Skip to main content

Orbán Viktor nyilatkozikOrbán Viktor miniszterelnök ismét a Kossuth Rádió vendége volt, ahol a rezsicsökkentésről beszélt részletesen. Elmondása szerint a kormány kitart a további rezsicsökkentések mellett. Ha kell, akkor erőből hajtja végre az újabb vágásokat, az energiaszolgáltató cégekkel szemben.

Legközelebbi Portfolio.hu Klub rendezvényünkön a forint és más devizapiacok kilátásait is sorra vesszük. Részletekért kattintson ide!

Orbán Viktor a rezsicsökkentéssel kapcsolatban a közrádió reggeli műsorában úgy fogalmazott, hogy "végre, eljutottunk ide is". Emlékeztetett arra, hogy amikor 2010-ben az emberek egy példátlan összefogással kétharmados többséget adtak a mai kormányzó erőknek, akkor volt a fejében egy terv, hogy hogyan fog a kormány lépésről lépésre haladni. "Ebből én nem is csináltam titkot, csak ma már senki nem emlékszik rá. Elmondtam, hogy a legfontosabb dolog, hogy kimentsük a családokat az adósságcsapdából. A családokat is, az önkormányzatokat is, az egyetemeinket is, a kórházainkat is, magát az államot is" - idézte fel. "A másik, amit fel akartunk építeni, hogy mindenki munkából éljen segély helyett" - fűzte hozzá. "A harmadik, amit mondtam, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a létfenntartáshoz szükséges kiadások a családok jövedelméből, a családi kasszából minél kisebb részt vigyenek el, mert Magyarország a legtöbbet, legmagasabbat rezsit fizető ország az Európai Unióban" - magyarázta a rezsicsökkentés szükségességét a kormányfő. "Másfélszer annyi a rezsiköltség Magyarországon, mint az EU átlagában, miközben az emberek keveset keresnek" - mondta.

"Én boldog vagyok, ez egy nehéz csata. Van a hátamon azért ostor- és botnyom" - nyilatkozta a kormányfő a rezsicsökkentésről. Szerinte Magyarország elég jól teljesít már ahhoz, hogy ilyen lépéseket meg merjen kockáztatni.

A szolgáltatók Orbán Viktor szerint nem mondanak igazat. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a cégek veszteségesek. "Ezek a szolgáltatók összefogtak a magyar családok ellen, bíróságra mentek és azok ellen fogtak össze, akikből élnek. Ezek a szolgáltatók belőlünk élnek. A privatizáció óta sok száz milliárd forintnyi profitra tettek szert" - magyarázta. "Én együtt szeretnék működni a szolgáltatókkal, de az együttműködés alapja, hogy most csökkentjük 10%-kal a rezsit és további csökkentéseket fogunk végrehajtani" - húzta alá. "Ha pedig nincs együttműködés, akkor erőből fogjuk tovább csökkenteni a rezsit az európai átlagszint alá" - vetítette előre.

A kormány erős küzdelembe kezdett most, és a nagy energiaszolgáltatóknak erős barátaik vannak. Ezekkel szemben a kormány egyedül aligha tud megállni, ezért van szükség az aláírásgyűjtésre Orbán Viktor szerint.

Arra a felvetésre, hogy van-e összefüggés az alkotmánymódosítás miatti támadások és az energiacégek rezsicsökkentés okozta érdeksérelme között, Orbán Viktor azt felelte: "nem most jöttünk le a falvédőről". "Udvariasan azt mondjuk, hogy nem tudjuk ezt bizonyítani, de van fogalmunk arról, hogy hogyan működik az élet" - utalt a kormányfő egy lehetséges összeesküvésre.

Forrás: http://www.portfolio.hu/gazdasag/orban_eros_baratai_vannak_az_energiacegeknek.181536.html

TOP 5