Skip to main content

Kínában évente csaknem 6 százalékkal nőtt az energiafelhasználás az elmúlt 30 évben, a források élén továbbra is a szén áll, miközben a gazdaságirányítás az arányok átalakítására törekszik - számol be az MTI.

A mai állapotokat és a világ második legnagyobb gazdaságának energiapolitikáját ismerteti a Pekingben szerdán, a kormány által kiadott fehér könyv. E szerint 2011-ben 3,52 milliárd tonna szén, 200 millió tonna kőolaj és 270 millió tonna finomított kőolajszármazék adta Kína energiatermelésének zömét. Földgázból 103 milliárd köbmétert termeltek ki. A villamoshálózatok kapacitása meghaladta az 1 milliárd kilowattot. Az országos villamos energiatermelés 4,7 trillió kilowattóra volt. 

2006 és 2011 között a bruttó haza termék (GDP) minden jüanjára jutó energiafelhasználás 20,7 százalékkal csökkent, ami a jelentés szerint azt mutatja, hogy ebben az öt évben 710 millió tonna szénnek megfelelő energiát takarítottak meg. 

Kína még több zöld energiát használna a jövőben

Kína 2007-ben átfogó energiatakarékossági és károsanyag-kibocsátást korlátozó programot hirdetett meg, amelynek során meghatározta a főbb ágazatok - így az iparágak, benne az építőipar és a közlekedés - megtakarítási tervét. 

Az országos előirányzatok szerint Kína 2015-re, a 2010-eshez viszonyítva, 16 százalékkal csökkenti az egységnyi GDP előállításához felhasznált energia mennyiségét, valamint 17 százalékkal a károsanyag-kibocsátást. A fehér könyv szerint a tervek a vízenergiával, a napenergiával és a szélenergiával történő villamosenergia-termelésre összpontosítanak, miközben a biztonságos és hatékony nukleáris energia fejlesztését és más megújuló energiaforrások bevonását is tartalmazzák. 

Kína még több zöld energiát használna a jövőben2015-re kísérletképpen összesen 200 zöldenergiával működtetett megyét és 1000 napenergiából nyert árammal ellátott falut alakítanak ki. 2011-ben a vízenergia alapú termelőkapacitás elérte a 23 ezer megawattot, ami világviszonylatban is kiemelkedő. Az országban összesen 15 atomerőmű működik és további 24 van épülőben. A dokumentum szerzői megállapítják, hogy az ország - egy főre eső energiaforrás ellátottsága - alacsony, s ezért is új technológiai megoldásokat kell keresnie, többet kell az innovációba, a tudományos kutatásokba fektetnie. 


Forrás: http://www.portfolio.hu/vallalatok/zold_energia/kina_meg_tobb_zold_energiat_hasznalna_a_jovoben.174720.html

Kép forrása: http://energiaparkett.hu/hirek/megujulo_energia/2011/09/18/megujulo-energia-fegyverkezes-kina-felfalja-a-vilagot/

TOP 5