Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel


A mezőgazdaság fajtái

Forrás: Bacher Anna

A talaj és vízgazdálkodás kapcsán láthattuk, hogy a nem megfelelő módszerek, megoldások (pl. gátak építése, tavak kiszivattyúzása öntözés céljából), vagy épp a felelőtlen emberi cselekedetek (pl. erdőirtásból fakadó talajerózió, földcsuszamlások) milyen súlyos károkat okozhatnak a mezőgazdaságban. Pedig a mezőgazdaság legfontosabb feladata az élelem előállítása és a nyersanyagtermelés (pl. textil, bőr, fa, papíripari termékekhez), azaz az ember életben maradásához és jólétéhez szükséges alapvető feltételek megteremtése.

Az emberiség alapveő élelmiszerei ősidők óta a gabonafélék. A termőföldek kb. 70%-án ma is ezt termesztik (főként búzát, rizst és kukoricát), körülbelül 40%-uk az állattenyésztésben hasznosul.

Ágazatai: növénytermesztés, állattenyésztés, erdő-, vad- és halgazdálkodás

A szárazföld nem minden területe alkalmas a művelésre. Gondoljunk csak a sivatagos területekre, vagy épp a tundra fagyott földjére! Ugyanakkor a fejlődő országok, elsősorban Afrika lakóinak döntő többsége – más lehetőség híján – a mezőgazdagban próbál elhelyezkedni, annak ellenére, hogy sem az ehhez szükséges termőtalaj, sem a megfelelő mennyiségű víz nem áll rendelkezésükre.

A klímaváltozás hatására bekövetkező negatív környezeti változások eredményeképp egyre csökken az agrárországok száma. “Agrárországról akkor beszélhetünk, amikor annak gazdasági életében a mezőgazdaság részesedése a nemzeti jövedelem termelésében (GDP) meghaladja az 50%-ot, és a kereső lakosságnak is a fele vagy a többsége a mezőgazdaságban dolgozik (pl. Közép-afrikai Köztársaság 55%, Csád 50,5%, Sierra Leone 49%, Etiópia 42,9%, Ruanda 42,1%, Niger 39%, Afganisztán 31%)”[97]

Ahhoz, hogy a világ egyre növekvő népességének élelemszükséglete biztosítva legyen, a gyenge termőképességű talajok bevonására is szükség van. Ezeknek a minősége javítható helyes műveléssel, tápanyag-utánpótlással, megfelelő öntözéssel.

A hagyományos mezőgazdaság nem, vagy csak alig használ gépeket, műtrágyát, ezzel szemben a modern mezőgazdaságban kiemelt szerep jut a gépeknek, a biotechnológia eredményeinek.

A modern mezőgazdasági termelés lehet:

  • extenzív (külterjes): nem a terméshozamot, hanem a termőterület nagyságát növelik
  • intenzív (belterjes): termésátlag fokozása


Hagyományos mezőgazdaság

A trópusi övezetben, az esőerdők irtványain égető-talajváltó gazdálkodást folytatnak. 2-3 év után pihenni hagyják a talajt, ugaroltatják. Mivel általában többfajta növényt termesztenek, és azok talaj iránti igénye különböző, így nem merül ki a talaj. Gond akkor van, amikor nem hagyják ugaron a földet (pl. rossz volt a termés, kevés a művelhető terület). Ilyenkor a talaj legfelső, humuszban gazdag rétege kimerül, terméketlenné válik, a terméshozam csökken és a minősége is romlik. Sajnos, ha ez bekövetkezik, égetéssel vesznek birtokba új területeket, ezzel csökkentve értékes szén-dioxid elnyelő területeink számát, arról nem is beszélve, hogy az égetéssel fokozzák a légkörbe jutó, felmelegedést okozó gázok mennyiségét.

Illegális tarlóégestés  Forrás: szatmar.ro

“Magyarországon nem az erdőirtás, hanem a tarlóégetés a jellemző, amely általában a talaj felső néhány centiméterére hat. Káros hatása azonban ebben az esetben sem elenyésző. Milliós nagyságrendben pusztulnak a szerves anyag lebontásában, mineralizációjában szerepet játszó szervezetek, így például egyes baktériumok, mikroszkopikus sugárgombák, gombák, férgek, ízeltlábúak. A szerves anyag humusz formájában történő raktározása lényeges a talaj szempontjából, mert az lassan, fokozatosan lebontható szervetlen anyagokká, amelyeket a későbbiekben a növények ismét fel tudnak venni. Az égetés által a feltalaj minősége romlik, a szerves anyag, illetve egyes elemek körforgalmában deficit keletkezhet.”[98]

Ázsiában az alapélelmiszernek számító rizs határozta és határozza meg ma is a gazdálkodás módját. Ezekben a nagy lélekszámú orzságokban az árasztásos rizstermesztés a jellemző, ami amellett, hogy a lakosság nagy részének munkát ad, mivel a kézierő alkalmazásánál – eddig – nem találtak jobb megoldást, rendkívül vízigényes. Az árasztásos öntözés során a víznek több mint a fele jellemzően elpárolog, elszivárog, átfolyik műveletlen területekre, elpárolog a gyomnövények levelein keresztül.

Mára egyes nagy rizstermesztő országok (pl. Kína) odáig jutottak, hogy a termelés nem tud lépést tartani a fogyasztók számának növekedésével, ezért importra szorulnak.

rizsfold19.jpgA kedvezőtlen domborzatú területeken teraszok kialakításával próbálják a termőterület méretét növelni.

A sivatagi, esőben szegény területeken az oázisok jelentik az egyetlen növénytermesztésre alkalmas területet. Ugyanakkor az egyre fokozódó vízhiány és annak a talajban bekövetkező szerkezetromboló hatása (eliszaposítja a felső talajréteget) kérdésessé teszi az öntözéses módszerek (sokszor pazarló) alkamazását.

Számos technika, praktikus eszköz került kifejlesztésre az utóbbi években, melyek az öntözés hatékonyságának növelésére fókuszálnak. Ilyen a csepegtetéses rendszer, vagy az ún. harmatgyár. A vízhiányból eredő globális krízisről bővebben írunk az Ivóvízhiány c. fejezetben!

A modern mezőgazdaság

A szerencsésebb, vízben és minőségi talajban gazdag országokban, mint amilyen hazánk is, sokkal kevesebb ember él a mezőgazdaságból, viszont a tőkebevonás eredményeképp korszerű gépek, öntözőtechnikák, műtrágyák és növényvédő szerek kerültek bevonásra.

Az intenzív (belterjes) gazdálkodást segítik a biotechnológia vívmányai, a nemesített vetőmagok és a szaktudás is.

Az intenzív növénytermesztés és állattenyésztés összfonódásából lesznek az Európa országaira jellemző vegyes mezőgazdaságok. Jó példa Dánia gazdálkodása, ahol a két ágazat hatékonyan működik együtt. A gabona egy részét a szarvasmarhák etetésére használják, míg a lefölözött tejjel a sertéseket táplálják. Ugyanankkor a gazdák munkájukat önállóan végzik.

Az intenzív mezőgazdaság jellegzetes típusa az ültetvényes gazdálkodás, ami ma többnyire a trópusi övezetekre jellemző.

Amikor egy hatalmas területen csak egy-egy fajta növényt termesztenek (kakaó, kávé, banán, stb.), az a monokultúra. Hátránya, hogy a talaj hamar kimerül és a kártevők is könnyen elszaporodnak, ezért ésszerű lenne ezeken a területeken is a vegyes mezőgazdaság kialakítás, a vetésforgó alkalmazása és az ugaroltatás.

A helyi belterjes gazdálkodás egy-egy jellegzetes formája például az izraeli öntözött narancsültevények, a nagyvárosok vonzáskörzetében kialakult városellátó övezetek, a szőlőtermesztés (pl. Kaliforniában, Franciaországban) vagy a tejtermelő gazdálkodás (pl. Svájcban).

És hogy az állattenyésztésről is ejtsünk néhány szót:

A legnagyobb gondot a legelőként használható területek csökkenése miatti túllegeltetés okozza. A túllegeltetés – azaz a legelő állateltartó képességénél nagyobb állatlétszám tartása – ugyanis tönkreteheti a növényzet struktúráját, szélsőséges esetben a gyep záródása hiányossá válik, csökken a fajszám, láthatóvá válik a csupasz talajfelszín, ami kedvez a gyomok és a bokrok elszaporodásának és a talajeróziónak.[99]

Forrás: wikipedia.org

A juh a külterjes gazdaságok háziállata, a gyér fűvű legelőket birtokló országokban tartják; jelenleg legnagyobb mértékben Ausztráliában, Dél-Afrikában és Dél-Amerikában tenyésztik, főként a gyapjáért. Azokban az országokban, ahol a belterjes gazdaság a jellemző, a juhtenyésztés többnyire háttérbe szorul és inkább csak a húsáért tartják. Magyarországban, még a XX. század első felében a juh volt a legfontosabb gazdasági háziállat, de gazdaságunk átalakulása (intenzívvé válása) miatt, jelenleg a szarvasmarha foglalja el az első helyet, utána következik a ló, majd a sertés, és csak 4. helyen áll a juh.[100]

A tengerek és édesvizek szennyezésődése és kiszáradása miatt veszélybe kerültek a szintén fontos élelmiszernek számító halak is. Sajnos a mai modern halászati módszerek nem válogatnak a kifogott halak között. Továbbá egyre súlyosabb problémát okoz a tengeri halak húsának nehézfém szennyezettsége, amely az életterük súlyos szennyeződéséből fakad és amely a tápláléklánc eredményeképpen az emberek egészségére is hatással van.

Pedig a halak húsát a legegészségesebb húsok közé sorolják tápanyagban való gazdagságuk miatt. A halhús A, D, B12, B1, B2 vitaminokat tartalmaz és kisebb mennyiségben niacint, pantoténsavat (B5-vitamin) és E-vitamint. Ezek a vitaminok segítik a látást, a bőr épségének megőrzését, a csontok fejlődését, a szénhidrát és fehérje anyagcserét, a vörös vértestek képzését, az idegek működését (pl. Alzheimer-kór ellen véd), a méregtelenítést, a szükséges zsírsavak lebontását, a koleszterinszint szabályozást, a stressz elleni védekező képességet, a nemi működést és az öregedés lassítását.[101]

Kékúszójú tonhal  Forrás: mindmegette.hu

Köztudott, hogy azokon a területeken (pl. Grönland, India, Norvégia), ahol a lakosság jelentős része előnyben részesíti a halfogyasztást és a kereskedelem szerves része a halászat, ott jóval alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. A hal omega-3 zsírsavakban gazdag, melyet a szervezet önmaga nem tud előállítani, így táplálék formájában kell gondoskodnunk beviteléről.[102]

A klímaváltozással járó felmelegedés a növények ellenállóképességére, tűréshatárára is hatással van. “Delaweri kutató ismertették azt a jelenséget, hogy az éghajlatváltozás következtében megfigyelhetővé vált az egyes fafajták migrációja.”[103]

“Az ellenállási zóna (hardiness zone) egy földrajzilag meghatározható terület, amelyen egy meghatározott növényfaj képes növekedni az éghajlati viszonyokra tekintettel, beleértve a zóna leghidegebb hőmérsékletének való ellenállást is. Ezen zónáknak az eltolódását lehet megfigyelni például egy, az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozóan készített összesítésen, amely egyértelműen jelzi, hogy 1990 és 2006 között az ellenállási zónák északra tolódtak, ami egyértelműen az éghajlat melegedését mutatja.”[104]

Hazai viszonylatban ezzel a jelenséggel mélyrehatóan az MTA égisze alatt lefolytatott VAHAVA kutatás foglalkozott, amely Magyarország tekintetében arra a sajnálatos következtetésre jutott, hogy az egyre melegedő éghajlat következtében az őshonos fajok egyre kevésbé érzik jól magukat jelenlegi területükön (részben az enyhe éghajlat következtében egyre jobban terjedő kártevők és betegségek következtében). Ezzel szemben azonban nem igen jelentkeznek alternatív fafajták, amelyek átvehetnék a terepet, így ennek eredményeképpen Magyarországon a sztyeppesedés jelei kezdenek mutatkozni.[105]

“A Magyarországon jelentkező talajgazdálkodási gondok a II világháborút követő időszakra vezethetők vissza. A háború a mezőgazdaságban, azon belül főként az állatállományban okozott igen nagy károkat. Az elpusztult állomány jelentős volumene miatt minimálisra csökkent a keletkező istállótrágya mennyisége és így a talaj tápanyag-visszapótlásának mértéke. (Műtrágyázásról – megfelelő gyártókapacitás hiányában – ekkor még nem lehet beszélni.) A földosztást követően meginduló egyéni parasztgazdálkodás – a nehézségek (pl. munkagép- és vetőmaghiány) ellenére – még nem károsította alapvetően talajaink termékenységét. Az 1950-es évek kollektivizálási hullámai és az állami gazdaságok létrejötte viszont már jelezte a nagyüzemi mezőgazdaság mennyiségorientált szemléletének elterjedését és a talajgazdálkodás állapotmegóvó szerepének leértékelődését.

Az intenzív gazdálkodás számos negatív hatással bír. Az ésszerűtlen öntözés vagy a „luxusműtrágyázás” (azaz a szükségesnél több hatóanyag kiszórása) kedvezőtlen fizikai, kémiai, sőt a környezet más tényezőire is kiható negatív következményei az összeiszapolódás, szikesedés, a nyílt vizek eutrofizációja, azaz tápanyagokkal való „túltáplálása”, a talajvizek nitrátosodása. Csak az 1980-as évek közepétől vált nyilvánvalóvá, hogy a túlzott műtrágyázásnak és növényvédőszer-használatnak káros mellékhatásai vannak (romlik a termék minősége, egészségre káros anyagok halmozódnak fel a növényekben, majd bekerülnek az állati és emberi táplálékláncba, a felszín alatti vizek elnitrátosodnak, amelyek fokozzák a talajoknak a savas esők hatására bekövetkező károsodását). A domborzati viszonyokhoz való alkalmazkodás gyakori hiánya (pl. nagy kukoricatáblák kialakítása hegy- és domboldalakon) az ilyen felszíni adottságoknak legmegfelelőbb, sávos talajművelést tette lehetetlenné, ami jelentősen megnövelte a dombsági területeken egyébként is jelentkező, a gyorsan lefolyó csapadékvíz okozta talajerózió mértékét.”[106]

forrás: Bacher Anna

Az erdősávok lehetővé teszik az átgondolt gazdálkodást, sőt, akár megújuló energiaforrásként való használatukat is. Az egymástól elszigetelt, fragmentált védett területek megfelelő átjárhatóság, az úgynevezett ökológiai folyosók nélkül csupán lassú halálra vannak ítélve. Szintén az erdősávok hiányának tudható be például az alföldi települések magas lebegőpor-szennyezettsége (ebben Szeged vezet), amelyben a másik két hatótényezőt, azaz a közúti közlekedést, és a helytelen talajművelési technológiákat csupán az erdősávok tudják ellensúlyozni. A defláció közvetlen mértékét megfelelően átgondolt telepítéssel akár 70%-kal is lehetne csökkenteni.”[107]

A Zöld Forradalom

Az 1950 és 1985 között lezajló folyamatot zöld forradalomnak nevezzük, amely során a mezőgazdaság iparosításával tartósan 3.5-szeresére nőtt a modern világ gabonatermelése. Ezt lényegében a mezőgazdaságba nagymértékben bevitt ősmaradványi energiahordozókkal, műtrágyázással, rendszeres öntözéssel, gépesített talajműveléssel, növénynemesítéssel, a kevert fajú vetőmagok és a vegyszeres növényvédőszerek alkalmazásával érték el. A mezőgazdaság ily módon történő átszervezése a rohamosan emelkedő terményátlagok mellett a népesség eddig sohasem látott ütemű növekedését is magával hozta. Az elmúlt negyven évben az emberiség lélekszáma mintegy megkétszereződött és a növekedés még ma is tart, méghozzá nem is kis iramban (jelenleg közel 7 milliárd).

“Ám mivel az így kialakított intenzív mezőgazdaság nagyban függ az ágazatba mesterségesen bevitt energiahordozók mennyiségétől, ezek szűkössége miatt hosszú távon nem tartható fenn, káros következményeit pedig már most is érzékelhetjük.

Az egyik probléma a műtrágyázás. A véges olajkészleteink apadásával a műtrágya gyártása is veszélybe került. A jelenlegi pazarló gyakorlat következtében a foszfor és kálium készleteink is csak kb. 2050-ig tartanak ki. Ugyanekkora baj, hogy a tartósan műtrágyával kezelt termőterületek talajminősége folyamatosan romlik.

A megrongálódott termőföld nagyjából két teljes évszázad alatt regenerálódik, ha parlagon hagyják. Amennyiben pedig folyamatosan szervestrágyával kezelik, úgy ez az idő negyven-ötven évre rövidül.

Manapság világszerte problémát jelent az erőteljes túlöntözés. Az USA tíz államában (köztük Kansas, Oklahoma és Texas) a talajvíz szintje 1950 óta nagyjából a kétharmadára apadt.

Víztározó Barcelóna közelében  Forrás: vilag.transindex.ro

Peking térségében méternyit, Tiencsinben évi 4,4 métert csökken a talajvízszint.[108] Bolygónk négy hatalmas folyója, a Nílus, a Gangesz, a Sárga-folyó[109] és a Colorado a túlöntözés következtében már általában el sem éri a torkolatvidékét. A jelenséget tovább súlyosbítják a globális felmelegedés hatásai is, mint például az átlaghőmérséklet emelkedése vagy a gleccserek olvadása. India már ma is jelentős vízhiánnyal küszködik, és várhatóan egyre több ország követi majd őt a sorban.[110]

Barcelonába például 2008-ban időszakosan tartályhajókkal szállították a lakossági ivóvizet, és 3.000 eurós büntetéseket szabtak ki az autómosásért, vagy az úszómedencék feltöltéséért.[111] És akkor még a várható ivóvízért folyó háborúkról még említést sem tettünk…[112]

A zöld forradalom kezdete óta kikísérletezett növények – bár jóval többet teremnek hagyományos társaiknál – sokkal érzékenyebbek a betegségekre és a különféle környezeti hatásokra. A kártevőkkel folytatott versenyfutásban pedig az ember eleve vesztesként indul, hiszen hiába kísérletezünk ki mind újabb és újabb, egyre ellenállóbb fajtákat, a kártevők – követve a törzsfejlődés törvényeit – rövid idő alatt alkalmazkodnak az új körülményekhez.

Azt, hogy mi történik a modern mezőgazdasággal, ha a mesterségesen bevitt erőforrásokat megvonjuk tőle, sajnos éppen egy tragikus történelmi példa mutatja be a legjobban. Észak-Korea nagyüzemi mezőgazdaságát a szovjet és a kínai támogatás éltette. Ez a két egymással versengő nagyhatalom kedvezményes nyersanyag szállítmányokkal igyekezett megtartani Észak-Koreára gyakorolt befolyását, melynek során a Szovjetunió olcsó olajat, Kína pedig olcsó földgázt és műtrágyát szállított. 1991-ben azonban a Szovjetunió széthullásával beszüntették a kedvezményes olajszállítást Észak-Korea felé. Így Kína, mivel vetélytárs nélkül maradt, változtatott politikáján: a továbbiakban is hajlandó lett volna folytatni a földgáz- és műtrágyaszállításokat, de mindezt csak világpiaci áron. Észak-Korea nem tudott fizetni, így nagyon rövid idő alatt a mezőgazdasága fenntartásához szükséges nyersanyagok nélkül maradt. Az agrárszféra mellett hamarosan az ország energiarendszere is összeomlott. 1998-ra, mindössze hét év leforgása alatt, a nagyüzemi gépezet 80%-a üzemképtelenné vált. Ekkor az ország a szükséges műtrágya mennyiségnek csak a 18%-át tudta előállítani, és így a termésátlagok az egy évtizeddel korábbinak a 40%-ára estek vissza. Az eredetileg itt élő 23 millió lakos közül 2000-re (azaz kevesebb, mint tíz év alatt), már több mint 4 millió ember halt éhen, és jelenleg is 7-8 millióan állnak az éhhalál küszöbén.[113]

Ha Észak-Korea helyzete napjainkban sem változik meg, akkor a lakosság csökkenése várhatóan mindaddig folytatódik majd, amíg el nem éri a hagyományos mezőgazdasági termeléssel eltartható szintet.”[114]

Vandana Shiva  Forrás: wikipedia.org

Dr. Vandana Shiva, indiai fizikus, író és környezetvédelmi aktivista a zöld forradalom egyik legnagyobb bírálója. 1991-ben alapította meg aNavdanya[115] (kilenc mag) névre hallgató szervezetet. A név eredete, hogy földművelőként legalább ennyi féle növényt kellene termeszteni ahhoz, hogy megőrizzük a biológiai sokféleséget, és megfelelő táplálékforráshoz jussunk.

Shiva számára fordulatot jelentett az 1984-es év, ekkor ugyanis sokan fordultak az ún. Zöld Forradalom ellen Pandzsábban. Ezekben a hónapokban 30 ezer embert ölt meg a pandzsábi szélsőséges erőszak (melynek következménye lett Indira Gandhi halála), további 30 ezret pedig a bhopali katasztrófa.[116] A tragédiák Shiva figyelmét az ökológia felé fordították.

A Navdanya filozófiájának alapeleme egy olyan mezőgazdaság, egy valódi zöld forradalom létrehozása, amely békében él a természettel. Ez nem taszítja a parasztokat olyan erőszakba, minta az az 1980-as években Pandzsábban történt, sem az erőszaknak abba a formájába, amely mostanában a parasztok öngyilkosságához vezet.[117] Alapelem az is, hogy ami a közösséghez tartozik, azt közös tulajdonban kell tartani. Ilyen a biológiai sokféleség és a tudás. Shiva „biokalózkodásnak” és „szellemi kalózkodásnak” nevezi azt a folyamatot, amikor a fejlett társadalmak képviselői gyakorlatilag ellopják a több ezer éves technikát és tudást, védjeggyel látják el, majd azt állítják, ők „találták fel.” Erre példa a kurkuma sebgyógyító hatása, melyet évezredek óta ismernek és használnak az indiai nők, a Mississippi Orvosi Központ mégis azt állítja, hogy ők fedezték fel. Rosszabb, mint a rabszolgakereskedelem, mert azt a tudást bocsájtja áruba, ami a világ népességének 80%-a számára a túlélést jelenti. Ez a 80% a biológiai sokféleségből él, és abból a gazdag tudásból, amit egy kollektív örökség részeként kaptak, a veteményezéstől a gyógynövények felhasználásáig.

Navadanya Fair Trade bolt Új-Delhiben  Forrás: navdanya.org

Napjainkban az uralkodó piaci filozófia a versenyre épít, de Shiva szerint hosszú távon csak a szolidaritásra épített gazdaságok képesek fennmaradni. Ezeknek alapja a kölcsönös bizalom. Azért dolgoznak, hogy erőszakmentes, biológiailag változatos mezőgazdaságot, vagy más néven organikus gazdálkodást alakítsanak ki. Közel fél millió földművest oktatnak, a hozzáférhető közösségi magbankok száma pedig mára elérte az 50-et. Shiva szerint Indiának (és a világ össze országának) túl kell lépnie a Zöld Forradalom logikáján. Először is a műtrágyákat és a peszticideket nem adják ingyen, így ezek használata India eladósodottságának egyik fő oka, ami a farmok, a föld és az élelemhez való jog elvesztéséhez vezet. Másodszor a vegyszeres, vagy más néven ipari mezőgazdaságnak óriási a vízigénye, amit a mai vízhiányos időkben nem engedhetnék meg magunknak. A növénytermesztés organikus módon is történhet, ami nem jár ilyen mértékű vízpazarlással. A harmadik – egyre kényszerítőbb – ok, hogy a vegyszeres Zöld Forradalom mezőgazdasága felgyorsítja az éghajlatváltozást. Amire ma szükségünk van, az egy hiteles, agro-ökológiai zöld forradalom.[118]

A termőföld fontosságára hívja fel a figyelmet a Dirt c. dokumentumfilm is, melyben számos más tudós mellett Vandana Shiva is megszólalt.[119]

Local Agenda 21 (LA21)

A „fenntartható fejlődés” jegyében szerveződött az 1992-ben Rio de Janeiróban megtartott Környezet és Fejlődés ENSZ konferencia. Fő dokumentumának az Agenda 21 (Feladatok a 21. századra) 28. fejezete foglalkozik a Local Agenda 21-el (LA-21), vagyis a fenntarthatóság lokális programjával.

“A fenntarthatóság lokális programja társadalom-, és környezetközpontú program, de nem azonos a környezetvédelmi programmal, tekintettel arra, hogy a LA21 a fenntartható fejlődés, a társadalom-természet-gazdaság komplex rendszerét foglalja magában. Az LA-21 a gondolkodásmód, gazdálkodási mód, életforma, életmód és a politikai kultúra, amelyet a fenntartható fejlődés elve hat át.

Alapvető célja: az önkormányzat aktív és cselekvő közreműködésével, a lakosság tevőleges támogatásával olyan program kidolgozása és megvalósítása, amely a fenntartható fejlődés elvére épül.

A fenntarthatóság helyi programját kell megteremteni, amelynek segítségével egy olyan település szerveződik, amelyet a lakosok otthonnak tekintenek, abban ők és gyermekeik, a város, falu mai és leendő polgárai otthon vannak.

Összefoglalva:

Forrás: keptar.szabadfold.hu

- jól összpontosított politika, ami integrálja az egyes szektorok „környezet és fejlődés” típusú problémáit, tervezési céljait és értékeit, döntéshozását és végrehajtási mechanizmusát;

- elkötelezett a helyi problémák felismerése és megoldása mellett, mindezt szélesebb ökológiai-, regionális és megnyújtott időkeretben (legalább 3 generáció) végezve;

- a környezeti hatásokat tudatosan összefüggésbe hozza a mögöttes gazdasági és politikai nyomásokkal (amelyek rendszerint politikai döntésekből, döntések hiányából és a piac működési elégtelenségéből fakadnak);

- a helyi jellegű kérdések, ügyek, döntések és intézkedések és a globális hatások között próbálja az összefüggéseket megtalálni, legyen az környezeti vagy globális szolidaritási/méltányossági vetület;

- a közösség közreműködését erőteljesen próbálja motiválni. Az átlag polgárokat és a fő érdekcsoportokat igyekszik bevonni a „környezet és fejlődés” típusú ügyek tervezési és megvalósítási folyamatába

A Local Agenda 21 egyik kiemelt célja a helyi gazdaságok, helyi termékek bevonása a gazdaságba. Mindamellett, hogy erősíti az adott település gazdaságát, erős közösségépítő hatása is lehet.”[120]

Magyarországon lassan, de biztosan kezd kialakulni a piaca a minőségi magyar termékeknek, elsősorban az élelmiszereknek. Köszönhető ez a regnáló kormány gazdaságpolitikájának, a magyar áruk jobb marketingjének (Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy[121], hungarikumok[122]) és a környezettudatos gondolkodásmód térnyerésének.

Szerencsére egyre többen vannak azok, akik a vásárlást tudatos döntésként kezelik, mert tisztában vannak azzal, hogy a pénzük szavazatot jelent. Szavazatot egy adott cégre, márkára, minőségre. Ezeknél a fogyasztóknál az is fontos szempont, hogy a termék mennyit utazott (pl. kínai fokhagyma, spanyol paradicsom), mennyi felesleges – gyakorlatilag a megvásárlás pillanatában hulladékká váló – csomagolást tartalmaz, milyen adalékanyagokat (tartósítószer, színezék, stb.) használtak fel az előállítása során.

A tudatos vásárlóknak köszönhetően egyre nagyobb az érdeklődés a minőségi magyar, őstermelőktől, ökogazdaságokból származó, védjeggyel ellátott termékek iránt. Látnunk kell, hogy pénzünkkel közvetlenül támogatjuk a gazdákat, közvetetten pedig az egész magyar mezőgazdaságot! Így aktívan hozzájárulhatunk ahhoz, hogy pénzünket határainkon belül kamatoztassuk, mivel vásárlásunkkal kvázi befektetünk a gazdaságba, munkahelyeket teremtünk, aminek hasznából idővel (ha sokan ugyanígy tesznek), az ország állampolgáraiként mi is részesülhetünk.[123] Nem utolsó sorban országunk import igényét is csökkenthetjük, mellyel szintén az államkasszát gyarapíthatjuk.

Újabb körkörösséget fedezhetünk fel, ami ezúttal nem negatív (mint a klímaváltozás esetén), hanem pozitív változásokat generálhat.

A kép csak illusztráció  Forrás: fuszereslelek.hu

A XX. században felmenőinknek a piacok nemcsak a heti nagybevásárlást jelentették, hanem a közösségi élet egyik fontos színterét is. Ez volt az a hely, ahol a vevő névről ismerte a kofákat (és fordítva), és ahol biztos lehetett abban, hogy sosem vernék át, mert a kölcsönös tisztelet és bizalom természetes volt. Ezeket a “régi típusú” piacokat (és velük együtt a hazai értékeket) kellene újjélesztenünk. 2011 őszén nyílt meg a főváros első magyar termelői piaca, a Liget téri piac. Alapítója a Magyar Piac Szövetkezet, ami céljául tűzte ki a magyar termékek régi hírének és megbecsültségének visszaállítását, ezen keresztül pedeig a mezőgazdaság felzárkóztatását.[124]