A pénzügyi közvetítés nem működik, a termelő kapacitások erodálódnak, ezért a magyar gazdaság potenciális növekedése tartósan és radikálisan csökken - mondja a Portfolio.hu-nak adott interjújában Király Júlia.

Az MNB alelnöke szerint a bizonytalanság egyértelmű jele, hogy nincs érdemi banki termékfejlesztés, a tranzakciós illeték miatt ráadásul jövőre a bankszektornak egy eddig rendben lévő funkciója is sérül.

Ha a bankokon múlna, akár már most növelnék hitel/betét arányukat, ehhez azonban egy EU/IMF-megállapodással is megfejelt gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség.

Portfolio.hu: Az MNB hétfőn közzétett pénzügyi stabilitási jelentése szerint tovább zajlik a hitelek leépítése az állam által is túlterhelt magyar bankrendszerben. Mi történik a magyar gazdasággal hitelezés nélkül?

Király Júlia: 2008-ban a Lehman Brothers bukásával a világ pénzügyi közvetítő rendszerével együtt a világgazdaság is zuhanórepülésbe kezdett. Ennél szemléletesebb igazolásra nincs szükség ahhoz, hogy lássuk, a pénzügyi közvetítőrendszer olajozza, működteti a gazdaság egészét. Kollégáink több olyan elemzést is készítettek, amelyek arról szóltak, hogy létezik-e válság utáni kilábalás hitelezés nélkül. Igen, létezik, csak épp tíz-tizenöt évvel tovább tart... A hitelezés, a pénzügyi közvetítés az egészséges gazdaságnak, a gazdaság regenerálódásának elengedhetetlen feltétele. A magyar bankrendszerben éppen ez az egészséges közvetítés hiányzik. Nem működik a források időbeli és térbeli allokálása, azaz a hitelezés, a gazdaság bankok általi élénkítése. Furcsa módon pont ez a borzasztóan fontos forrásallokáció hiányzik, miközben a magyar bankrendszer egyéb szolgáltatásai (folyamatos likviditás biztosítása, pénzforgalom lebonyolítása) terén sikertörténetekről tudunk beszámolni. Nem igaz, hogy "az emberek nem bíznak a bankokban", hiszen a folyószámlák számának növekedése, a napközbeni átutalás lehetőségének kihasználása, avagy éppen a kártyahasználat növekedése ennek az ellenkezőjét mutatja. A környező országokat számbavéve a hitelezés vergődése azonban egyedül Magyarországra jellemző, hiszen máshol vagy visszatért a válság előtti szintre a lakossági és vállalati hitelállomány szintje, vagy legalábbis megfordult a csökkenő trend.

Ebben kétségtelenül szerepet játszik az ismételt recesszió miatt csökkenő hitelkereslet. Kollégáink elemzése szerint ez a keresletoldali hatás ugyanakkor kisebb, a bankok hitelkínálatának visszafogása pedig nagyobb szerepet játszik. Európa egészében végbemegy egyfajta mérlegalkalmazkodás, ami a magas tőkeáttétel mérséklését és a magas hitel/betét arány csökkentését is jelenti. Mivel Magyarországon ez utóbbi mutató meglehetősen magas volt a válság előtt, hazánkat e folyamat különösen erősen érinti, azonban önmagában ez a két tényező nem magyarázza, miért éppen nálunk ennyire renyhe a hitelezés. A bankrendszer belső tőkeakkumulációs képessége gyenge: a nemteljesítő hitelek magas aránya és a bankszektor kiszámíthatatlan túladóztatása egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy nem látunk fordulatot a közeljövőben sem a banki hitelezésben. A kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság ugyanúgy meggyilkolja a hosszú távú banki döntéseket, miként a beruházási döntéseket. Azok a beruházási és banki döntések, amelyek 2014-ben beruházás-élénkülést hozhatnak, legkésőbb jövőre kell, hogy megszülessenek. Azonban ezek a döntések a jelenlegi kiszámíthatatlan gazdaságpolitika mellett nem születnek meg. A nem működő pénzügyi közvetítés, a hitelezés ilyen nagymértékű visszaesése, és az emiatt erodálódó termelő kapacitás azt jelenti, hogy a potenciális növekedésünk tartósan és radikálisan csökken. Ez sötét kilátás a jövőre nézve. A ciklikus pozíción lassan lehet javítani, a potenciális növekedésben elvesztegetett éveket visszanyerni azonban kínkeserves munka.

P.: Meddig tarthat a most 115-120 százalékos hitel/betét arány csökkenése? Várható-e, hogy 100 százalék környékén megáll a folyamat?

K. J.: Jelentős mérlegalkalmazkodáson vagyunk túl, és ezen a szinten a bankok normál üzleti tervei alapján már elképzelhető volna a növekedés. Ha a bankok körében az MNB által rendszeresen elvégzett piactudás elemzésekre támaszkodunk, azt látjuk, hogy az elmúlt években a banki tervekben még célszámként jelent meg egy alacsonyabb hitel/betét arány, az elmúlt évben azonban ezt már nem tapasztaltuk, azaz az üzleti döntés akár a bővülés is lehetne. A hitel/betét arányt amúgy is többféleképpen lehet csökkenteni. Úgy is, hogy a bankok visszafogják a hiteleket, és úgy is, hogy növelik betéteiket. Az utóbbi években mérsékelt volt a bankok betéti forrásainak a növekedése, a hitel/betét arány csökkenése a hiteloldalon valósul meg. Nem biztos, hogy ezen a helyzeten segíteni fog az a megtakarításokért folyó verseny, amibe az állam jelenleg rendkívül magas - inflációhoz indexált — kamatokkal szállt be.

P.: Van-e alternatívája a bankhitelnek Magyarországon?

K. J.: A lakosság esetében a fogyasztási pálya simítása fontos, ezért arra számítok, hogy a hosszú távra szóló, racionális hiteldöntések valamikor újra meg fognak jelenni. A vállalati szektorban van kiegészítő csatorna: a vállalaton belüli hitel, ami elsősorban a multinacionális cégekre jellemző, "belső treasury" működésén alapul. A 2009-es válságot követő rehabilitáció után azonban ez a tevékenység ismét visszaszorulóban van, ami egyértelműen arra utal, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága határozza meg a forrásallokációt. Épp ennek következtében nem működik a banki hitelezés sem. Sem ma, sem az elmúlt hónapokban nem látunk érdemi banki termékfejlesztést, ami a jövő bizonytalanságának egyértelmű jele. Egy bank akkor kezd új termék kialakításába, ha biztos lehet abban, hogy 2-3 év múlva, a termék "beérésekor" sem fog egészen más jogi-üzleti környezettel szembesülni. A kockázatot be tudják árazni - a bizonytalanságot nem.

P.: Ennek ellenére javulhat-e bármilyen tényező hatására a magyar bankszektor jövedelemtermelő képessége?

K. J.: A magyar bankrendszer jövedelmezősége romlott az utóbbi években, és a jövőben is gyenge jövedelmezőségre számíthatunk. Ennek egyik oka a rossz minőségű hitelportfolió, a nem teljesítő hitelek magas felhalmozott állománya, és főleg a portfoliótisztítás elégtelensége. Ugyancsak fontos tényező a bankrendszert terhelő jelentős, és sajnos azt kell mondanunk, hogy a múltbeli megállapodások ellenére kiszámíthatatlan adók. A harmadik, hogy a jövedelemvárakozások jelentősen visszaestek, vagyis nemcsak az aktuális jövedelem alacsony, de nagyfokú a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság is. Ma már számos tanulmány mutatja a gazdaságpolitika bizonytalanságának a gazdasági növekedésre gyakorolt számszerű negatív hatását. Komoly bizonytalanságot jelent egy olyan típusú adórendszer, ahol előre nem kiszámíthatóan vetnek ki újabb és újabb "válságadókat" bizonyos ágazatokra. Egy olyan gazdaságban, ahol lassan áll helyre a bankszektor jövedelemtermelő képessége, lassan alakul ki az új típusú bankolás is, ami azt jelenti, hogy a vergődés még hosszú évekig eltarthat.

P.: A stabilitási jelentés szerint az alacsony eredményességre a kamatmarzs tágításával reagál a bankszektor, ám ez nem fenntartható magatartás. Szükség van-e ezért jelentős költségtakarékosságra, a banki kapacitások csökkentésére is?

K. J.: Kiszámítható gazdaságpolitika esetén a hitelszűke akár egy-két negyedév alatt elmúlhat. Nem végleg sodródtunk le a felzárkózási pályáról, vagyis a hitelezés a jövedelmezőség pozitív motorjává is válhat a jövőben. A jelenlegi magas kamatmarzs a bankok közötti verseny miatt sem tartható, és amiatt sem, mert a meglévő ügyfelek növekvő kamatmarzsa növeli a hitelkockázatot, és így mintegy újratermeli az NPL-állományt. A költségekről: egy nem működő bankrendszer akár a nullára is redukálhatja a működési költségeit, de ne felejtsük el, hogy a bank egy retail ágazat, kiépült infrastruktúrával, amelyben ez nem lehetséges. Sokat már nem lehet faragni a költségeken. A szükséges fiókbezárások, elbocsátások megtörténtek, az infrastruktúra ennél nagyobb változása már azt jelentené, hogy a bankrendszer a jövőben sem akar hitelezni.

P.: Nemzetközi összevetésben is magas Magyarországon a nem teljesítő hitelek aránya. Mi akadályozza a portfoliótisztítást?

K. J.: A nem teljesítő hitel azt jelenti, hogy az ügyfél már több mint 3 hónapja tőkét és kamatot nem fizet, ebben az esetben úgy számolunk, hogy a bedőlés valószínűsége (probability of default, PD) már 100%. Hogy erre mekkora értékvesztést kell elszámolni, az attól függ, hogy mekkora a ténylegesen bekövetkező veszteség (loss given default, LGD). Ez utóbbi mértéke nemcsak a fedezettől függ, hanem attól is, hogy mennyi idő alatt folyik be az értékesítéséből származó pénz. Jelen pillanatban nemcsak az a rossz előjel, hogy bizonyos hitelek esetében a megképzett értékvesztés és a fedezet sem elégséges már a követelés megtérüléséhez, hanem az is, hogy rendkívüli módon meghosszabbodott a követelésbehajtás (workout) időtartama. Kulcsfontosságú lenne ezért a workout felgyorsítása. Egy olyan piacon, ahol könnyen lehet rossz portfoliót értékesíteni, és nagy a behajtás hatékonysága, elvileg az értékvesztés-képzést sem kell annyira megemelni. Ezt csak akkor kell megtenni, amikor a nem termelő portfolió potenciális vesztesége várhatóan növekedni fog, mert nincs piacuk ezeknek a portfólióknak. A kilencvenes évek elején hasonló volt a helyzet, ám akkor kiépült egy rosszhitel-vásárló piac. Egy ilyen piac elindulása és működése most is lehetővé tenné, hogy ne kelljen a jövőbeli veszteségekre még magasabb értékvesztés képzéssel reagálniuk a bankoknak.

P.: A jelentés szerint alacsony a projekthitelek és az átstrukturált deviza jelzáloghitelek céltartalékkal való fedezettsége is. Optimistábbak tehát a bankok a kelleténél?

K. J.: Ami a projekthiteleket illeti, 2012 az átalakulás éve volt. A válság kezdetén jeleztük, hogy a projekthitelekkel vigyázni kell, mert hosszú ideig nem sorolták be ezeket a nem termelő állományba, mondván, a válság után újra törleszteni fognak. De szerintünk a bankok ebben túl optimisták voltak, a belső stressztesztjeinkben mi mindig nagyobb LGD-vel számoltunk, mint a bankszektor. Idén derült csak ki, hogy egy második visszaesés sújt le a gazdaságra, a beruházások elmaradnak, a projektek nem fordulnak termőre. Egy-két évbe beletelhet, mire a szektor egésze feldolgozza ezt a sokkot. Nincs olyan bankszektor, ami elviselné, hogy egy év alatt leírják ezeket a hiteleket. Ami pedig az átstrukturált deviza jelzáloghiteleket illeti, a bankok optimizmusát a munkanélküliség csökkenésével kapcsolatos várakozás táplálta leginkább. Csakhogy a valóságban nem nőtt meg a jövedelemtermelő képessége annak a rétegnek, amelyik a munkanélkülivé válás miatt veszítette el a fizetőképességét, miként a munkanélküliség sem csökkent a várt 10% alá. Ezért is vagyunk mi borúlátóbbak.

P.: A devizahiteleseket segítő árfolyamgát konstrukcióban az MNB korábban 90%-os részvételi arányt jelzett előre, ettől azonban jelentősen elmaradhat az aktivitás. Hogy értékeli a program sikerét?

K. J.: A kormány és a bankszektor közötti decemberi megállapodás pozitív üzenete volt, hogy megosztotta a terheket, és egyúttal könnyebbséget jelentett a devizahitelesek számára. Ez egy általunk is messzemenően támogatott elképzelés volt. Számunkra meglepő, hogy szemben az általunk várt 90 százalékos részvételi aránnyal, ez legjobb esetben is csak 50-70 százalék lehet. Erre nincs magyarázat a racionális viselkedés keretén belül. A bankok szerint az emberek azt várják, hogy a kormány úgyis meg fogja menteni őket, hiszen eddig is mindig ezt tette. Pedig a devizahitelesek döntő többsége nem veszít a lehetőséggel, csak nyer rajta.

P.: A jövőre életbe lépő tranzakciós illeték és a bankadó magas összegének fenntartása mennyivel gyorsítja fel a negatív folyamatokat?

K. J.: A bankadó egyértelműen a bankszektort sújtó jövedelemelvonás, véletlenszerű, ad hoc, kiemelkedő mértékű teher. A tranzakciós illeték pedig egy olyan típusú pénzforgalmi adó, amire nem nagyon akad példa Európában - nem szabad összekeverni az Európai Unió által most emlegetett, az egész európai tőkepiacra kivetni szándékozott tranzakciós adóval. Valójában ez csak véletlen névazonosság. A miénkéhez hasonló, az ügyfél-pénzforgalmat sújtó tranzakciós adóval kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok szomorúak: azokban a dél-amerikai illetve ázsiai országokban, ahol bevezették, részben nőtt a készpénzforgalom, részben pedig úgy terhelték tovább az ügyfelekre, hogy romlott a bankrendszer iránti bizalom. Attól tartok, hogy sérülni fog a bankszektor eddigi pozitív megítélés alá eső tevékenysége, a likviditásellátó, likviditásnyújtó tevékenység. A számításaink és az előrejelzéseink egyértelműen azt mutatják, hogy akár továbbterhelik ezt a bankok, akár nem, lesznek negatív hatások. Az egyedüli pozitívum az benne, hogy a készpénzhasználatra magasabb illetéket rónak ki, valamint, hogy az adót egy megfelelő szintű plafon mellett vezetik be.

P.: Milyennek látja a bankszektor hosszú távú jövőjét?

K. J.: Ne felejtsük el, hogy az infrastruktúra és a tudás megmaradt a bankrendszerben. A gazdasági környezet normalizálódásától, a gazdaságpolitikai kiszámíthatóság visszanyerésétől számítva akár 1-1,5 év alatt helyrerázódhat a szektor. De az biztos, hogy ugyanazokat a rossz döntéseket (pl. nyakló nélküli devizahitelezés) már nem fogja tudni meghozni, az automatikus szabályozói fékek ugyanis sokkal korábban életbe lépnek. A szabályozók számára nagy tanulság volt, hogy a pénzügyi innovációk nem feltétlenül növelik a társadalmi jólétet azáltal, hogy egyre többféle formát vesznek fel. Időnként zsákutcába futnak, és ezeket kötelességünk megakadályozni. Meg vagyok győződve arról, hogy "békeidőkben" kevésbé viselkedik majd prociklikusan a magyar bankszektor, mint a válság előtt. Magyarországon ezt az immár makroprudenciális felügyeletet is gyakorló Magyar Nemzeti Bank is biztosítani fogja, ugyanis erre ma már megvannak a - válság előtt hiányzó — jogszabály által biztosított eszközeink. Ahhoz azonban, hogy a szektor és a magyar gazdaság "magához térjen", 2013-ban meg kell születniük a szükséges gazdaságpolitikai döntéseknek. Ezekre tenné rá a pecsétet egy IMF-EU megállapodás.

Forrás: http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/hitel_nelkul_tiz-tizenot_evig_is_eltarthat_a_vergodes_interju.175253.html