Skip to main content

 

Menekültek egy csoportja bemászott a Franciaországot és Nagy-Britanniát összekötő Csatorna-alagútba, ahol a sínekre állva eltorlaszolták a vonatok útját. Hat szerelvény nem tudott emiatt elindulni. A rendőrök végül eltávolították a menekülteket az alagútból.

Utazók százai, hat Eurostar szuperexpressz-vonat utasai rekedtek éjszaka több órára a franciaországi Calais városában, mivel menekültek hatoltak be az országot Nagy-Britanniával összekötő Csatorna-alagútba, elállva a síneket. A szerelvényekre akartak felkapaszkodni.

hirdetés

Elvitték őket a rendőrök

Az alagútba behatolókat a rendőrség eltávolította. Három vonat végül kora hajnalban folytatta útját Londonba, míg három visszatért oda, ahonnan elindult, a párizsi, illetve londoni pályaudvarra. Az egyik Londonba tartó vonat 1,6 kilométerre állt meg az alagút bejáratától és vesztegelt a nyílt pályán.

Az utasok csaknem négy órán át ücsörögtek a sötétben.A vonat felett körözve egy helikopter reflektorozta a környéket, míg az őrök végigjárták vonatot és ellenőrizték a sínpályát is.A szerelvényt visszairányították a calais-i pályaudvarra, ahol az utasok kiszálltak, és palackozott vizet is kaptak.

Mindennap próbálkoznak

A La Manche csatorna alatti vasúti alagút az európai kontinenst Nagy-Britanniával összekötő legfőbb útvonal, amelyen keresztül mindennap több száz migráns próbál illegális módon, vonatra tett kamionokban elrejtőzve átjutni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: AFP / Philippe Huguen

TOP 5