Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel


Migráció

A migráció, nagyon leegyszerűsítve népességvándorlást jelent. Azonban ha kicsit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy míg korábban a vándorlás egyet jelentett az egyes törzsek, népcsoportok helyváltoztatásával (népvándorlás kora) a jobb termés, a több víz, vagy épp az ellenség elkerülése érdekében, ma már sokkal összetettebb jelentéssel bír.

A migráció különböző fajtáit többféle szempont szerint lehet megkülönböztetni, így beszélhetünk nemzetközi vagy belső; önkéntes vagy kényszer; legális vagy illegális migrációról.

Lássuk, melyik mit takar!

Ingázók Új-Delhiben  Forrás: Origo

Induljunk ki a belső (intern), azaz országon belüli vándorlásból. A hazai migráció fajtáit, akár saját bőrünkön is tapasztalhatjuk. Bár Magyarország egyértelműen főváros központú ország, számos neves egyetemünk vidéki városokban van, így azok a diákok, akik felsőfokú tanulmányaikat a lakóhelyüktől távol végzik, migránsoknak minősülnek. Ugyanez igaz azokra is, akik munkahelyük miattingáznak naponta. A KSH 2005-ből származó adatai szerint Budapest agglomerációjában 724.488 ember él, akiknek kb. 30%-a naponta utazik az iskolája, vagy a munkahelye miatt a fővárosba.[44] Tokióban ez a szám meghaladja az 1 milliót. Végül vannak olyanok is, akiket munkájuk az ország egy adott megyéjéhez, régiójához köt, így ők „hivatalos” lakcímükön csak hétvégente tartózkodnak.

Külön kiemelendő az urbanizáció (városiasodás) hatására egyre fokozódó elvándorlás, amikor is vidéki települések (falvak, tanyák) lakói a több munkalehetőség, a jobb élet reményében feladják addigi lakóhelyüket és a városokba költöznek. Sokan a közbiztonság romlása, vagy a kisgyermekes családok esetében az óvoda/iskola bezárások miatt döntenek úgy, hogy elköltöznek egy – a nagyobb választék lehetőségével kecsegtető – településre. Ennek köszönhetően ma, hazánkban a falvak lakosságára az elöregedés jellemző, mivel a fiatalok legtöbbször már középiskolai éveiket is nagyobb városok kollégiumaiban töltik és csak a legritkább esetben térnek vissza szülőföldjükre. Így csak azok maradnak – többnyire a nyugdíjasok – akiknek már nincsenek nagyratörő vágyaik és nyugalomra, csendes életre vágynak.[45]

Igen ám, de mi lesz ezekkel a jellegzetes kistelepülésekkel, ha lakóik végleg elhagyják őket? Számos népszokásunk, népviseletünk, nyelvjárásunk őrzői ezek a falvak és a bennük élő idős emberek. Kiknek fogják továbbadni a tudásukat, a magyarság ősi kultúráját?

Szerencsére, az elmúlt évtizedben megindult egy ellentétes irányú folyamat is, amit épp a rohanó, élhetetlen városi mókuskerékből kitörni vágyó emberek indítottak el. Egyre többen döntenek úgy, hogy az ősi gyökerekhez visszatérve családjukkal vidékre, eldugott kis településekre vagy tanyákra költöznek, és önellátó gazdálkodással tartják fenn magukat. Sőt, ma már egész települések, önfenntartó falvak vannak, ahol a lakók a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés jegyében maguk termelnek meg minden szükséges élelmiszert ökogazdaságaikban, alternatív megoldásokból nyerik az energiát és a keletkező hulladék mennyiségét is képesek minimálisra csökkenteni komposztálás, újrahasznosítás segítségével. Az egyik első ilyen település hazánkban a GAIA Alapítvány által megálmodott és létrehozott Galgafarm ökofalu volt.[46]

Természetesen a belső migráció nemcsak Magyarországra, hanem a világ többi országára is jellemző.

A nemzetközi migráció „problémája” szintén nem ismeretlen számunkra, 2004 óta az Európai Unió polgáraiként szabadon utazhatunk és telepedhetünk le az unió államaiban. Ezt kihasználva mind a fiatal, frissen végzett értelmiségi réteg, mind a munkásréteg szívesen próbál szerencsét országhatárainkon kívül. Kezd általánossá válni az az USA-ban már évek óta jelen lévő trend, hogy sokan az érettségit követően töltenek egy évet – általában nyelvtanulás céljából – külföldön.

Ami előny származik a nemzetközi migrációból (pl. kulturális sokszínűség, nyelvtudás, munkatapasztalat, stb.), annyi hátránnyal is jár. Mivel a magyar fizetések nem versenyképesek a nyugat-európaiakkal, ezért egyre több tehetséges fiatalt veszít el a magyar állam. Ennek megakadályozása, a fiatalok itthon tartása érdekében próbál a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma lépéseket tenni, többek között a rezidensek számára kiírt pályázattal, ami több éves hazai munkavállalásáért és a hálapénz elutasításáért cserébe havi 100.000 Ft-os apanázst biztosít a pályázóknak. Ugyanakkor a röghöz kötés mai, globalizált világunkban nem járható út, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a pályázat 620 helyére csupán 141 rezidens jelentkezett.[47]

Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent, hogy folyamatosan csökken a szakképzett iparosok száma, egyre kevesebben akarnak szakmát tanulni az általánossá vált „egy diploma nem diploma” nyomásnak köszönhetően. Pedig egy jó szakember munkája aranyat ér és ezt felismerve tőlünk nyugatabbra tárt karokkal várják a magyar szobafestőket, asztalosokat, mezőgazdasági idénymunkásokat.[48]

Török vendégmunkások

Németországban a török vendégmunkások száma mára elérte a 2,5 milliót. Első csoportjuk 1961-ben érkezett az országba, ami azóta is népszerű állomásnak számít az Európában szerencsét próbáló törökök között. A vendégmunkások közül sokan véglegesen letelepedtek Németországban, annak ellenére, hogy az integráció az elmúlt 50 éves “együttélés” alatt sem jött létre, és ha az okokat keressük mindkét fél a másikat hibáztatja.[49]

A nemzetközi migráció egy másik példája, amikor a szegény országok (volt gyarmatok) jobb életminőségben reménykedő lakói az anyaországban telepednek le. Franciaországban a bevándorlók (pl. algírok, marokkóiak, nigerek, szenegáliak) száma évente 35 ezerrel nő, így egyes politikusok a bevándorlási engedélyek korlátozását követelik mondván, hogy a franciák már nem érzik otthon magukat a saját hazájukban.[50]

Az Észak-Afrikában 2011 tavaszán lezajlott forradalmak és vezetőváltások hatására sok tuniszi és líbiai indult el Olaszországon keresztül Franciaországba, hogy ott élő rokonaiknál, barátaiknál húzzák meg magukat. A franciák azonban megtiltották a migránsokat szállító vonatok belépését az országba, arra hivatkozva, hogy a schengeni szerződés értelmében annak az országnak kell kezelnie a bevándorlók ügyét, amelyikbe először betették a lábukat...[51]Még a máskor oly etikus, az EU jogszabályokat mértékadónak tekintő Dánia is lezárta határait a menekülők elől.

Ha már most oda-vissza passzolják a bevándorlókat az országok, vajon mit fognak kezdeni néhány év múlva a több milliónyi klímamenekülttel?

A migráció csoportosítható önkéntes és kényszermigráció szerint is. Ezeknek megkülönböztetése nem mindig könnyű, hiszen az egyéni döntésből fakadó, azaz önkéntes vándorlás okai között lehetnek külső, a személytől független tényezők is. Például ha a tanulmányaink, vagy a munkalehetőség hiánya miatt kényszerülünk elhagyni a lakóhelyünket, az nyilván az adott személy egyéni döntésén múlik, de a külső tényezők vitathatatlanul befolyásolják a döntés meghozatalában. Ezzel szemben, ha például a költözés hátterében egy partnerkapcsolat áll, egyértelmű, hogy személyes indítékok állnak a háttérben. A kényszermigráció egyértelmű esete, amikor háború, lázongások, vagy akár járvány miatt kell elmenekülnie a lakosságnak az adott településről, országból. A történelemben erre számtalan példát találunk. A XX. század legnagyobb tragédiája a II. világháború és a holokauszt, ami elől menekülve több millió zsidó származású ember hagyta el szülőföldjét és kezdett új életet az USA-ban, Dél-Amerikában vagy épp Ausztráliában.[52] Ennek legújabb változata az éhezés vagy ivóvízhiány miatti elvándorlás, amikor az emberek élethez való alapvető szükségletei sincsenek biztosítva. Ez történik jelenleg Kelet-Afrikában (Etiópia, Szomália, Eritrea), ahol a két éve tartó szárazságból fakadó éhínség miatt már több százezren menekültek el otthonaikból.[53] Mivel a menekülttáborok is sokszorosan túlzsúfoltak, ezért kalkulálni kell a migránsok továbbvándorlásával is. Ez esetben már klímamenekültekről beszélhetünk, akiknek megjelenésére néhány éven belül Európában is számítani lehet.

Jogi szempontból megkülönböztetünk legális és illegális migrációt. Legális migráció során az egyének a szükséges okmányok birtokában vándorolnak egyik államból a másikba, illegális migráció esetén pedig ezek hiányában. Az illegális bevándorlás jelenthet átszökést embercsempészetet vagy azzal összefonódó emberkereskedelmet.[54]

A mexikói bevándorlást a kezdetektől fogva az otthoni kilátástalan helyzet és a határ túloldalán váró gazdagság, a technikai fejlettség és a jobb élet reménye hajtotta. Az Egyesült Államokban az illegális bevándorlók 60%-a mexikói, akik átszökéssel, vagy embercsempészek segítségével jutottak át a zöld határon az “amerikai álom” beteljesülésnek reményével. Mára – sokak számára meglepő módon – csökkent mind a legális, mind az illegális bevándorlók száma, köszönhetően Mexikó gazdasági fejlődésének, az oktatás és az egészségügy javulásának, valamint a népességgyarapodás lelassulásának. A mexikói gyerekek ma már otthon képzelik el a jövőjüket, s ez jó példa arra, hogy a megfelelő gazdaságpolitikával járó életszínvonal emelkedés a lakosság elégedettségét, jóllétét is fokozza.[55]

Forrás: blog.dream15.com

Végül a migráció ideiglenes formája a turizmus, ami belföldön, országok és földrészek között is létrejöhet. Csak a pénztárcánk szabhat határt a vágyainknak, mivel ma már szinte a Föld összes eldugott településére eljuthatunk turistaként egy jó utazási iroda segítségével. A turizmus nem hosszas tartózkodást az adott területen, csupán néhány hétnyi „kiruccanást”.