Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

Bővebben: Érzékeli a tejromlást a hazai fejlesztésű csomagolásInduló magyar cégek fogtak össze az intelligens csomagolás-fejlesztés érdekében - mondta Nagy Péter, a Colabs Startup Center Zrt. társalapító vezérigazgatója. A szakember arról beszélt, hogy a Colabs Startup Center Zrt. - amely maga is induló cég - szervezte meg, hogy az iDeaPool Kft. a múlt év végén 45 millió forint összegű tőkebefektetéshez jusson annak érdekében, hogy az első élelmiszeripari szavatosság ellenőrző megoldását tovább tudja fejleszteni.

 

Bővebben: Követ EgyesületAz 1995 októberében alakult KÖVET Egyesület célja a fenntartható gazdálkodás megteremtése. Feladatnak tekinti a környezettudatos vállalatirányítás szemléletének népszerűsítését, gyakorlati segítséget nyújt a vállalkozásoknak, vállalatoknak környezetvédelmi feladataik megismerésében és teljesítésében, valamint környezeti hatásaik csökkentésében.

 

Bővebben: Összefoglaló a „Fenntartható Fejlődés” című tanulmányról 1.2012. november 21-én tartották meg a harmadik Fenntarthatósági Csúcsot Budapesten. Több igen hasznos program mellett Gyulai Iván, a miskolci Ökológiai Intézet vezetője új, nyáron megjelent tanulmányának (emelt szintű) megvitatása is a programok közé került. Aki olvasta már a könyvet, az tudja, mennyire mérföldkőnek számít ez a mű. Remélhetőleg, az alábbi elérések kapcsán sokan letöltik, ha elovassák a vitanapról készített, néhol kivonatos jegyzetemet.

 

Bővebben: Ozone Zöld Díj 2012  Ozone Zöld Díjra a környezettudatos fejlesztéseket megvalósító kis-, közép- és nagyvállalatok mellett, idén magánszemélyek is pályázhattak. A fontos szempont volt, hogy az illető cég törekedjen a minél kisebb ökológiai lábnyomra, és az is, hogy cégpolitikájában kiemelten fontos legyen a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés.

 

Bővebben: Párbeszéd Gyulai Ivánnal - Téma a Fenntartható Fejlődés című tanulmány tartalma2012. november 21-én konferenciát tartunk Gyulai Iván "Fenntartható Fejlődés" tanulmányáról. A konferencia ÚJ (!!!) helyszíne a Piac és Profit szaklap által rendezett III. Fenntarthatósági Csúcs délelőtti szekciójaként a Larus Étterem és Rendezvényközpontban (1124 Budapest, Csörsz utca 18/b). Szekcióülés - Buda terem - 9.00 ” 12.30
A szekcióban korreferátumot tart: Vida Gábor akadémikus, Kerekes Sándor, Faragó Tibor professzorok, Zalatnay László az NFFT társelnöke, Farkas István a MTVSZ elnöke. Az SZVT 40 fő részére térítésmentesen biztosítja a részvételt Gyulai Iván programjára, a Csúcsra további regisztráció szükséges.

 

Bővebben: Fenntarthatósági Csúcs 2012: Tegyünk a túlélésért!A cselekvésre, az egyén felelősségére fókuszált a Piac & Profit által második alkalommal megrendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia 2011-ben. Több mint ötven előadó és a társadalom legszélesebb rétegeiből érkező közönség párbeszéde zajlott két napon keresztül. Az idén november 21-én kerül sor a Magyar Fenntarthatsóági Csúcsra, melynek fókuszában az üzleti szektor felelőssége áll majd.

 

Bővebben: Szélmeghajtású aknakeresőt fejlesztettekMassoud Hassani sajátos aknakereső berendezést tervezett: a Mine Kafon eszköz olcsó alapanyagokból is előállítható, ennek ellenére növelheti a biztonságot azokon a területeken, ahol állandó életveszélyt jelentenek a taposóaknák. A látszólag primitív Mine Kafon működéséről egyelőre csak egy néhány másodperces videót mutattak be, de a látottak alapján kellően hatékonynak tűnik.