A legújabb nagy gazdasági világválság pusztán öt éve volt és azt követően sokan jutottak arra a következtetésre, hogy a közgazdaságtanban vissza kell térnünk az alapokhoz, mert egyszerűen nem értjük mitől vannak folyamatosan válságok. Meg kell néznünk, hogy pontosan mi a szerepe az információnak a gazdaságban, miként hat ránk. Meg kell tudnunk, hogy a mostani árak és a rájuk vonatkozó várakozások milyen viszonyban vannak egymással. Át kell néznünk az innováció szerepét is és elgondolkozhatunk, hogy pontosan miért is életképtelen a szocializmus. Mindebben most Kenneth Arrow, Nobel-díjas közgazdász lesz a segítségünkre, aki a Rajk László Szakkollégium meghívására járt Magyarországon a múlt héten. A diákok által tiszteletbeli Neumann-díjjal kitüntetett professzor előadásában az alapoktól a legfrissebb Nobel-díjas közgazdasági elméletekig jutunk, amit két részben foglalunk össze.

A következő epizódot holnap olvashatják el a Portfolio.hu-n, amiben arról lesz szó, hogy mik is a tanulságok mára nézve Arrow szerint és hogy miért érdemes néha más tudományterületek megoldásait vizsgálni, ha baj van.

Nézzük át vele az alapokat együtt

Kenneth Arrow előadásának témájául a tudás és a hit gazdaságban betöltött szerepét választotta (itt a hit nem vallási értelemben értendő). Nyitásként leszögezte, hogy nagyon sok tanulnivaló van még ezen a területen, de ő most megpróbálja összefoglalni a kezdeteket, rámutatva arra, hogy mennyire fontos következményei vannak az információ és tudás változásának a gazdaság működésére nézve. Menjünk vissza 1934-be, Oscar Morgenstern idejébe, aki annak az idején a gazdasági előrejelzésekben áskálódott és arra jött rá, hogy a látott folyamatok egy igen különös logikai nehézséggel terhesek: a "körben forgás" problémájával. Tegyük fel, hogy előre akarjuk jelezni, milyenek lesznek a számomra releváns üzleti körülmények a jövőben: nos, ez nagyon nagy részben azon múlik, hogy a gazdaság más szereplői mit csinálnak.
Tehát amikor a várakozásainknak megfelelően fektetünk be, mindennek a sikere azon múlik, hogy másoknak mik voltak a várakozásai. Így viszont az ő várakozásaik a mi várakozásaink függvénye és máris jól láthatjuk, hogy miből erednek a komplikációk.

Óriási a baj a várakozásokkal

A lényeg itt az, hogy nem egy apró problémáról van szó, hanem hatalmasról, aminek ráadásul a jelentősége is súlyos - hangsúlyozta Arrow. Ennek a fontosságára pedig először nem más, mint John Maynard Keynes mutatott rá (The General Theory of Employment, Interest and Money című könyvében) két évvel Morgenstern cikke után, bár Arrow szerint nem valószínű, hogy Keynes ismerte az ő munkásságát. Keynest ebben a művében különösen foglalkoztatta az, hogy mik a befektetések meghatározói és amellett próbált érvelni, hogy ezek rendkívül instabil dolgok és nagyon gyorsan változnak. Vagyis leegyszerűsítve, a befektetések a várakozásokon alapulnak, azok viszont rendkívül hamar megváltoznak.

A várakozások problémájának érzékeltetésére Arrow egy való életből származó példát hozott fel. Amikor Egyesült Államokban rájöttek, hogy az alkohol betiltása nem eredményes és újranyitották a piacát, a főzdék megpróbáltak minél erőteljesebben visszatérni a versenyszférába. Az egyikük úgy hívta fel magára a figyelmet, hogy versenyt hirdetett. Készítettek hat képet gyönyörű modellekről és azt mondták, hogy aki eltalálja, hogy a közönség kit tart majd a legszebbnek, az nyer. Ebben a helyzetben pedig rossz ötlet volt arra szavazni, akit te a legszebbnek tartottál, az volt a racionális, hogy inkább megpróbáld eltalálni a többségi ízlést. Vagyis az lett a várakozásod, amiről azt gondoltad, hogy mások várakozása is, de az övék is az volt, amiről azt gondolták, hogy a tied. Nos, ez nem más, mint egy játék, amiben kell, hogy legyen egyensúly, amikor is mindenki ugyanarra a modellre szavaz (hiszen ha másra tenné, azzal nem érne el semmit, csak szimplán vesztene). De melyik ez a modell? Hogyan érjük el a koordinációt? Ezek a fundamentális kérdések, és amikor megnézzük a kapitalista gazdaság fluktuációit, azt látjuk, hogy azokat nagyrészt a koordináció bukása okozta. Minderre pedig mára empirikus bizonyítékunk is van, de megfigyelhető volt a jelenség még a napóleoni háborúkat követő időkben is.

Nem mindig az állam tehet róla

Angliában akkor a gazdaság romokban hevert, pedig lényegileg nem történt semmi. Nem volt éppen háború, a kormányzat már csak a kicsi méretéből adódóan sem rontott el semmit. Ennek ellenére a helyzet mégis rendkívül rossz volt, az emberek valamiért nem vásároltak, így pedig aztán a munkások elbocsátásra kerültek, a vállaltok nem tudták visszafizetni a hiteleiket és ezért még a bankok is bajba kerültek. Az ehhez hasonló gazdasági ingadozások pedig azóta is velünk vannak, hiába gondoltuk azt a legtöbb esetben, hogy megoldottuk őket, mint például a nagy mérséklődés (The Great Moderation) időszakában is, amikor jobban megértettük a monetáris politikát. Mindez viszont nem akadályozta meg 2008-ban a válság kirobbanását - mutatott rá a Nobel-díjas közgazdász, Kenneth Arrow.

Keynes felvázolt egy ötletet, amit talán még elméletnek sem nevezhetünk, de igen fontos: a koordináció bukása és a várakozásokkal kapcsolatos probléma akár válsághoz is vezethet. Ezzel azt mondja, hogy a hit (vagy más értelemben véve várakozás) megkülönböztetett szerepet kap. Ugyanakkor ezzel szemben van egy másik tradíció is a közgazdaságtanban, ami pedig pont azt mondja, hogy ez a "hit" nem fontos. Ez utóbbi irányzat az, ami szerint az árak az információ közvetítői. Egy régi ötlet, ami Adam Smithig megy vissza és a láthatatlan kéz elméletéig, amit rengetegen kaptak fel és ismételgettek. Csak az ár számít, amivel a tranzakciót végrehajtod vagy a kamat, amiért a hitelt nyújtod vagy kapod - idézi fel sokak véleményét Arrow.

Lehetséges-e szocializmust építeni?

Az árak információhordozóként való beállítása már a 20. század elején kiélesedett, pont akkor, amikor a szocialista idea, mint életképes gazdasági rendszer egyre több embert foglalkoztatott. Ekkor bukkant fel két prominens ember, Ludwig von Mises és Friedrich von Hayek, akik viszont azt tartották, hogy ez az idea életképtelen, vagy legalábbis alacsony hatékonyságú lehet csak. Érvelésük gerincét az képezte, hogy a szocializmus azért van halálra ítélve, mert nem az árakra épül. Hayek egy későbbi írásában az árakat úgy jellemezte, amelyek a gazdaság legmélyebb folyamatairól is információval szolgálnak, ezért pedig sokszor nem is kell mást értenünk a kapcsolódásokról, pusztán az egyes tényezők árát kell ismerni. Az árak rendszere pedig a kapitalizmus esetében működőképes, a szocializmusban viszont nem - foglalta össze Kenneth Arrow.

Azt, hogy a szocializmus gazdaságilag életképes-e, mások is firtatták. A neves olasz gondolkodó, Vilfredo Pareto, aki bár rendkívül konzervatív volt és antiszocialista, mégis feltette az intellektuális kihívást tartogató kérdést: lehetséges-e ilyen rendszer? Erre pedig tanítványa, Enrico Barone válaszolt: igen, lehetséges, a szocialista rendszernek pusztán utánoznia kell a kapitalista rendszert. Bejelenthetjük, hogy mik legyenek az árak úgy is, hogy kiszámoljuk a keresletet és a kínálatot. Ha azt látjuk (vagy megkérdezésekre megtudjuk), hogy a kereslet meghaladja a kínálatot, akkor majd szépen megemeljük az árakat, fordítva pedig csökkentjük. Így pedig végső soron a szocialista rendszer által meghatározott árak is tudnak olyan funkciót betölteni, mint a kapitalista rendszer árai. Erre az ötletre természetesen rengeteg szocialista ráharapott és próbálta továbbvinni az irányt az ellenzőivel szemben.

Az innováció okozza az ingadozásokat?

Van ugyanakkor még egy fontos epizód a gazdasági ingadozások magyarázatához Joseph Schumpeter részéről. Neki a korai munkássága főleg a hosszú távú fejlődéssel foglalkozott, amiben hatalmas jelentőséget tulajdonított az innovációnak. Később viszont Schumpeter már olyan megállapítást is tett, hogy valójában a rövid távú gazdasági ingadozásokat is magyarázza az innováció. A gazdaság eszerint nem más, mint egy egyensúlyi rendszer, amiben az árak viszik az információt. Csakhogy aztán jön az innováció és megzavar mindent, ugyanis az emberek azt követően nem tudják, hogy milyen áraknak kéne lennie. Ilyenkor az információáramlás zavarossá válik és a gazdaság kilengéseket mutat, majd szépen beáll egy új egyensúlyba, amit a következő nagy innováció renget csak meg. Schumpeter szerint minden üzleti ciklus valójában egy meghatározó innovációval volt kapcsolatos, de ezt a nézetet ma nem sokan tartják különösebb becsben. Ez érthető is, hiszen nehéz egy nagy innovációra gondolni például a 2008-as nagy gazdasági válság kapcsán vagy Európa mai gazdasági problémáit látva. Arrow véleménye szerint ugyanakkor van igazságtartalma ezen nézetnek is.

Van tehát két egymásnak ellentmondó nézetünk

1) Az árak tükrözik a gazdaságban meglévő információkat, aminek az esetében nincsen szükség "hitre", csak rá kell nézni az árakra.

2) Az embereknek van hite, illetve elképzelése arról, hogy más emberek mit hisznek és ezek a hitek kölcsönösen függnek egymástól egy nagyon komplex és instabil struktúrában.

Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a két ellentétes nézetet? Miért hiányzik rengeteg piac a világon? Mi lehetne a kiút? Mindez a holnap folytatódó írásunkból kiderül.

Az Arrow-féle lehetetlenségi tétel

A társadalmi választás kapcsán az ő nevét fémjelzi az Arrow-féle lehetetlenségi tétel, ami a legegyszerűbb alakjában azt állítja, hogy amennyiben a választási alternatívák halmaza legalább háromelemű, akkor a következő feltételek együttesen nem teljesíthetők: egyöntetűség vagy Pareto elv, nincs diktatúra és függetlenség a lényegtelen alternatíváktól. A részletekért lásd az 1951-es Social Choice and Individual Values című könyvet vagy ezt a cikket. Egy rövidített, de nagyon jól kidolgozott áttekintéshez pedig ezt ajánljuk. Arrow ezen elmélete tulajdonképpen logikai eredménynek számít, amiket sokszor interpretálnak úgy, hogy nincs tökéletes választási módszer, ami minden lehetséges preferenciarendezésen működik (nincs fair választás). Sőt, amennyiben az első három feltétel megvalósul, az lehetőséget nyújt egy diktatúra kialakulásához. Ugyanakkor ezen eredményeknek a politikai rendszerekre alkalmazott értelmezései már sokszor leegyszerűsítések és nem biztos, hogy általánosan is igazak.

Aki a legkorábban kapta a közgazdasági Nobelt

Kenneth Arrow bár már nagyon idős (92 éves), de máig ő a valaha volt legfiatalabb ember, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott. Persze azért nem tinédzser korában kapta ő sem, hanem 51 évesen. A közgazdasági díjaknál sokszor nem egy konkrét dolgot, hanem hosszabb életpályát értékelnek és emiatt átlagosan 67 éves korban választanak csak ki valakit. Idős korú kitüntetett jellemző a legtöbb tudományágra, bár fizikában van egy elképesztő kivétel: William Lawrence Bragg, aki 25 évesen kapta meg apjával közösen a fizikai Nobel-díjat.

Kenneth Arrow, az akkor még a Harvardon tanító professzor éppen New Yorkba tartott egy előadást tartani, amikor megpróbálták utolérni annak kapcsán, hogy John Hicks-szel közösen megnyerte a Nobel-díjat. Arrow saját elmondása szerint nem számított a kitüntetésre, nem is értette, hogy miért keresik olyan sokan akkor telefonon. Kisfia is meglepődött, de bátran helytállt, amikor hírügynökségek hada zúdult a házuk elé és éppen őt kapták el egy interjúra, mivel Arrowt nem találták - mesélte el az emeritus professzor nekünk egy ebéd során.

Arrow a második világháborút követő neoklasszikus közgazdasági elméletnek az egyik legmeghatározóbb figurája. Alapvető hozzájárulást tett az általános egyensúlyi elmélet újbóli felemelkedéséhez (az elmélet története valahol az 1870-es években kezdődött, Léon Walrasnál), de meghatározó eredményeket ért még el a jóléti közgazdaságtan és a társadalmi választás területén is. Sőt, ezzel még nincs vége a sornak, mert Arrow az endogén növekedési elmélethez és az információ közgazdaságtanához is jelentősen hozzátett (ez a terület nem az informatikához kapcsolódik, hanem egy mikroökonómiai elmélet).

Forrás: http://www.portfolio.hu/gazdasag/vissza_az_alapokhoz_a_kozgazdasagtan_egyik_alapitojanak_gondolatai.191198.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox