívesen segít másoknak is a kötegelőgép elkészítésében, az elérhetőségei a Levegő Munkacsoportnál találhatók.

A Levegő Munkacsoport kezdeményezésére a Környezetügyi- és a Közmunkáért Felelős Államtitkárság is vizsgálja a közmunkások által kitermelt bozót brikettálásának a lehetőségét, melyből a szociálisan rászorulók részére tüzelő készülhet. Ezzel jelentősen visszaszorítható az érintett térségekben az illegális hulladékégetés.

Természetesen nemcsak a fűtés révén lehet egy háztartásban sok pénzt megspórolni. Akit a téma bővebben érdekel, ide kattintva olvashat arról, hogy lehet havonta akár tízezreket is megtakarítani...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

A kép csak illusztráció