Skip to main content

 

Nagyjából így képzelték el a jövőt évtizedekkel ezelőtt, most mégis furcsa érzés látni ezt a sok hajlított kijelzőt.

Egyesek szerint tabletből origamizhatunk majd magunknak telefont, mások - például a Nubia - inkább a karórából hajtogatnának telefont.

A másfél héten belül elkezdődő barcelonai mobilkiállításon mindkét megközelítésre látunk majd példákat, de nem most fog eldőlni, hogy melyik lesz az igazi. 

Az eddig kiszivárgott képekből az látszik, hogy ezek a kezdeti lépések még kissé bizonytalanok.

Ez a Nubia α például formára úgy néz ki, mintha egy orvosi műszer karambolozott volna a bringások fényvisszaverő nadrágszárszorító pántjával, és ha leveszi a tulajdonosa, félő, hogy megáll a szíve.

Mások is megpróbálkoztak már azzal, hogy a karóra mobiltelefonként is használható legyen, csak éppen sokkal hagyományosabb formában.

A Nubia azonban szeret kísérletezni, és amilyen kis piaci részesedése van, ez bele is fér neki, nem veszélyeztet sok millió darabos eladást, mint mondjuk az Apple a népszerű Watch esetében.

Kíváncsan várjuk, hogy a karunkra húzzuk, mert lehet, hogy tényleg ez lesz a jövő.

(Tom's Guide)

Forrás -  Nyitókép: Nubia

TOP 5