Egy 2003-as felmérés szerint az európai lakosság 93 %-a úgy véli, a vegyi anyagok hatással vannak az egészségünkre. Így igaz: a vegyszerek hatnak, ráadásul többségükről azt sem tudjuk pontosan, hogy hogyan. Cikkünkben bepillantást nyújtunk néhány, minket körülvevő hétköznapi anyagról, amiket gyanútlanul, folyamatosan használunk. Jó hír azonban, hogy mindig van más, természetes út is!

Az Európai Bizottság által felállított Európai Kémiai Bizottság 1998-ban kijelentette, hogy

- az EU-ban használatban lévő, több, mint 100ezer féle, tömeges mennyiségben használt kémiai anyag 80%-át sosem vizsgálták abból a szempontból, hogy rákkeltő hatásúak-e, hogy okoznak-e meddőséget, vagy károsítják-e a magzatot.

- A vegyszerek 85%-áról nem tudjuk, hogy felhalmozódnak-e a természetben vagy a táplálkozási láncban, és

- 70 százalékukról nem ismert, hogy miként bomlanak le a környezetben.

Szervezetünk nap mint nap tízezernyi ilyen vegyülettel érintkezik, hisz nem csak a hagyományos háztartási kemikáliák, de a kozmetikumok, a gyógyszerek, a műanyagok, a különböző adalékanyagok nagy része is a szintetikus vegyipar terméke. Vegyi anyagok vannak az élelmiszereinkben, a műszaki cikkeinkben; vegyszerekkel kezelik az ivóvizet és „természetesen" a mezőgazdasági terményeket.

Mérgek kilós kiszerelésben a tányérodon

Becslések szerint a szennyező anyagok 10%-a a levegővel, 20%-a a vízzel és a maradék 70% az évente elfogyasztott több, mint fél tonna élelmiszerrel jut a szervezetünkbe. Csak az E-számmal jelölt adalékanyagokból évente több kilogrammot fogyasztunk. Az Európai Nők a Közös Jövőért szervezet felmérése szerint egy átlagos európai emberben körülbelül 300 féle mesterséges vegyi anyag található. A vérből kimutathatóak például égésgátló anyagok, növényvédő szerek és műanyaglágyító szerek is.

A vegyi anyagok bekerülnek a Föld ökorendszerébe, ezért manapság kevés olyan élőlény van a Földön, amely ne lenne kitéve a vegyszerek hatásainak. Gondolnánk, hogy évente több száz otthon tartott madarat ölnek meg a teflonedényekből kikerülő részecskék? Meglepő módon még a sarkvidéki állatok testében is rendkívül sok káros anyag halmozódott fel.

Bár a vegyi anyagok egészségügyi hatásairól kevés információ áll rendelkezésünkre, azért ismerünk pár adatot. Az ETUC, Európai Szakszervezeti Szövetség felmérése szerint az összes munkahelyi megbetegedés 18-30%-áért a vegyi anyagok a felelősek.

Immunrendszerünk képtelen mit kezdeni a korábban sosem létezett vegyületek tízezreivel, ráadásul számtalan, korábban ártalmatlannak hitt anyagról derült ki, hogy hosszú távon egészségkárosító hatása van.  Ezért a Levegő Munkacsoport 2006-ban összeállított egy tanulmányt Hétköznapi Mérgeink címmel.

Sokkoló és megdöbbentő tényekkel szembesülhetünk, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy elolvassuk a 44 oldalas tanulmányt. Mi megtettük, íme néhány - nem elhanyagolható - részlet!

Mert megérdemled? - Tusfürdők, testápolók, krémek

A kozmetikai és egészségügyi termékek gyakran tartalmaznak baktériumölő anyagokat, ilyen például a triklozán. Ez az anyag bőrirritáló hatású, befolyásolja az immunrendszert, a baktériumok elpusztításával gyakran a gombák elszaporodását segíti elő. A tusfürdők savas kémhatásuk miatt sem egészségesek. A hagyományos kozmetikai készítményeknél általában kifogásolható, hogy a jó minőségű növényi zsírokat olcsó kőolaj-származékkal helyettesítik, amelyek elzárják a pórusokat és függővé teszik a bőrt. A különféle allergiát kiváltó illatanyagok jelenléte szintén bőrkárosító hatású.

A legbiztosabban, akkor kerüljük el a bőrt és a szervezetet károsító anyagokat, ha ellenőrzött natúrkozmetikumokat használunk.

Hormon kezelt játékok

A játékok vegyi anyag tartalma komolyan károsíthatja gyermekeink egészségét. A műanyagból készült játékokban az utóbbi időben tiltottak be több, feltehetően hormonális hatású adalékanyagot (ftalátvegyületek). Ezek azonban még kaphatóak a boltokban, ebből a szempontból kiemelt kockázatot jelentenek az olcsó piaci játékok. A játékok illatosítására használt anyagok szükségtelenül terhelik a szervezetet, ezek egy része allergiát okozhat.

Részesítsük előnyben a természetes anyagokból, például fából készült játékokat! Kerüljük a festékanyagokat, a lakkot és az egyéb kemikáliákkal kezelt felületeket! Soha ne vegyünk PVC–ből készült játékot! Kerüljük a piaci, bizonytalan származású játékokat! Vásárlás előtt olvassuk el a címkén található információkat! A 3 éves kor alatt nem ajánlott játékok nem csak unalmasak, hanem kockázatosak is lehetnek a kisebbekre!

Az éghetetlen divatdömping

A ruhákat a gyártás végén égésgátló (polibrómozott- bifenil-éter, PBDE) anyagokkal kezelik, ezek a vegyületek – a DDT-hez hasonlóan – az élőlények szervezetébe jutva csak nagyon lassan ürülnek ki, és feltételezhetően károsítják az ideg– és a szaporodási rendszert. A széldzsekik anyaga jelentős mennyiségű egészségre veszélyes fluorozott vegyületet (PFOS) tartalmaz. Ezek az anyagok amellett, hogy nehezen bomlanak le, felhalmozódnak az élő szervezetben, megzavarják az emlősök hormonháztartását és hatással vannak a termékenységre is. A ruhák díszítésére használt matricák hormonhatású ftalátot tartalmaznak.

Az újonnan vásárolt ruhákat az első használat előtt is mossuk ki, így a kezelésükre használt anyagok egy részétől megszabadulhatunk. Részesítsük előnyben a természetes alapanyagú (pl. pamut és gyapjú) ruhákat!

A rémmesébe illő összetevőket sorolhatnánk még hosszasan: ételeink, műszaki cikkeink, bútoraink, tisztítószereink, parfümünk, vagy éppen autónk ugyanúgy veszélyt jelent életünkre, egészségünkre! Kétségbeesés helyett azonban keressünk más utakat, részesítsük előnyben a természetes anyagokat és legyünk tudatosak!

Ha többet is megtudnál hétköznapjaid mérgeiről ne habozz, kattints a tanulmányért


Szerző: Pozitív Nap
Forrás: Hétköznapi Mérgeink, Kiadó: Tudatos Vásárló (2006)

TOP 5