Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel


A biodiverzitás fontossága

A biológiai sokféleség csökkenésének felismerésével nőni kezdett az érdeklődés a Föld állat és növényfajainak védelme iránt. De miért is fontos mindez, miért kell törődnünk a biológiai sokféleség védelmével?

Egyrészt etikai megfontolásból. Eszerint a biodiverzitás önmagában érték és így egyetlen fajnak, az embernek nincs joga ahhoz, hogy tevékenységével fajok ezreit pusztítsa ki, vagy veszélyeztesse létüket. Ez a gondolat, a természet és a többi faj tisztelete megtalálható számos keleti vallásban, illetve a modern civilizációval szinte semmilyen formában nem érintkező természeti népeknél is, ahol a kultúra alapját képezi a Föld, az állatok, a növények, a vizek és minden élőlény megbecsülése. Sajnálatos módon a világ nagyobbik részén nem ez az uralkodó felfogás és ezen népek természetet tisztelő kultúráját a magát civilizáltnak tartó társadalom nem igazán képes még elfogadni sem.[4]

A biodiverzitás megőrzésének fontosságára azonban az embert középpontba állítva is találunk okokat. A fajok eltűnésével ugyanis számos olyan faj pusztulhat ki még a megismerése előtt, amelyet valamilyen módon hasznosítani lehetne, például gyógyszerként,[5];[6] táplálékként, fűtő vagy építőanyagként.

Az eddig felsoroltaknál talán még fontosabb indok azonban az, hogy a diverzitás megőrzése alapvető jelentőségű az élet – a fajok, a populációk, a közösségek és végső soron az ember – fennmaradása szempontjából is.

A genetikai diverzitás a fajok, a populációk fennmaradását szolgálja a folyton változó körülmények között. A fajok genomjában található különböző változatok tárháza az, ami megteremti a feltételeket a környezethez való alkalmazkodáshoz és magában hordozza a faj evolúciójának lehetőségét. A nagyobb genetikai diverzitással rendelkező fajok jobban képesek alkalmazkodni a változó környezethez, így stabilabban fennmaradnak. Ugyanez igaz a populációkra is – ha a már említett tölgyfáknál a virágzási időszak közepén lehűl az idő és a már kinyílt virágok elfagynak, a populáció akkor sem marad termés és utódok nélkül, hiszen az egyedek közti különbség miatt mindig vannak olyan fák, melyek csak később hoznak virágot. A populáció ilyen módon hosszú távon is biztosan túlél.

Forrás: Wikimédia

Mivel a genetikai diverzitás a fajok egyedeiben van jelen, könnyen belátható, hogy a fajok fennmaradása szorosan összefügg a fajok egyedszámával. Ezért okoz súlyos problémát már az is, ha egy faj egyedszáma, állománya túlságosan lecsökken, ilyenkor rengeteg olyan génváltozat tűnik el, melyek nélkül a faj képtelen a további fejlődésre, a folyton változó körülményekhez való alkalmazkodásra. Ennek hiányában fokozottan érzékeny lehet betegségekre is, ami tovább tizedeli az amúgy is meggyengült állományt, mint ahogy az utóbbi időben a tasmán ördögnél is tapasztalták.[7]

A fenti elv igaz a társulásokra, az ökoszisztémákra is. Az ökoszisztémák bonyolult rendszert alkotnak, ezt hirdeti a James Lovelock által megalkotott Gaia-elmélet is. E teória szerint a bioszféra a földet, a vizeket, a levegőt és az élőlényeket magába foglaló szuperorganizmus, mely képes kialakítani és fenntartani az élethez szükséges feltételeket. Ha viszont a rendszer megbomlik, elvész ez a képesség, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

Vizsgáljuk meg a kérdést a társulások szintjén!

Megállapítható, hogy egy közösségben általában több faj képes betölteni ugyanazt a funkciót, például egy növényevő állat étrendjét több fűfaj alkotja, nem csak egy. Éppen ezért kezdetben nem okoz gondot, ha egy faj eltűnik a közösségből, hiszen mások pótolhatják a kiesett faj funkcióját. Azonban minél több faj hal ki, annál inkább lecsökken a közösségen belüli kapcsolatok száma – ez pedig instabillá teszi a társulás létezését, ekkor már egy-egy faj eltűnésekor is felborulhat a rendszer működése. Hasonló a helyzet az élőhelyek szerkezeti diverzitásával kapcsolatban is: ha egyszerűsödik egy élőhely, például egy erdőben kivágják a cserjeszintet, kevesebb fajnak nyújt megfelelő életteret. Ennek következtében ekkor is csökken a fajok közti kapcsolatok száma, így az egész ökológiai rendszer sokkal kevésbé lesz ellenálló.

A túlságosan lecsökkent egyedszámú fajok, elszegényedett élőhelyek tehát pusztulásra vannak ítélve. A természet elpusztításával pedig az ember végső soron önmagát is halálra ítéli, hiszen a természet által nyújtott javakra és szolgáltatásokra szükségünk van. Ezek közé az úgynevezett ökoszisztéma szolgáltatások közé tartoznak a már említett ellátó szolgáltatások (építőanyagok, gyógyszer alapanyagok), de ide soroljuk az ökoszisztémák éghajlat-szabályozó, víztisztító, talajképző és rekreációs szolgáltatásait is.[8]