Talán egy kicsit furcsának tűnhet a címben lévő megfogalmazás, mi is az az állatgyár, de koránt sem az, ha szemügyre vesszük egy állatvédő szervezet napi küzdelmét. Ilyen szervezet a mi egyesületünk is, tudjuk, miről beszélünk, mondja Vidra Betty, a PCAS vezetője.

Ma már egyazon időpontban átlagosan 120 állatot, leginkább kutyát és macskát tudunk magunkhoz befogadni vagy ideiglenesen máshol, pl. kutyapanzióban elhelyezni. A számok más tekintetben is beszédesek, 3 év alatt majd 1300 állatot tudtunk megmenteni. Általában megunt és kidobott kutyákat és macskákat fogadtunk be és adoptáltunk, de előfordult, hogy egy verebfiókát is magunk neveltünk fel és juttattunk vissza a természetbe.

Küzdelmünk azonban a sikeres állatmentések ellenére is kilátástalannak tűnik, hiszen az állatok száma éves átlagban nemhogy nem csökken, hanem egyre inkább nő. Mi lenne akkor a megoldás, hogy ez a negatív tendencia ne folytatódjon tovább?

Természetesen, ha több pénzünk lenne, nyilván több állatot tudnánk megmenteni. Ezért a finanszírozás optimalizálásán folyamatosan dolgozunk, pályázunk és adományokat gyűjtünk, több-kevesebb sikerrel. Mindez valójában azt jelenti, hogy állandóan képesek vagyunk 120 állatot magunknál tartani, néhányat pedig belőlük havonta adoptálni. Az arány azonban minden erőfeszítésünk ellenére marad, csak a kutyák és a macskák cserélődnek, a 120 fő konstans, de előfordul, hogy 130, esetleg 140 állat gondozását is el kell látnunk. Néha nagyom nehéz.

Tehát ha a növekedésnek egyelőre objektív korlátjai vannak, akkor mit tehetünk, mit tehetnénk, mi állatvédő szervezetek, és ezalatt minden ország állatvédő szervezeteire gondolok, a probléma uis mindenhol ugyanúgy adott. Álláspontunk szerint a társadalom megreformálása lenne a cél, ezen belül a társadalmi tudat átalakítása. Hogyan érhető ez el? Az álltavédelem megfelelő interpretálásával az iskolai oktatásba. Mire gondolunk elsősorban?

Míg az emberek döntő többsége vidéken élt, az emberek nem tartottak „haszontalan” vagy cél nélküli állatokat. Az emberek a természettel összhangban éltek, ott pedig mindennek, embernek, állatnak, ennivalónak, háznak és kertnek egyazon és ugyanaz a funkciója volt, fenntartani az embert, képessé tenni évről évre a túlélésre. A városokba özönlés, a fogyasztói társadalom kialakulása azonban megváltoztatta az addig jól működő rendszert, és a hulladéktermelés kialakítása mellett pl. elvette azt a főbb funkciót az állatoktól, leginkább a kutyáktól és a macskáktól, ami addig összekötötte őket az emberrel. A kutyának ezentúl nem kellett őriznie a házat, a macskának pedig nem kellett elpusztítania a ház körül élősködő rágcsálókat. Mindez azt is jelentette, hogy ha az átalakult „városi funkció” megszűnt, pl. a gyermekünknek ajándékba vett kutya már nem kellett többé, az állattól mint haszontalan vmitől meg kellett szabadulni. A kidobott kutya így tulajdonképpen hulladékká vált, nem véletlenül került említésre a városi szeméttermelés fentebb, hisz korábban a falvakban az emberek nem, vagy csak alig termeltek hulladékot, mindenki önellátó volt, az önellátásban pedig a kutyára is megfelelő szerep hárult.

A városok kialakulásával azonban az önellátást felváltotta a fogyasztói társadalom, így a kutya pl. leginkább ölebebbé, forgalmazható cukisággá vált, amire meg is teremtődött az igény, kialakítva ezzel egy konkrét iparágat. Egészen addig adhatóvá, vehetővé vált az állat, míg valaki megvette, azt társnak tekintette. Ha ez már nem működött, a kutya sorsa megpecsételődött. Jobb esetben állatvédő szervezetek mentették meg, rosszabb esetben az elaltatás várt rá, vagy a dicstelen elpusztulás, hiszen megbecsülni is nehéz, mekkora a látens pusztulás „civilizált” társadalmainkban.

Furcsa ezt állítani, de nem az állatmentés tehát az egyedüli megoldás? Míg lesznek állatvédő szervezetek, mindig is menteni fognak, a kényszer nagyúr. Egy lelkiismeretes állatvédő uis sohasem áll le, ha kell, éjszaka is megy menteni, legyen téli hideg vagy nyári meleg. Ehhez azonban, mint ahogy a háborúhoz is, mindig pénz kell, ráadásul mindig több és több, ez pedig az állatvédő szervezetek java részének nincs meg.

Akkor? El kell felejteni a csővégi megoldásként az állatmentést? Talán el kellene gondolkodni azon, hogy az államnak és az önkormányzatoknak, de még az állampolgároknak is jobban ki kellene venniük részüket az állatmentésből, állattartásból. Első körben oktathatnák az iskolákban, mi is az a felelősségteljes állattartás, gondozás, mik az állatok jogai, stb. És akkor pl. nem árasztaná el a Facebookot Húsvét előtt a sok üzenet, miszerint Ne vegyél nyulat ajándékba!

Az állatvédő szervezetek pedig fordulhatnának politikai vezetőikhez, akár petíciók egyidejű benyújtásával is, miszerint első lépésben reformálják meg az oktatást.

Mindezzel a bolygó is sokat nyerhetne, hiszen kedvenceink ökolábnyoma, mint ismeretes, igen magas.

Béer