Skip to main content

Automatákból lehet tejet venni már számos helyen az országban - ugyanúgy, ahogy például üdítőt. A kezdeményezés nem új keletű, már több mint 3 éve indult a hálózat kiépítése, mintegy válaszul a hazai tejtermelők kétségbeejtő helyzetére. A dolog működik, egyre több helyen kaphatunk termelői tejet a megszokott, bolti "vizezett lötty helyett", ráadásul jóval olcsóbban! De ez még korántsem minden...

 

Alacsony tejár, vergődő gazdák

Éveken keresztül messze a termelői ár alatt vették át a tejet a gazdáktól, a multinacionális feldolgozóipari vállaltok. Ezért született meg az elhatározás, hogy inkább közvetlenül a vásárlóknak adják el a friss tejet. A válság miatt egész Európában gondban voltak a tejtermelők, például 2009 októberében még Brüsszelben is tüntettek, sőt a rendőrökkel is összeverekedtek. A helyzet ma sem rózsás, de az egyre több helyen előforduló automaták segíthetnek a csődközeli gazdáknak a túlélésben. Ezt az eredetileg osztrák és svájci minta alapján szerveződő értékesítési formát a kényszer szülte, ennek ellenére úgy néz ki, hogy szerencsére működőképes az elképzelés nálunk is. 

Nemcsak itthon sikeresek a kényszer szülte vállalkozások

Egy kis aprópénz, aztán lehet nyomni a zöld gombot, és már jön is a friss, eredeti tehéntej az automatából. Például csak Komárom környékén majdnem 30 ilyen gép működik már, naponta nagyjából 2000 liter tejet vesznek belőlük. De említhetnénk például Komlót, Békéscsabát, Sopront, Kecskemétet vagy éppen Budapestet. „Sokkal finomabb, mint a zacskós, magasabb a zsírtartalma, olyan igazi tej-íze van...hát mi sokkal jobban szeretjük” – állítják a vevők. A hazai termelőkhöz hasonlóan sokkal több pénzt kapnak a tejért a székely termelők is, ha automatákon keresztül értékesítik az élelmiszert. 

Székelyföldön is egyre népszerűbbek a tejautomaták. A termelők az alacsony tejfelvásárlási ár miatt szívesebben adják el közvetlenül a fogyasztóknak a tejet. Mivel az egyéni beruházás megterhelő, a Hargita megyei önkormányzat vidékfejlesztési alapjából támogatja a tejfeldolgozást és értékesítést. Ennek része az a tejautomata is, amelyet Csíkszereda egyik legsűrűbben lakott negyedében szereltek fel néhány hete. A megyei önkormányzat jövőre már helyi sajtkészítő üzem létrehozását is szeretné támogatni, s ezáltal mind nagyobb nyereségre tehetnek szert a gazdák. A tejautomatát a helyi tejbegyűjtőből látják el, így a gazdák a direkt értékesítéssel az eddigi felvásárlási ár akár dupláját is megkaphatják.

Fő a biztonság!

Az automatákban rozsdamentes, légmentesen zárt acéltartályok találhatók, vagy úgynevezett megazacskók vannak és ezekbe kerül a 3-4 fokra lehűtött tej. A tartályokat naponta tisztítják és töltik a tejházban, rögtön a fejés után. Lezárva kerülnek a hűtött teherautóba, onnan pedig az automatába.Teljesen biztonságos a rendszer: folyamatos laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá a vitaminokban, ásványi anyagokban és kalciumban gazdag italt, csak így értékesíthető az automatákból.  Az FVM nyers tejek vizsgálatáról szóló rendelete kimondja, hogy a terméket rendszeresen, legalább havonta két alkalommal, akkreditált laboratóriumban kell megvizsgáltatni és minősítetni. A vizsgálat eredménye mindig nyilvántartásba kerül a termelőnél. A vásárlók külön kérésre megismerhetik a jegyzőkönyv tartalmát. Az automatákon megtalálható a termelő és a forgalmazó elérhetősége is. A tej átlagos zsírtartalma 4,1 százalék, az átlagos fehérjetartalom 3,3-3,4, egy literért általában 150 - 160 forintot kérnek, de ez településenként változhat.

2011-ben változtak tejfogyasztási szokásaink!

Bár a tejpiacot még a hipermarketek uralják, mára 4500 hazai vállalkozásnál készül házi sajt, tejtermék. Évente mintegy 150 millió liternyi házi tej fogy a hazai piacon, ezzel az eredménnyel, pedig nagyot változtak a hazai tejfogyasztási szokások – hangzott el Tej Terméktanács által szervezett, a 36. Tej Világnap alkalmából tartott szakmai találkozón tavaly augusztusban, amelyen a magyar tejágazat helyzetét értékelték a szakemberek. Miközben a lakosság többsége továbbra is nagyáruházakban szerzi be napi tejét, kialakult egy olyan termelői réteg, amelyik a háztól értékesíti a tejet, vajat, túrót, tejfölt, sajtot. Éves szinten már több mint 150 millió liter tej így jut a fogyasztókhoz, azaz évente, fejenként tizenöt liter ilyen házi tejet fogyaszt a hazai vásárló. Hasonlóképp: immáron 4500 vállalkozás készít házi sajtot, s értékesíti helyben, vagy a közeli régióban a tejet és tejtermékeit.

Ha már eleged van a bolti "löttyből" és szívesen kipróbálnád a házi tejet, további információkat találhatsz az alábbi weboldalon: www.tejautomata.com


Forrás:
http://www.pozitivnap.hu/gazdasag/vizezett-lotty-helyett-hazi-tej-az-automatabol

TOP 5