Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_QDrum_aheadquarters_samsung.jpg 

A Samsung hivatalosan is bocsánatot kért a dél-koreai gyáraiban tapasztalható rossz munkakörülmények miatt. Emiatt az elmúlt néhány évben több dolgozójuk is meghalt, de nem ritka körükben az agydaganat és a leukémia sem.

A Szöulban tartott sajtótájékoztatón Kinam Kim, a Samsung egyik részlegének az elnöke bocsánatot kért a dolgozóktól és hozzátartozóiktól.

Elmondása szerint a vállalatnak nem sikerült betartania az egészségügyi szabályokat, és veszélynek tették ki gyári munkásaikat. Ennek következtében 2007 óta több tucatnyian haltak meg, vagy lettek daganatos betegek.

Az első eset akkor került nyilvánosságra, amikor egy taxisofőr nem fogadta el a Samsung által kínált megállapodást, miután 23 éves lánya a vállalat gyárában tapasztalható körülmények miatt lett leukémiás.

Hwang mindent megtett azért, hogy lánya halálát követően felhívja az emberek figyelmét arra, hogy mi is zajlik a koreai vállalat gyáraiban.

Hwang elmondta, hogy semmilyen bocsánatkérés nem teszi jóvá azt, amit a lányával tettek, sem pedig a 11 éven át tartó megaláztatást és fájdalmat. 

Hozzátette, hogy a bocsánatkérést ígéretként fogja fel, és reméli, a Samsung mindent megtesz annak érdekében, hogy javítsák a munkahelyi körülményeket és biztonságot.

A Samsung ezentúl kompenzálni fogja azokat a dolgozókat, akik a vállalat valamelyik chip- vagy LCD-gyárában dolgoztak 1984-ig visszamenőleg. A leukémiások például 132 ezer dollárt kapnak, de a vetélés és a különböző születési rendellenességek is szerepelnek a tételek között.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: a Samsung főhadiszállása, forrás: wikipedia - Oskar Alexanderson

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...