Jamie Oliver nem orvos, hanem séf, mégis azt állítja, hogy gyermekeinket tudatosan mérgezzük. Mi áll e súlyos kijelentés mögött?

Ma egy szörnyű, szörnyű valóságban élünk. Amerika, Ti vagytok a csúcson. Ez a világ egyik legegészségtelenebb országa.” – kezdi el beszédét a sztárszakács.

hirdetés

Gyermekeink ma a legrövidebb életet élik, rövidebbet, mint szüleik, hisz olyan életet teremtettünk nekik az élelmezésünk megváltoztatásával, mely ezt eredményezi. Mindehhez az emberiség történelmében nem kellett több mint négy generációváltás. Vagyis eddig egészen egészségesen táplálkoztak az emberek, az elmúlt 100-120 évben azonban mindez megváltozott, mégpedig gyökeresen.

Gyermekeink egyre kövérebbek és annak ellenére, hogy bőségesen el vannak látva élelmiszerekkel, mégis éheznek. A szakirodalom ezt minőségi éhezésnek hívja, testük legyengült, így hajlamosak már gyermekkorban elkapni azokat a civilizációs betegségeket, melyek akár már fiatalkorban, 18-20 évesen végezhetnek velük.

"De ezzel nem foglalkozunk, miközben betegesen rettegünk attól, hogy gyilkosságok, balesetek áldozataivá válhatunk. (Amiben persze mérhetetlenül ludas a média is – szerk.) A betegségektől azonban nem félünk úgy, ahogy kellene, legalábbis ezt támasztják alá a statisztikák. Biztonságban érezzük magunkat, bízunk az orvostudományban. Persze mindezt el tudnánk kerülni, ha egészségesen táplálkoznánk, de erre sokaknak egyáltalán nincs, vagy alig van lehetősége, mert ilyen a „rendszer”. Pl. a gyermek az iskolában cukrozott tejet kap, ami oda vezet, hogy ez egy évben egy talicskányit tesz ki.

 

 

Jamie be is mutatja ezt a mennyiséget a pódiumon, kiönti a talicska tartalmát a földre. És a tejben lévő cukor csak az egyik olyan élelmiszer, mely ezt a „mérget” tartalmazza, de ott a pizzaban, a hamburgerben, a virsliben, és más hasonló gyorséttermi ételekben is."

Ez vezetett el odáig, hogy az egészségtelen étkezés a „legkomolyabb gyilkos” az Egyesült Államokban, sokkal több áldozatot szed évente, mint bármi más, pl. a dohányzás. Jamie szerint ez egy globális probléma, egy globális katasztrófa. Végigsöpör a világon, a folyamatban Anglia a második helyezett, de még hosszasan lehetne még sorolni, kik következnek.

Ez pedig semmi más, mint gyilkosság, bármely bíróság elítélhetne minket a gyermekeink megöléséért, állítja a séf. Hogy Jamie miben látja a megoldást, az a film 3.35 percétől látható.

Arról, hogyan lehet korszerűen és egészségesen táplálkozni, mindezt úgy, hogy ne költsünk sokat és ne dobáljuk ki a megmaradt élelmiszert a kukákba, ide kattintva lehet bővebben olvasni...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: maga a film - Kép

TOP 5