Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

aizland.jpg 

Letartóztattak egy Izladról Angliába utazó férfit, aki nem kevesebb mint tíz pulcsit és nyolc nadrágot viselt becsekkolásnál. Mint utólag kiderült, így akarta elkerülni, hogy külön fizetnie kelljen a poggyászért.

Ryan Carney Williams, kétszer próbált meg haza repülni, két nap alatt kétszer is sikertelenül. Először a British Airways pilótája és utaskisérői utasították vissza. A jegyellenőrző pultnál állították meg.

A férfi durván viselkedett velük, ezért biztonsági őrt hívtak, és a rendőröket is.  Williamset a rendőrök  paprika sprayvel lefújták, majd a földre teperték - írta meg az Iceland Monitor.

Másodjára sem szállhatott fel

Kihallgatása után másnap Williams taxival utazott a reptérre, az anyjától kapott kölcsön pénzből. Az Easy Jet angliába tartó járatára vett jegyet. A biztonsági kapuknál nem volt gond, ott simán átjutott a vastag öltözékben, de aztán ismét feltartották, és az előző napi viselkedésére hivatkozva nem engedték fel erre a gépre sem.

A férfi Izladon ragadt, pénz és a csomagok nélkül, mert azokat a British Airways járat elvitte. Végül a Norwegian Airlines egyik gépével tért haza Angliába. Williams úgy véli, amiatt nem engedték fel a gépekre, mert fekete bőrű és nem az extrém viselkedése miatt. 

Mind a két légitársaság visszafizeti a jegy árát a férfinak, miután az kapcsolatba lépett a vevőszolgálatukkal.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Izland repülőtér, FORRÁS: SHUTTERSTOCK

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...