Hátat fordítottak a városnak

Tíz esztendeje annak, hogy egy fővárosi házaspár Aggteleken kirándulva rátalált egy ígéretesnek tűnő parasztházra, gazdálkodásra alkalmas portával.

Rövid időn belül felhagytak városi életmódjukkal, s a nyitott parasztudvaron ma már aggteleki gazdaként készítik díjnyertes lekvárjaikat, gombakülönlegességeiket. Kézműves termékeikhez egytől egyig sajátke­zűleg gyűjtik erdő-mező adományát.

A budapesti Koltay Gábor 2002 nyarán meglepetés túrát szervezett feleségének az Aggteleki-cseppkőbarlangba. „A barlang és az a lenyűgöző természeti környezet, ami elénk tárult, teljesen megbabonázott mindkettőnket. Augusztusi hétvége volt, a környék telis-tele gombával. Ez csak tetőzte a lelkesedésemet, hiszen imádom a gombákat, szakellenőr vagyok” – mesél a kezdetekről a Koltay Gábor, aki feleségével, Krisztinával idestova tíz esztendeje hagyott fel a fővárosi élettel, s ma aggteleki nyitott parasztudvaruk pitvarában szárítják az erdei gombákat, és főzik kézműves lekvárjaikat. Hagyományos módon állítják elő termékeiket. Róka-, kucsma-, potypinka-, vargánya-, trombitagombájuk szárítva és savanyítva is kapható, ez utóbbi változat – a gombaszakellenőr, agrármérnök és környezetvédelmi szakmérnök – Koltay Gábor saját találmánya. Magyarországon rajtuk kívül más nem állít elő hasonló terméket. De tartósítószermentes, üstben főzött lekvárjaik is méltó helyet foglalnak el a gasztronómiai megméretéseken. A Kézműves Magyar Ízek Vásárán somlekvárjuk Magyarország első számú lekvárja lett.

„Kétségtelen, hazánkban nincs is nagy hagyománya az erdei bogyókból készült lekvároknak”– mondja a mosolygós fiatalasszony, majd gyorsan hozzáteszi, mindez nem csoda, hiszen előállításuk rettentő időigényes. „A magvaváló gyümölcsökkel ellentétben itt a legtöbb energia arra megy el, amíg a sok mag közül elővarázsoljuk a gyümölcshúst” – meséli Krisztina lapunknak aggteleki parasztudvarukon, majd interjú közben hirtelen felugrik, hogy a nyolcvanliteres üsthöz lépjen, s kavarjon egyet a benne rotyogó almahalmon. A fiatal nő lényéből derű és hatalmas vitalitás árad, alig hisszük el neki, hogy hajnal négy órától lekvárt főz.

„A gyümölcs feldarabolásához volt ugyan segítségem, de a fakanalat nem szívesen adom át másnak” – szögezi le. Az udvaron minden munkafázis kézi erővel zajlik, a gyümölcsök, bogyók kimagozásától kezdve a passzírozáson át, amíg dunsztba kerül a gyümölcshús. Száraz dunsztot alkalmaznak, azaz a forró lekvár hőjével sterilizálnak. Tevékenységük befejező mozzanata is tradíciókat őriz, mintha csak a vidéki nagymama lekvárkészítési ceremóniáját látnánk. Krisztináék ugyanis töltés után paplanokba bugyolálják a befőttes üvegeket, hogy azok fokozatosan ott hűljenek ki. Készítenek dzsemet almából, szilvából és sárgabarackból is, azonban az ő specialitásuk az erdei bogyók, gyümölcsök: a som, a kökény, a bodza, a szeder, a csipkebogyó, illetve a galagonya. Mindemellett páratlan ízélményt nyújt menta-és citromfűszörpjük is. Az Aggteleki Nemzeti Park meghatározott területeiről, saját kezükkel gyűjtött bogyókból és gombákból olyan magas minőségű termékeket állítanak elő, hogy azokat most már a nemzeti park védjegye is védi. Újra a férj veszi át a szót, aki sikerük titkáról annyit mond, „a legfontosabb, hogy összhangban vagyunk a természettel, nem akarjuk azt kizsigerelni”.

„Mi nem ahhoz a termelői körhöz tartozunk, ahol félérett állapotban kényszerülünk leszedni a gyümölcsöt, pusztán azért, mert a kereskedők ragaszkodnak az eladott mennyiség pótlásához. „Kisétálunk a somcserjéhez, megkóstoljuk a gyümölcsöt, s mikor a legzamatosabbnak ítéljük, leszedjük, hogy lekvárt, szörpöt készítsünk belőle. Tartósítószerre semmi szükség, mint ahogy vegyszeres növényvédelemre sem, ezt ugyancsak megoldja a természet” – szögezi le a férfi.

Krisztina és Gábor lelkesen mesél arról is, hogy egészen jól sikerült a falusi környezetbe történő akklimatizálódásuk. Ennek kapcsán megemlítik kulturális kezdeményezéseiket. A férj és feleség ugyanis a lekvárfőzés és gombaszárítás mellett azon is dolgozik, hogy kultúrát csempésszenek parasztudvaruk csűrjébe. A portájukon levő hatalmas, zárt csűrt nem épp rendeltetésszerűen használják, gabonacséplés helyett mozit és színházat üzemeltetnek benne. Az aggteleki csűrteátrumban a nyári időszakban ismert előadó- és képzőművészek is megfordulnak, kétségtelenül inkább a magas, mint a tömegkultúra képviselői közül. Beszélgetésünk végén kiderült, ma már jóval kevesebb idejük jut művelődésszervezésre, hiszen a termékeik iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Gábor és Krisztina azonban emiatt nincs letörve, a falusi környezetben, gazdaszerepben kitűnően érzik magukat. Teljes egyetértésben mondják, életük legjobb döntése volt az aggteleki porta megvásárlása. 

„Összhangban vagyunk a természettel, nem akarjuk azt kizsigerelni” 

Kiváló talajviszonyok, szorgalmas gazdák

Üstben főzött lekvár, hagyományos olajütőn készült étolaj, rég elfeledett, ősi gabonákból előállított tészta- és lisztféleségek, népi iparművészek kezei alól kikerülő mézeskalácsok, kristálytiszta karsztvíz, vadgyümölcsök párlatai sorakoznak az ország egyetlen ilyen jellegű termékboltjában, amely a közelmúltban nyílt meg Miskolcon.
Az üzlet megnyitóján a Gömör-Tornai Hagyományos Termék- és Szolgáltatásfejlesztési Klaszter elnöke, Vécsei János azt mondta: „Tevékenykedik a Gömör–Tornai térségben egy maroknyi lelkes csapat, akik évek óta azon dolgoznak, hogy hazánk természeti és kulturális látnivalókban, értékekben rendkívül gazdag, ám méltánytalanul háttérbe szorított vidéke a minőségi termékekről, turisztikai szolgáltatásokról váljék ismertté.” A bolt üzemeltetője, Simon András úgy véli, a vidék remek földrajzi adottságokkal, kiváló talajviszonyokkal, és szorgalmas gazdákkal van megáldva. (KI)

Forrás

Kép: A házaspár ma már aggteleki gazdaként készíti a díjnyertes lekvárjait (Fotó: MH)