Saemangeum lesz az első valóban fenntartható város modellje?

A kérdésre igen nehéz választ adni. Bár a tervek szerint az lesz, kérdéses azonban, hogy a már húsz éve épülő dél-koreai város, 2010-ben lezárult első szakasza után az elkövetkező újabb húsz évben, - mikor is a város tényleges kiépül -, az addig bekövetkezett informatikai, városépítészeti, alternatív energetikai és egyéb újdonságokra tekintettel, kellően modern és így fenntartható lesz-e.

Mivel nem létezik ma még a Földön teljesen új, vagyis addig semmilyen alapokon nem nyugvó fenntartható város felépítése, nincsenek egységes tervek és gyakorlati tapasztalatok, hogyan is kellene megvalósítani egy valódi ökovárost. Még az sem biztos, hogy meghatározhatók azok a szempontok, melyek alapján összességében ki lehetne jelenteni, ez a város ökováros.

Ma a fenntarthatóságot egyes elképzelések a CO₂ kibocsátás teljes annulálásához kötik. Így épül(ne) fel pl. 2016-ra Masdar, mely a város fölé felfeszített, a nap járását követő napkollektorból, és egyéb alternatív energiaforrásokból, pl. specifikus szélerőművekből biztosítaná az áramot, szemben a hagyományos energiatermeléssel, mely köztudottan az egyik legfőbb okozója a káros anyag kibocsátásnak és így az üvegházhatás fokozásának. Ez azonban még nem elég, hisz a káros anyag kibocsátás nagymértékben eredeztethető vissza az olajalapú városi (és az országúti) közlekedés problémakörére is, így célként teljes mértékben meg kellett, kellene reformálni a közlekedést. A helybéliek ezért első látásra talán mókásnak tűnő mágnes meghajtású autókkal közlekednek majd a tervek szerint Masdar utcáin. Ez abból az elképzelésből táplálkozik, hogy együtt, megfelelő időbeosztás felhasználással és tervezéssel bárki eljuthat oda a városon belül, ahova akar.

Ezért nincs szükség benzinfaló monstrumokra, mint pl. az megszokott az Egyesült Államokban, ahol az amerikaiak megfelelő tömegközlekedés hiányában naponta nagy távolságokat tesznek meg úgy a munkahelyükre és vissza, hogy közben csak egyedül autóznak. Az autókhoz pedig – termőföldek feláldozásával - hatalmas autópályák kellenek, melyeken minden nap hömpölyög az áradat, így egyáltalán nem ritka az, ha egy átlag amerikai naponta egy-két órát tölt a kocsijában. Az amerikai életmód kialakítása a fenntarthatóság szempontjából (ma már) tehát eleve rossz tervezésre vall, hiszen meddig lesz ehhez az életmódhoz benzin, olaj, illetve meddig kell még építeni a kertvárosokat, ahonnan ingázni kell nap, mint nap a city felé, meg vissza? És meddig kell közben jelentősen szennyezni a környezetet? A kör ördögi, nemdebár?

Saemangeum, bár az amerikai városépítés hagyományaira építve hasonló megapoliszt akar kialakítani, mint látható ez az Újvilág bármely nagyvárosában, mégis szeretné kiküszöbölni azokat a hibákat, melyeket az amerikaiak már elkövettek. Ez azonban nyilván további kérdéseket vet fel.

Pl. azt, hogy milyen irányba kell építkezni, ha olyan városrészeket akarunk kialakítani, ahova nem kell naponta be, és kiközlekedni.

Mori Minoru, japán ingatlanguru szerint, - aki több hazai felhőkarcoló mellett 2008-ban a Shanghai World Financial Centert is megépítette -, egyértelmű, hogy felfelé kell haladni, és úgy kell kialakítani az épületeket, hogy abban – egy helyen - minden elérhető legyen. Értve ez alatt a bankok, az irodák, az éttermek, a boltok mellett akár a függőleges kerteket is, melyek – kizárva az országúti közlekedést és így a CO₂ kibocsátást – helyben termelnék meg a lakosságnak a zöldségeket és a gyümölcsöket. Erről a Lee Sing Kong féle elképzelésről már mi is írtunk az oktatási segédlet város c. részében, vagyis arról, hogy egész „irodaházszerű” épületeket kellene felhúzni a szakemberek szerint, és ott emeletenként termelni az egyes növényeket, akár az akvapónia felhasználásával is. Remek ötlet, csak ma még nem biztosítható az irodaház energiaellátása (kizárólag) zöld forrásokból.

De még ha biztosítható is lenne, további kérdésként merülne fel, szempontot képez-e Saemangeum hulladék kibocsátásának optimalizálása. Nyilvánvalóan igen, de erről a tervek ismertetése kapcsán nem sok minden hangzott el idáig. Pedig ez sarkalatos kérdés bármely nagyvárosban, hisz a hulladékgazdálkodás optimalizálatlansága ma a megalopolisz strukturális fogságának egyik legfőbb oka. Ma még bármely nagyváros okádja a szemetet a környezetébe, olyannyira, hogy egyes amerikai hulladéktárolók az űrből is látszanak, akkorák. Alapvető kérdés így, valaha optimalizálható lesz-e a hulladékképzés úgy, hogy gyakorlatilag ne képezzünk szemetet. Jelen állás szerint aligha. Ha pl. górcső alá vesszük a szingapúriak vásárlási szokásait, látható, hogy tulajdonképpen egész nap „vásárlási lázban” égnek. Ez annyi hulladék kitermelésével jár naponta, hogy a 90-es években a szingapúriak kénytelenek voltak a tengerre építeni egy szemételégetésből keletkező hamutalapzatot, azaz egy mesterséges szigetet, majd azon létrehozni az ott honos élővilágot. A történet akár egyfajta siker sztoriként is értékelhető, csak azt nem lehet tudni, mi lesz akkor, ha majd fel kell szedni a talapzatot.

Vélhetőleg így a koreai nagyvárosban teljesen újfajta szemléletformálásra alapozva ki kell „termelni” egy olyan új nemzedéket, mely már nem is a bölcsőtől a sírig, hanem a bölcsőtől a bölcsőig elvét vallva, nem képez majd szemetet. A szemléletformálásnak, a megfelelő viselkedésminták elsajátításának nyilvánvalóan már az iskolában el kell kezdődnie, ha bármely koreai állampolgártól integrált látásmódot és tudást kívánunk meg a fenntarthatóság jegyében. Nyilvánvaló különben, hogy az integráció miatt nemcsak a hulladék problémakörét kellene tanítani, hanem pl. a zöldenergiák prioritását, a klíma és az élelmiszerválságot, stb.

Mivel a projekt 18 év múlva fog befejeződni, még megérhetjük, hogyan is valósítják meg a koreaiak az elméletet a gyakorlatban. Ennyi idő alatt egyébként akár ki is lehetne nevelni egy környezettudatos jövő nemzedékét, hisz kb. Dél-Koreában is 18 év alatt jut el az iskolázottság során arra a szintre bármely tanuló, hogy értse, mit is jelent egy fenntartható város. Tudomásunk szerint azonban nem tanítják Ázsiában sem a fenntartható fejlődést önálló iskolai tárgyként, noha önkéntelenül is felmerül a kérdés, nem kellene ott is? Azaz hogy éljen egy ökovárosban bármely állampolgár, ha az alapvető összefüggéseket sem ismeri, melyik zöld energia, vagy energetikai rendszer mire jó, miért ezt kell használni, miért fontos a környezetvédelem, hogy kell olcsón és mégis korszerűen, helyesen táplálkozni, hogy elkerülhető legyen bármely civilizációs betegség, stb.

Amikor 22 évvel ezelőtt elindult a projekt, a cél az volt, hogy Dél-Korea jobbára mezőgazdaságra épülő térségét ipari és kereskedelmi övezetté alakítsák át. A modernizációs törekvések hívták így életre Saemangeumot, ezt a gigászi tervet, hisz ehhez képest Masdar is csak eltörpülhet, olyan pici.

Bár a környezetvédők, főleg a madárvédők állították, bukás lesz a többmilliárd dollárt felemésztő terv megvalósítása, a kormány belevágott a gyakorlati megvalósításba. Főleg az után, hogy a koreai Legfelsőbb Bíróság nem a zöldeknek, hanem a projekt tervezőinek adott igazat, miszerint az megvalósítható a környezet károsítása, szennyezése nélkül is.

Első lépésként meg kellett építeni azt a kb. 34 km hosszú gátat, mely a tengertől „elrabolt” területet ekként összekötve a szárazfölddel, alkalmassá teszi azt az épületek alapozására és kivitelezésére. 2010-ben a gát végleges összekötése a koreaiak szerint történelmi pillanat volt, hisz addig nem volt tudható, a gát teljes megépítése megoldható-e műszaki szempontból, vagy sem. A gát azonban megépíthetővé vált, olyan hosszú, hogy az űrből is látható.

Jelenleg a terület feltöltése folyik, míg a tervek véglegesítése többé-kevésbé már megtörtént.

A koreaiak kétségtelenül egy fenntartható várost akarnak felhúzni a tengertől részben elhódított területre, mely egyfajta városi evolúciót feltételez. Magába próbálja forrasztani azokat az elképzeléseket, mellyel a zöld polisz megvalósítható. Nincs uis minta, így az ázsiai ország az első, ami ekkora méretekben teljesen új, eddig nem létező, egyben fenntartható várost akar megépíteni.

A terület funkciója szerint több zónára oszlik, így egymás mellett fog elhelyezkedni pl. az ipari negyed, a mezőgazdasági művelés helyéül szolgáló földterület, a turisztikai és szabadidős központ, stb. Külön zóna kerül kialakításra a költözés közben a partokon megpihenő madarak számára is, hisz a projekt indulásakor a zöldek azzal érveltek, a tengerparti terület beépítése sok madár élőhelyét elpusztítja. A város a „szárazföld” mellett a vízre is épít, így merít Saemangeum Velence és Hollandia hagyományaiból. Az épületek kialakításához a koreaiak sok, a közelmúltban alkalmazásra került új zöldtechnológiát is alkalmazni fognak. Ezek lényegi eleme szerint az épület, és így akár a város is egy olyan élő rendszer lesz, mely harmonikusan illeszkedik a környezetbe. Ezzel elkerülhető, hogy ne egy egyfajta beton vagy kőépítményként funkcionáljon, mint mai nagyvárosok többsége.

Az új épület típusok, - „koppintva” a természetes környezet megoldásait -, pl. áram felhasználása nélkül adnak majd árnyékot, és ez által hűtenek. Csak hogy értsük, utóbbi miért ekkora probléma. Az Egyesült Államokban egy-egy nyári napon, ha nagyon magas a hőmérséklet, a klímák üzemeltetését alig bírják energiával ellátni a széntüzelésű erőművek, így az áramfogyasztás megemelkedésével több CO₂ kerül a légtérbe, mint addig, s ez által a környezet is jobban pusztul. Ha azonban a zöld városban nincs mit, vagy csak alig kell bármelyik épületet hűteni, - és az is megoldható alternatív energiával -, önfenntartó rendszer épül ki, mely által nem pusztul a környezet, kvázi a Föld sem melegszik az üvegházhatás fokozása miatt. Abszolút környezetkímélő megoldás!

Saemangeum leginkább a szélenergiára alapoz, Dr. Jang Ho Lee szerint az ökovárosban lesz a legtöbb szélturbina a világon.

Mivel új évezredünk vége felé már egyértelművé vált, hogy a társadalom információra épül, kezelni kell azt a kérdést is, milyen lesz 20 év múlva az adatgyűjtés és tárolás, valamint felhasználás az ökovárosban. Ugyan adatvédelmi szempontból aggályos lehet az információk gyűjtése, - pl. a bűnözés megelőzése céljából megfigyelni egy adott épületen belül más valakit is, mint a bűncselekmény elkövetőjét -, a tervek szerint kizárólag a jobb élhetőség végett történne az adatgyűjtés és a felhasználás is. Ez a mai adatközléshez képest jóval nagyobb méreteket öltene, hisz az elképzelések az ún. U város kialakítását célozzák meg.

Az U város egyszerűen aposztrofálható okos városként is, azaz az adott területen, kezdve az épületektől az utcákig, sok adatközlő állna rendelkezésre ahhoz, hogy ha bármilyen adatot be szeretne szerezni az „őslakos”, az rendelkezésre álljon. Nyilvánvaló, hogy az épületek mind okos technológiákkal lennének berendezve, azaz napi szinten kontrollálható lenne, hogy áll a háztartás, mit kell bevásárolni, vagy egyszerűen csak megrendelni, stb. Ez azonban azt jelenti, hogy bárki csak úgy élhet a városban, ha kellő informatikai ismeretekkel rendelkezik, vagy éppenséggel informatikus. Valószínű tehát, hogy a legmodernebb ember nemcsak a fenntarthatóságot kell, hogy ismerje és tanulja már gyerekkorától kezdve, hanem magát az informatikát is, ha boldogulni akar bármely ökoépületben. Kérdés persze, hogy szükség van-e ilyen informatikai rendszerekre az új városban, ha pont az a cél, hogy az épület vagy az állampolgár harmóniában éljen az informatikára fittyet hányó természettel. És ha igen, mert a kérdésre nyilvánvalóan ez lesz a válasz, akkor mégis hogyan? Húsz év múlva, amikor átadják uis a várost, már teljesen másak, jóval fejlettebbek lehetnek a hétköznapokban használt informatikai rendszerek, mint manapság. Hogy körülbelül milyen lesz az informatika húsz év múlva, azt az IBM próbálja szimulálni.

Hogy Saemangeum valóban modellértékű ökováros lesz-e, majd kiderül. Részemről jobban örültem volna olyan szerényebb kezdeményezéseknek, melyek nem emésztenek fel dollár milliárdokat, és nem tart a felépítésük 40 évig. Az egykor világot uraló gigászi dinoszauruszok is kihaltak, mert hozzájuk képest a kisebb állatok, mint pl. az emlősök, jobban alkalmazkodtak. És boldogultak.

Béer