Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel


A fenntartható fejlődés paradoxona

A fenntartható fejlődés vagy fejlesztés fogalmának meghatározása két táborra osztotta mind a tudósokat, mind a közvéleményt. A pesszimisták szerint nem oldható meg a fenntartható fejlődés, az emberiség végül tönkreteszi a bolygót, akár egy vírus a gazdaállatot. Ez pedig óhatatlanul az emberiség kihalását eredményezi. Az optimisták szerint azonban a környezetvédelemmel kapcsolatos probléma csak „átmeneti”. Ugyan a jövő nemzedéke nyilván kevesebb és rosszabb erőforrásokat, és így egy problémáktól hemzsegő bolygót örökölhet az örökhagyóktól, de egyben olyan technológiát is kaphatnak, melyet fejlesztve az emberiség képes lesz a túlélését biztosítani.

A kérdés megválaszolása nyilvánvalóan rendkívül nehéz, de úgy is lehet fogalmazni, hogy ma még rendkívül nehéz, azaz ma még talán nem is érdemes vele annyit foglalkozni. Miért is kellene az alapvető kérdésről más felé fordítani a figyelmünket?

Az Előszóban ismertetett tudós, Ernst Schumacher munkásságát és iránymutatásait figyelembe véve el lehet dönteni, érdemes-e akármelyik oldalra állni, vagy inkább más, eredményesebbnek tűnő foglalatosságot választani magunknak. Például a kérdés megválaszolhatóságáig oktatni és megtanítani akár a jelen, akár a jövő nemzedékét arra, hogyan közelítsünk az ideális fenntarthatósághoz. Véleményünk szerint a megfelelő gondolkodás és az annak megfelelő gyakorlat elsajátítása jó alternatíva lehet. Tehát ne csak arról polemizáljunk, félre kell-e verni a harangot, hanem arról is, mit kell tennünk azután, ha már félrevertük. Az elméleti vitát pedig hagyjuk az akadémikusokra!

Eden Full, 19 éves napelem fejlesztő

Egy gyakorlati példa elemzésével könnyen szemléltethető a fentebb vázolt problematika. A Földre naponta érkezik annyi napenergia, mellyel a bolygó energiaigénye kielégíthető lenne. Ma azonban, bármilyen furcsán is hangzik, összenergia termelésünket tekintve még alig használjuk forrásként a Napot. További probléma, hogy nem tudjuk sematikusan másolni azt az egyszerű folyamatot, amit fotoszintézisként ismerünk, így megfelelő eszközeink sincsenek arra, hogy ezt az erőforrást optimálisan hasznosíthassuk.[3]

Ha azonban egyszer képesek leszünk a levél funkcionális működéséhez hasonló, olcsó és tömegtermelésre alkalmas napelemet előállítani, nagy lépést tehetünk a fenntarthatóság felé. A gyakorlatban már régóta sokan dolgoznak a probléma megoldásán, így egyre újabb technikai újításokkal[4] ismerkedhetünk meg.[5]

A pesszimisták szerint viszont csak látszólag meggyőző a technikai megújulásokra való hivatkozás, hisz egy megoldott probléma mindig újakat szül. Maradva a gyakorlati példánál, egyes növények a napenergia hasznosításával olyan olajokat termelnek, melyek a fogyóban lévő kőolaj helyettesítésére szolgálhatnak, és így bioetanolként hajthatják járműveinket. Termőföldeink funkcionális megváltoztatása azonban az ember számára hasznos növények, pl. a gabonák termesztésének a rovására megy, így egyszerűen képtelenek leszünk fenntarthatóvá tenni az alternatív olajtermelést, hisz egy ország sem rendelkezik még egy országnyi termőfölddel. A pesszimisták hivatkoznak más példákra is. Például japán tudósok[6] laboratóriumi körülmények között egy algafajból igen jó eredménnyel nyertek ki olajat, de a technológiát – megfelelő méretű és azonos hőmérsékletet produkáló egybefüggő vízfelszín és vízréteg hiányában – már nem tudták olcsón átültetni a gyakorlatba.

Az optimisták a pesszimistákkal szemben a technikai haladásba vetett hitüket sajátságosan interpretálják. Leonardo da Vinci elhíresült mondását hangoztatva azt állítják: „Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza.”

Hogy a pesszimistáknak, avagy az optimistáknak lesz-e igazuk, eldönti az elkövetkezendő 50-90 év.